Élet és Irodalom,
LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
KOVÁCS ZOLTÁN
„Hiába vagy Mike Tyson vagy éppen Muhammad Ali, tudnod kell, a politikában mindig csak egy ütésre vagy a padlótól” – mondta a miniszterelnök évértékelő beszédében. Ez persze nem igaz, legföljebb Pesten, ahol a kormányfő mindenféle kontroll nélkül ügyködik és politizál, miután leépítette az összes ellenőrző testületet. 2024-re gyakorlatilag az történik, amit elgondol. Vannak természetesen a környezetében is olyanok, akiknek kikéri a véleményét – ők az úgynevezett politikai tanácsadók –, de jól látható, hogy ezek az alakok leginkább az ideológiát szállítják az ő korábban már meghozott döntéseihez. Miután pedig ők nem jelentenek semmiféle kontrollt, Orbán joggal érezheti olykor, egy nagy pofon, és lehet, hogy ő is padlót fog. Ezt három friss bukással kapcsolatban mondta. Addigra már lemondott a köztársasági elnök, a volt igazságügy-miniszter visszavonult a politizálástól, és jókorát zuhant Balog Zoltán, a református püspök. Ők valóban egy nagy ütéstől mentek le, de vigyázat. Egészen addig, amíg nem tudni, hogyan zajlott a pedofil-védő kegyelmi ügye az ötlettől a végrehajtásig, senki sincs biztonságban. Voltaképpen Orbán Viktor sem. Bárhogy is, kormányában akadt már mindenféle figura, pedofil nagykövettől kezdve korrupt államtitkáron keresztül hitelét vesztett volt igazságügy-miniszterig, és voltaképp a köztársasági elnök is Orbán embere. Balog Zoltán a pedofilbotrány idején nem volt ugyan kormánypolitikus, de az ő ez ügybeni megítélését azzal hárítani, hogy ez az egész Balog-balhé a református egyház belügye, már csak azért is mellébeszélés és menekülés, mert vagy hat évig miniszter és három cikluson keresztül a Fidesz parlamenti képviselője volt.
Nincs unalmasabb, mint ez a hír: Magyarország, egészen pontosan a magyar kormány sokáig azért nem támogatta Svédország NATO-csatlakozását, mert azok nem tanúsítanak elég tiszteletet a magyarok, pontosabban a magyar kormány felé. Orbánnal maga a NATO főtitkára tárgyalt ez ügyben, ráadásul a svédek nem tettek egyebet, mint amit az unió különböző testületei: kritizálták az itteni közállapotokat. Mi köze a kettőnek egymáshoz? A félreértések tisztázására tényleg fölösleges ideutaznia a svéd kormányfőnek, különösen az afféle odavetett pökhendi megnyilvánulások ismeretében, mint Gulyás Gergely kormányszóvivő két mondata az úgynevezett kormányinfón: „A csatlakozás a svédeknek nem olyan fontos, mint a NATO-főtitkárnak. Ha nekik nem fontos, nekünk miért legyen az?” – vetette oda, már távozóban.
A napokban Petteri Orpo finn miniszterelnök a svéd csatlakozás késleltetésével kapcsolatban úgy nyilatkozott: „Amit Orbán a svédekkel csinál, az Putyint segíti. Elfogadhatatlan, amit Magyarország tesz a svédekkel. Az ország készen áll, minden kritériumnak megfelel. Szükségünk van Svédországra a NATO-ban, hogy biztosítsuk a Balti-tengert.” Ez pontosan így van, a katonai tömb összes országa így látja, kivétel a magyar külügy. „Látom, a finn miniszterelnök rólunk nyilatkozott. Apró megjegyzés: a finn politikusok sírva könyörögtek, hogy támogassuk a NATO-csatlakozásukat. Támogattuk. Azóta többször hazugságokkal támadtak minket. Tanulság: sajnos gerinc nem jár a NATO-csatlakozáshoz” – Menczer Tamás külügyminisztériumi államtitkár Facebook-oldalán reagált így a finn miniszterelnök korábbi mondataira.
Mire jó ez a hang, amit Menczer megenged magának, és milyen meggondolásból teszi ezt? Mi az, hogy a finnek „sírva könyörögtek”? Csak azért, mert azon voltak, hogy felvegyék országukat a NATO-ba? Ez pontosan olyan, mintha valamelyik uniós ország bármelyik vezetője azt mondaná a magyarokról, hogy annak idején sírva könyörögtek az európai uniós csatlakozásért, most meg Putyin szekerét tolják. A kettő között persze van különbség: a finnek saját és nyilván Európa katonai biztonságát féltve kérték felvételüket a szervezetbe, és feltételezhetően ezeket az értékeket szem előtt tartva tesznek mindent a továbbiakban is. Magyarországról az elmúlt tíz év ismeretében ez nem mondható el: eltávolodott azoktól a jogi és morális normáktól, amiket az Orbán előtti időszakban még valamennyi kormány támogatott. 2010-től Orbán az értékalapú politizálásról egy igen határozott irányváltással az igen kérdéses érdekpolitizálásra tért. Ennek lényege, hogy bármit tesz, valahogy belerángatja az ún. magyar érdeket, és ezt hangoztatva hadonászik épp ügyeletes ellenségével szemben. A magyar ember pedig úgy látja, tényleg az érdekeit védik. Igaz, egekben az infláció, legföljebb egy vagy két országot megelőzve Európa szegényháza lettünk, a lakosság harmada szegénységben él. Ebbe a helyzetbe pedig az ország visszacsúszott. Korábban előrébb volt, de ide jutott.
Néhány napja Budapesten járt az Egyesült Államok szenátorainak kétpárti küldöttsége, amely hivatalosan azért érkezett, hogy a NATO és Magyarország előtt álló stratégiai kérdésekről tárgyaljon. A magyar kormány és a Fidesz részéről viszont senki nem volt hajlandó találkozni velük.
Jeanne Shaheen szenátor aggodalmát fejezte ki a NATO bővítésének eddigi akadályoztatása miatt, és azt mondta, nagyon várják már, hogy a magyar parlament is kimondja az igent. „Ismerjük a magyar viszonyokat, tudjuk, hogy ha Orbán azt akarja, akkor a parlament megszavazza Svédország NATO-csatlakozását.”
Stimmel.