A tudomány mint hivatás

A címet az egyik legnagyobb társadalomtudós, Max Weber immár jóval több mint százéves híres előadásától kölcsönöztem. Erdélyi Ágnesnek kettős értelemben is köze van ehhez. Ő volt az, aki Webert honosította a magyar filozófiai és társadalomelméleti kultúrában, Weber amerikai recepciójáról szóló könyvével, Weberről szóló számos tanulmányával és előadásával, valamint az életmű egy öblös részének magyarításával. Másodszor a tudomány mint hivatás meghatározás kevés emberre illik úgy, mint őrá. Abban a szűkebb értelemben is, hogy specialista, az eszmetörténet egy szerzőhöz kötött fontos területének, a „maxweberológiának” elsőrangú szakértője, de abban a szélesebb értelemben is, hogy a tudósnak egy bizonyos filozófiai tudatossággal kell tudnia meghatározni elméleti kutatásainak és ezzel összefüggő gyakorlati ténykedésének helyét.

A kevés tudós között, akit Weber megemlít, ott van „Georg von Lukács”, azaz Lukács György, akinek heidelbergi művészetfilozófiája nagy hatást tett rá. Erdélyi Ágnes minden bizonnyal Lukácson keresztül jutott el Weberig, hiszen fiatal korában Lukács köréhez tartozott, s közvetlen munkatársa is volt. Filozófiája ma már rég nem kapcsolódik hozzá, de hűséges maradt az emberhez és a múlt nagy alakjához. Ő a Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány elnöke.

Az egyetemen az ő idejében már nem sokan vették túlzottan komolyan a dogmatikus marxizmust, s elhíresült Ági „körpuskája”, amely vizsgasegédletnek éppolyan jó volt, mint paródiának. A diáknak egyetlen szöveget kellett megtanulnia a dialmat-kollokviumra (gondolom, ma már van, aki nem tudja, hogy ez a dialektikus materializmust jelenti), s a kérdéstől függően más-más helyen kellett elkezdenie. A filozófia mellett francia és spanyol nyelvet tanult, s a némettel, angollal, orosszal legalább öt, de nem csodálkoznék, ha még néhány nyelv ismerete kiderülne róla. S persze a fordítónak leginkább a magyar nyelvet kell tudnia.

Erdélyi Ágnes legkiválóbb társadalomelméleti és filozófiai fordítóink közé tartozik, s nem túlzás azt állítani, hogy jelentős szerepe van a magyar teoretikus nyelv modern normáinak, az értelmező és világosságra törekvő szövegnek a kialakításában. Járt valaha egy anekdota arról az egyetemi filozófiai vezérférfiúról, aki azt írta egyik beosztottjáról, hogy abban az évben nem tudott filozófiával foglalkozni, mert Arisztotelészt fordított. A filozófiai fordításnak természetesen szoros a köteléke a filozófiai megértéssel és továbbgondolással. Erdélyi Ágnes fordításai összefüggenek kutatásaival. Condillacot megelőzte egyetemi diplomamunkája. Wilhelm Dil­theyről, akitől vastag könyvet adott ki jelentős bevezető tanulmánnyal (lelkiismeretességéről mint a könyv kiadói szerkesztője sokat tudnék mesélni), az akkor kandidátusi dolgozatnak nevezett PhD-ját írta. Az említett Weber-korpuszok egy időben keletkeztek akadémiai doktori értekezésével. Nevéhez fűződik az egyik legnagyobb és legeredetibb magyar filozófus, Márkus György emigrációja utáni munkáinak magyar fordítása, kiadásának megszervezése, ami a barátságnak is szép példája, és ajándék a magyar bölcseleti kultúrának. Fontos írásai vannak a fordításelméletről, és igen sokat lehet tanulni fordításkritikáiból is.

Weber szerint a tudós és a tanár, bármennyire összetartozik is az akadémiai világban, konfliktusban is állhat egymással. Lehetnek jó tudósok, akik rossz tanárok, és megfordítva. Erdélyi Ágnes politikai okok miatt viszonylag későn kezdhetett csak tanítani, de mindjárt elemében érezte magát. Tanítványai tudásbiztonságát, órái áttekinthetőségét, előadásai követhetőségét és komolyságát dicsérik. Tárgya a XIX. és XX. századi német filozófia és társadalomtudomány, a történelem és a társadalomtudomány filozófiája.

Tanári, nevelői munkája nem korlátozódott az egyetemi tanteremre, hanem fundamentális szerepe volt az ELTE Láthatatlan Kollégiumának megalapításában és működtetésében. Ez az intézmény a kiváló képességű diákok mentori rendszerben való továbbképzésére vállalkozott, s ösztöndíjával igyekezett a társadalmi egyenlőtlenségekből következő hátrányokat csökkenteni.

Néhány szó idekívánkozik Erdélyi Ágnes társadalmi elkötelezettségéről, civil kurázsijáról is. A „Lukács-óvodának”, illetve Márkus tanítványi körének bátor tagjaként elméleti pozíciójának politikai konzekvenciáit is levonta, csatlakozott a demokratikus ellenzékhez. Férjével, Sós Vilmos tudományfilozófussal szervezett, szamizdatot terjesztett, pénzt gyűjtött, aláírt, s egyik példaszerű megvalósítója lett annak a honpolgári magatartásnak, hogy élnünk kell emberi jogainkkal. Egyik kezdeményezője volt a tudományos dolgozók szabad szakszervezeti mozgalmának, és a rendszerváltás után a TDDSZ megalapítóinak egyike. Azóta is megmaradt közéleti embernek, és senki sem csodálkozhat azon, hogy legutóbb is, alig néhány napja aláírója volt a Stádium 28 Kör, egy tudósokból álló fórum tiltakozásának amiatt, hogy a kormánynak tragikus módon sikerült kiakolbólíttatni a magyar diákokat és tudósokat az Erasmus nevű európai egyetemi csereprogramból és a Horizont Európa kutatási programból.

Erdélyi Ágnes szerény, a szó legmélyebb értelmében megbízható és szolidáris. Jó bajtárs, jó barát. Igaz ember. Isten éltesse számos éven át!