Etológia, hatalom, tulajdon II.

Az ember vonzódik a tárgyakhoz és fejlett érzéke van a dominancia rendhez. Egy tárgy vagy kisebb terület birtokolásához elegendő, hogy valaki vonzódjék hozzájuk, és ha megfelelő pozícióban van a csoport rangsorában, akkor meg is szerezheti őket. A tulajdon elemi formájában tehát tárgyi dominancia, rendelkezési jog valamilyen tárgy vagy terület esetleg személy felett. Biológiai eszközökkel csak az éppen látható javakat lehet uralni, mert amint eltávozunk ezek közeléből, bárki elveheti őket. A szabálykövetés viszont lehetővé teszi a tulajdon hihetetlen mértékű kiterjesztését. Lehetőség nyílik arra, hogy pontosan meghatározzuk a szóban forgó tulajdon természetét, határait, a tulajdonos jogait és az ide vonatkozó szabályok akár sok ezer kilométeres távolságból is érvényesíthetők.

A tulajdon biológiája

A modern társadalmakban a tulajdon eszméje olyan szabályok szervezett együttese, amely lényegében korlátok közé szorított rendelkezési jog. Ez az állami tulajdon esetében is így van. Például egy nagyobb beruházásról végső soron döntő csoport vagy személy, noha a hagyományos értelemben nem tulajdonos, mégis anyagi javak sorsáról dönt, érvényesíti dominanciáját mások felett akkor is, ha ezt a társadalmi jó fogalmával igyekszik alátámasztani. A rendelkezési jog az, amit mindannyian szeretnénk megszerezni, amiért mindannyian hajlandóak vagyunk harcba szállni. Ez a lényege a tulajdonnak, legyen az személyi, magán vagy állami tulajdon. A klasszikus magántulajdon a személyi dominancia kulturálisan kiterjesztett formája, korlátok nélkül. Ha semmiféle korlátozó szabály nem épül be a tulajdon eszméjébe, a magántulajdon rendkívül káros a társadalom egészére nézve. Nagyon korán megindult tehát a tulajdonra vonatkozó dominancia szabályozása az egész társadalom érdekében. A korai társadalmakban élő ember számára az elfogyasztható javak birtoklása, valamint a csoport rangsorában elfoglalható minél magasabb hely megszerzése szolgál aktivitása jutalmaként. A tulajdon és a dominancia szabályokkal kialakított formáinak megjelenése a megszerezhető jutalmak körét mérhetetlenül kitágította. Most is világosan felismerhető azonban, hogy a tárgyak feletti tulajdon vagy a rendelkezési jog megszerzése az egyik legfőbb mozgató. A másik: az előrejutás a szociális rangsorban. A törzsi társadalmakban ez a két tényező még szorosan egybefonódott. Csak akkor érvényesíthette valaki egy tárgy feletti dominanciáját, ha megfelelő pozíciója volt. A modern társadalmakban ez a két tényező nagymértékben különvált. A pénz bevezetése lényegében a rendelkezési jog gyors cseréjét, a tárgyi dominanciaviták sima kezelését célozta és érte el nagy sikerrel.

A szociális dominancia megszerzése egészen más mechanizmusokkal történik, és csak bizonyos pontokon fedi a tárgydominanciát. Van még egy jellegzetes mennyiségi különbség is. A tanuláspszichológiában jól ismert, hogy a táplálék vagy ital esetében a jutalom megszerzésére irányuló erőfeszítés nagysága és a jutalom mértéke között logaritmikus összefüggés van. Tehát kétszer akkora erőfeszítést csak akkor tesz az állat vagy ember, ha a jutalom várható értéke legalább tízszeres. Ez nagyon lényeges élettani összefüggés, ami sajnos, társadalomtudósok, politikusok előtt teljesen ismeretlen. A felülről vezérelt társadalmakban előszeretettel alkalmazott bérskálák általában lineárisak, pedig nagyon valószínű, hogy ezek egyszerű élettani okok miatt, tömegméretekben alkalmatlanok a valódi ösztönzésre.

Rokonság és társadalmi autonómia

A leghosszabb ideig a csoporttársadalmi formációk határozták meg az ember társadalmi létét, ezek befolyásolták biológiai evolúcióját is, nyugodtan állíthatjuk, hogy az ember fajspecifikus tulajdonságai leginkább a csoporttársadalommal vannak optimális összhangban. A csoporttársadalom szerkezete rokonsági viszonyokon alapul, mindenki által jól áttekinthető és az egyéni fejlődés is jó összhangban van a társadalmi szerkezet lassú változásával. A csoportba születő egyén szocializációja tökéletes, a társadalom adott viszonyait teljes mértékben elfogadja, amikor felnőtté válik, megnyílik a lehetősége az előrehaladásra a társadalmi ranglétrán. Az értékek, normák csak igen lassan, generációs idők léptékében változnak — ha változnak. Az ipari forradalom előtti tömegtársadalmakban a biológiai rokonsági viszonyok nagyon lényeges részei a társadalmi struktúrának. Az új típusú kapcsolatok tulajdonképpen azért jelennek meg, mert a rokonsági kapcsolatok már nem képesek megszervezni a társadalom egészét. Kialakulnak a valláson, tulajdonon, államszerkezeten alapuló függőségi viszonyok, amelyek lényegében a rokonsági viszonyok szociális kiterjesztésének foghatók fel. A tömegtársadalom méreteinél fogva képtelen a korai szocializációt teljes mértékben az adott struktúra konzerválására felhasználni, ezért megjelennek azok az egyének, akik elutasítják a társadalom felépítményeit. De csak igen hosszú fejlődés után, lényegében az ipari fejlődés során jelenik meg a társadalmi autonómia eszméje. Az autonómia olyan egyének, csoportok kialakulását eredményezi, amelyek elvetik a társadalom adott rokoni és függőségi viszonyait és valamilyen önálló cél vagy idea érdekében szerveződnek. Az autonóm egyén választásra képes a különböző ideológiák, ideák, társadalmi lehetőségek között. Az autonóm csoport pedig hasonló gondolkodású, célú egyéneket egyesít, valamilyen közös cél vagy idea érdekében. Az autonóm ideák elfogadása a monolitikus társadalomszervező ideológiák elvetése is.

A modern ipari fejlődés felgyorsulását a társadalmi autonómia tette lehetővé, mert az autonóm csoportok megjelenésével kialakulhatott a termelőegységek, vállalatok sajátos autonómiája. Ennek számos tényezője van; az autonóm vállalkozó csoport tagjait nem a társadalmi függőségeknek megfelelően toborozza, hanem olyanokból, akik alkalmasak egy adott feladat elvégzésére, egy adott cél követésére, egy adott idea megvalósítására. Ha a társadalom toleráns az autonóm csoportokkal szemben, akkor megindulhat a csoportok versengése, és azok, amelyek valamilyen okból nem képesek feladatukat ellátni, felbomlanak és lehetővé teszik új összetételű csoportok gyors megjelenését. Az autonóm csoport életideje így átlagban jóval kevesebb lesz, mint a generációs idő, egyfajta szelekció is érvényesül, tehát fejlődésük is felgyorsul. Egy adott vállalkozás fennmarad siker esetén, sikertelensége esetén viszont széthullik, anélkül, hogy résztvevői különösebben nagy kárt szenvednének. A résztvevőkből aztán új autonóm csoportok, új vállalkozások alakulhatnak. A különféle szervező ideák rekombinációja és szelekciója valósul meg ezen a módon. Természetesen nemcsak vállalatok, vállalkozások, hanem különféle társadalmi szervezetek, szerkesztőségek, egyletek, pártok működhetnek az autonómia alapján. Lényeges itt megjegyezni, hogy az autonóm csoport létrehozására képes autonóm egyén is egyfajta szocializáció eredménye, a modern ipari társadalmak jelentékeny energiát fektetnek abba. hogy az egyéni autonómiát kifejlesszék. A jog- és politikai rendszer egészének alkalmasnak kell lennie az autonómia befogadására, de ez csak az egyik előfeltétel, a másik az autonómiára nevelt egyének társadalmi méretű produkciója. Az autonómiát nem lehet egyik napról a másikra bevezetni, csak generációs időtartományokban alakulhat ki. Nagyon világosan lehet látni ezt a magyar társadalomban, ahol hirtelen megteremtődtek az autonómia lehetőségei, de az mégsem jelenik meg számottevő mértékben.

Állami tulajdon – egy szűk csoport kezében

Az orosz forradalom egy hatalmas, rokoni jellegű társadalmat rázott meg, az új rendszernek azonban nem sikerült bevezetnie az ipari fejlődéshez elengedhetetlen társadalmi autonómiát. A széttört rokoni és függőségi viszonyokat a sztálinista hatalom új függőségi viszonyaival helyettesítette. A demokratikus centralizmus elve a pártban például tisztán mutatja a törzsi típusú hatalmi struktúrát. Társadalmi autonómiára semmiféle lehetőség nincsen, esetleges hordozóit elnyomják, bebörtönzik, kiirtják. A sztálinizmus szelídebb, újabbkori változatai — mint az 1956 után itthon kialakult társadalmi struktúra is — lényegükben rokoni típusú társadalmak. A struktúrák csak a generációs idők alatt változnak. Az ilyen típusú rendszerek stabilak és képesek bizonyos szinten relatív jólétet is teremteni. Ha elkülönítettségük teljes, akkor egy generációs idő (kb. 35 év) után már nehezen változtathatók, mert a szocializáció során megjelenik egy a rendszert nagymértékben elfogadó generáció. A stabilitás feltétele a társadalom zártsága. Ha viszont külső eszmék, tárgyak áramlanak a rendszerbe az elkerülhetetlenül a bomláshoz vezet.

Egy autonóm típusú társadalom megteremtésének leglényegesebb feladata a dominanciával kapcsolatos rendelkezési jog fogalmának megfelelő szabályozása. Ebben összpontosul a hatalom, a társadalmi helyzet, az ösztönzés a tulajdon, a fogyasztás valamennyi lényeges összetevője.

A rendelkezési jog különböző formái közül itt a tulajdonban megnyilvánuló formát emeljük ki. Már említettük, hogy a modern társadalmakban általában nagymértékben korlátozott a tulajdon rendelkezési joga. A korlátozás módja, mechanizmusa dönti el, hogy a tulajdon miként működik. A termelést gyorsító, a társadalmat előrevivő erő lesz, vagy csupán egyesek céljait szolgálja. Bizonyítható. hogy az ember biológiai tulajdonságai miatt akkor késztethető a legaktívabb tevékenységre, ha tevékenysége nyilvánvaló összefüggésben van a hatalmi struktúrában elfoglalt helyével. A sztálinista modellben a párt- és állami apparátusban való előmenetel tette lehetővé a rendelkezési jog megszerzését és kiterjesztését. Az állami tulajdon lényegében a javak rendelkezési jogát egy szűk csoportnak juttatta, amely nem volt különösebben érdekelve a gazdaság dinamikájában, belső szabályozórendszere a jövedelmek elosztását tartotta a legfontosabbnak és alig törődött a javak előállításának hatékony módjával. A javak előállításának korszerű módja ugyanis széles körű társadalmi autonómiát kíván, ami éppen e csoport rendelkezési jogát korlátozta volna. A sztálinista modellben az állami tulajdon és a termelés kapcsolatát szabályozó idearendszer a termelés szempontjából hiányos, mert a termelés közvetlen irányítását is a rendelkezési jog részévé teszi. Minthogy a társadalom abszolút hierarchikusan szervezett, a hatalom csúcsán lévőknek kell végső soron a termelés kérdéseiről is dönteniök. Nyilvánvaló, hogy még a legokosabb emberek kisebb csoportjának sem lehet annyi információja, amennyi a termelés közvetlen irányításához szükséges, azaz nem lehet képes egy piac funkcióit ellátni. Ez egyszerű szabályozáselméleti tény. A csúcson lévők számára információ-tömörítést végeznek, a közvetlen termelési feladatokból fokozatosan egyszerűbb, a kis csoport által kezelhető számok lesznek: az igények, a termelés millió tonnáiban kifejezve. A döntés ezekről és csak ezekről szól. A döntés után az összevont termelési feladatokat ugyan újra szétosztják, de a közvetlen kapcsolat a termelési feladat teljesítése és a millió tonnákról szóló döntés között megszűnik, mert a számonkérés is csak a millió tonnákról szólhat Az ilyen döntési mechanizmus elvileg nem alkalmas a termelés irányításra. A piaci gazdaságban a termelést befolyásoló rendszer „szenzorai”, a fogyasztók sok százezer vagy millió példányban működnek, jelzéseiket konkrétan egyes termékekre küldik, egyes termelési folyamatokat szabályoznak. Az ipari termelés jelenlegi fejlettségi szintjén nem ismerünk ennél alkalmasabb szabályozórendszert. Az állami tulajdon ideája tehát azáltal, hogy a társadalom tagjaitól lényegében megvonta a rendelkezési jogot és egy szűk csoportnak adta, megszűnt a termelés differenciáltságát szabályozó tényezőként működni és csupán a nyers hatalmi viszonyok kifejezője lett.

A tulajdon társadalmasítása

A probléma megoldása természetesen nem a reprivatizálás, hanem éppen ellenkezőleg; a tulajdon, a rendelkezési jog társadalmasítása. Olyan szabályokkal kell a tulajdon-ideát kiegészíteni, amelyek lehetővé teszik a termelés felgyorsítását és minőségi differenciáltságát, valamint úgy oldják meg a termelés eredményeiből való részesedést, hogy az a megfelelő motiválás mellett megfeleljen a társadalmi egyenlőség szocialista eszméinek is. Többféle megoldási lehetőség van, én egy etológiái megközelítésű változatot mutatok be:

Bármiféle vállalkozói társadalomnak, a rendelkezési jog autonóm szerveződésen alapuló demokráciáját kell megvalósítania, mert a legfejlettebb ipari országok tanúsága szerint csak ez képes a gyors ipari fejlődésre. Ha a rendelkezési jog megosztott, kis egységekben jut az érte versengőkhöz, ez lehetővé teszi, hogy a végzett munka eredményét közvetlenül csatolják a rendelkezési jog megszerzéséhez, tehát a termelési motiváció nagymértékben megnövekedhet. Másrészt létrejönnek azok a „szenzorok”, amelyek a termelés minőségi szabályozását közvetlenül végzik, ezzel kiküszöbölődik az állami tulajdon eszme két nagy hátránya, a motiváció és a közvetlen termelési feed-back hiánya.

A tulajdon demokratizálása nemcsak előnyökkel, hanem jelentős hátrányokkal is járna, ha felhalmozását és örökölhetőségét nem korlátoznák. Az állami tulajdon egy csapásra kezébe adta egy kis csoportnak a rendelkezési jog maximumát. Egy klasszikus kapitalista társadalom, a magántulajdon korlátozása nélkül, egy-két generáció alatt ugyanezt megtenné, mert a magántulajdon öröklődik, és ezen a módon nagyon gyorsan koncentrálódik.

Fel kell tehát használni a rendelkezési jog felhalmozhatóságának folyamatát a termelés megszervezésének motiválására, de meg kell akadályozni a felhalmozhatóság nem kívánatos mértékét. A felhalmozhatóság korlátozása mellett meg kell teremteni a társadalom tagjainak az indulási esélyegyenlőséget, tehát azt, hogy az új generációk ne rendelkezési jog nélkül induljanak az életben.

A harmadik megoldandó probléma a személyi fogyasztás és a rendelkezési jog szétválasztása, ami tulajdonképpen megtörtént sok fejlett tőkés társadalomban is. A társadalom minden tagja szabadon fektetheti jövedelmét vállalkozásokba, de amint jövedelmét onnan kivonja és valamilyen módon elfogyasztani kívánja — a személyi jövedelemadó révén — ezt csak megfelelő normák keretében teheti. Vagyis a nagykeresők csak a vállalkozásokba menthetik jövedelmüket, de ott gyakorlatilag életük végéig fenntarthatják és növelhetik. Fogyasztás esetén a progresszív adó a túlságosan nagymértékű fogyasztást megakadályozza, de magát a rendelkezési jogot nem korlátozza, amíg az a termelésben működik.

A konkrét megoldásokat illetően ez a rendszer akkor működik optimálisan, ha az aktív résztvevők a társadalomnak lehető legnagyobb részét teszik ki. Sok millió kisrészvényes például részvényei arányában maga is aktívan részt vesz a tőkeallokációban és gyakorolja rendelkezési jogát. Az egyéni részvényesek mellett lehetővé kell tenni a különböző intézmények (például nyugdíjintézetek, akadémia, egyetemek, iskolák) „tulajdonolását” is. A felhalmozást progresszív örökösödési adó akadályozhatja meg. Az új generációk folyamatos belépését a mechanizmusba a következőképpen lehetne megoldani (a javaslat Liska Tibor rendszerének bizonyos elemeit is tartalmazza): minthogy az állam a progresszív és magas örökösödési adóval a rendelkezési jog tulajdon tetemes részét a generációk múlásával átveszi, egy ellenkező irányú folyamattal azt vissza kell szolgáltatnia. A megoldás a „társadalmi örökség” lehet. Az örökösödési adót elkülönítve kell kezelni, és minden évben, a rendelkezésre álló értékben, a felnőtt korba lépők számára tulajdon/rendelkezési jogot, azaz részvényeket kell juttatni, a legcélszerűbben egy vásárlási keret formájában. A részvények természetesen azonnal eladhatók.

A tulajdon/rendelkezési jog demokratizálása és a kezdőfeltételek kialakítása mellett természetesen gondoskodni kell arról, hogy megfelelő szociális intézményrendszer vállalja a társadalmilag szükséges minimumot mindenki számára, beleértve az oktatás és az egészségügyi alapellátás feltételeit is. A társadalom szocialista jellegét alapvetően az határozza meg, hogyan garantálja a rendelkezési jog demokratizmusát, az indulási esélyegyenlőséget, az oktatást és a szociális biztonságot, valamint — és ezt eddig szinte teljes mértékben elhanyagolták —, hogyan gerjeszti azt a motivációt, amely a magas szintű termelés folyamatos fenntartásához elengedhetetlen.

A kiindulási helyzetben, amikor a rendelkezési jog szinte teljes egészében állami kézben van, meg kell oldani a társadalmasítást. Ez két módon történhet: bizonyos vállalatokat helyi kezelésbe kell adni, legcélszerűbben holdingok formájában, világosan elkülönítve a tulajdonjogokat, amelyeket intézmények, tanácsok stb. kaphatnak.

Másrészt nagyon fontos azonnal létrehozni a kisrészvényesek nagy táborát, amely így azonnal és közvetlenül részesedne a rendelkezési jogokból. Az állami tulajdon nagyobb részét tehát részvényesíteni kell és azt állampolgári jogon, esetleg pozíciók bizonyos mértékű figyelembevétele mellett, szét kell osztani a tőzsdepiac egyidejű megindításával. Ez óriási motivációt jelentene az új rendszer számára, nyilvánvalóvá, közvetlenné tenné a tulajdonviszonyokat, bekapcsolná a gazdaságba az egyéni érdekeltséget a lehető legszélesebb társadalmi alapon és ki kényszerítené a magas fokú társadalmi és egyéni autonómiát

Az állami tulajdon társadalmasítása után sem szűnne meg az állam bizonyos fokú központi irányító szerepe, mert a költségvetés, az adózás eszközei szükségesek az oktatás, a szociális feladatok, a hadsereg, bizonyos új ipari vállalkozások s a környezetvédelem állami támogatásához. Minthogy a különféle vállalkozók rövid távú érdekei és a társadalom hosszú távú érdekei között jelentős ellentétek feszülhetnek, nélkülözhetetlen egy többszólamú politikai szféra igen aktív működése.

A rendelkezési jog társadalmasítása könnyebben megoldható lenne, ha az ország nem volna úgy eladósodva, hiszen a restrikciós pénzügyi politika gyakorlatilag lehetetlenné teszi a vállalkozásokat Az óriási, visszafizethetetlennek látszó adósságtömeg érzelmileg is bénítja a társadalmat; minek törje valaki magát, ha eredményeivel csak egy feneketlen adósságzsákot táplál. Ezen az érzelmi viszonyuláson úgy lehetne változtatni, hogy a társadalmasítással együtt, az államadósság nagyobb részét szét kell osztani a vállalatok között, és amelyik az adósságát kifizeti, liberálisabb adózás szerint működhet. Az adósság szétosztásával a társadalom közvetlenül érzékelné a nehézségeket, és azonnal, közvetlenül látná az eredményeket is. Ennek felmérhetetlen fontossága lenne a motiváció szempontjából.

Végül: az itt vázolt gazdasági demokrácia csak a társadalmi autonómia kifejlődése esetén lehet stabil, ennek feltételei pedig a politikai és jogrendszerben gyökereznek.