Élet és Irodalom,
LXVIII. évfolyam, 1. szám, 2024. január 5.
KOVÁCS ZOLTÁN
Mint púp a hátunkra, úgy kell ez nekünk – fakadt ki a kormányfő egy reggeli interjúban, amikor kiderült, az Európai Tanács úgy döntött, Magyarországnak meg kell emelnie a benzin és a gázolaj árának jövedéki adóját. „Ezt brüsszeli bükkfanyelven harmonizálásnak nevezik. Lényegében arról van szó – folytatta Orbán –, hogy zöld szempontokra hivatkozva drágává teszik az üzemanyagot, hogy az emberek kevesebbet autózhassanak, csökkenjen az üzemanyag-fogyasztás. Én ellenálltam eddig, de lejárt a türelmi idő. Egyszer eljutunk a falig, és nincs tovább.”
Mint látjuk, védi, védi a magyar ember érdekeit cefetül, ha szabad így mondani, de aztán, lám, döngő lábakkal közelednek Brüsszel bürokratái, falat húznak, és mindent tönkretesznek. Most például elhatározták, hogy véget vetnek a jó világnak: a magyar emberek ne autózzanak túlságosan sokat. Az a helyzet, hogy ezt a badarságot sokan még el is hiszik. Még akkor is, ha egy, az Indexnek adott interjújában Hernádi Zsolt, maga a Mol vezetője is elmondta, hogy az uniónak ez nem hirtelen jött ötlete volt, hanem már 2003-ban határozatot hozott a jövedéki adó minimális szintjéről, melyet Magyarország hosszú ideig elmulasztott érvényesíteni. Ezt már nem lehetett tovább halogatni.
És még azt is hozzátette: „Valljuk be, ez nem az unió költségvetését gyarapítja, hanem a magyar államét.” Ami a reggeli rádiós parasztvakítást illeti még: a magyar forint gyengülése miatt jelenleg nem is érjük el azt a minimumot, ami benzin esetében 359, gázolaj esetében 330 euró ezerliterenként. Az ellenálló erről nem ejtett szót.
Hernádi ugyanebben az interjúban arról is beszélt, hogy „semmilyen piaci racionalitás mentén nem lehet amellett érvelni, hogy az orosz kitettséget radikálisan csökkentsük és egy másikra cseréljük”.
Radikalizmusról senki sem beszélt, de gondoljuk meg: az úgynevezett energiakitettséggel kapcsolatban Orbán 2007-ben a pártja megalapításának 19. évfordulója alkalmából tartott konferencia záró szónokaként ezt mondta: „Nem szabad megengedni, hogy Magyarországot a Gazprom legvidámabb barakkjává tegyék.” És erősen hangsúlyozta, „nem kellene megengednünk az utánunk következő fiataloknak, hogy miután a szovjetrendszer legvidámabb barakkja sorsától megszabadultunk, most a Gazprom legvidámabb barakkjává tegyék Magyarországot”.
A szónok itt nyilván az orosz energiafüggőség ellen lépett fel. Agitált a múlt rendszerből örökölt energiakötöttség felszámolásáért, amiről akkor, 2007-ben az volt a véleménye, hogy megszüntethető, de legalábbis mérsékelhető. Különben minek emlegette volna ilyen lendülettel. Ezt mondta, sőt, még azt is, a Fidesz nemzedéke üzeni a jövőnek, hogy „mi az ajtót a Nyugatnak kinyitottuk, de az oroszoknak, a Szovjetuniónak és a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk, és azt üzenjük a jövőnek, ne engedjék, hogy visszamásszanak az ablakon”. Így fogalmazott 2007. március 30-án, majd kormányra kerülve pontosan az ellenkezőjét tette: az ajtót az oroszoknak és a Keletnek kinyitotta, a nyugati világnak meg ajtót mutatott. Szép lassan a Gazprom legszomorúbb barakkjává lettünk.
Rég nincs már kiállás a nyugati világ mellett. 2016-ban Tusványoson már azt magyarázta, hogy az európai vezetés megbukott, Brüsszel nagyobb probléma, mint Mekka, Nyugaton gazdasági, elit- és demokráciaválság van. Nem egészen négy hónappal 2010-es kormányfői beiktatása után arról értekezett, ne a brüsszeli bürokraták mondják meg, mit kell tenni a demokrácia és a szólásszabadság ügyében. Ez akkor volt, amikor embereivel a korábbihoz képest szigorító médiatörvényt nyomtak át a parlamenten.
Ami az orosz energiafüggés mérséklését illeti, látványosan nem tett semmit, helyette még erősebbre fűzte a szálat. De ez már közismert, legföljebb annyiban színesedett a kép, hogy elvbarátaival már ebbe a perspektíva nélküli, tunya, Putyinhoz dörgölődzésbe is belerángatnák a Nyugatot, mint azt például Deutsch Tamás egy 2022-es ATV-interjúban tette, amikor az unió újabb szankciós döntéstervezetét bírálta: „nehogy már a kommunista rendszer következményeit rajtunk kérjék számon”. Ilyet nem kér senki számon, de bizonyosan kedvezőbb lenne a helyzetünk meg a megítélésünk, ha az évtized nem az oroszokhoz történő látványos dörgölődzés jegyében telt volna.
Vagy az igazi nemzetépítő, hosszú távú perspektíva hiányzik Orbán fontos döntéseiből, vagy van ilyen, de rossz az iránya, esetleg értelmezhetetlen és zagyva. (Ez nem zárja ki, hogy sorra nyerje a választásokat.) A 2008-as úgynevezett szociális népszavazás kierőszakolása például hatalomba segítette őt, de az országnak nagy károkat okozott. Tárgya a korábban nagy kínlódással meghirdetett egészségügyi reform néhány nem túl lényeges intézkedésének megakadályozásával (kórházi napidíj, vizitdíj eltörlése) szavazatok szerzése. Gyurcsány bukása akkor már borítékolható volt, de Orbán ezzel az akcióval mindent félrelökve be akarta vinni a halálos döfést. Bevitte, majd ezzel a maga számára is lehetetlenné tett mindenféle reformot. Hogy aztán ő maga kormányfőként mit termelt ki például az egészségügyben, az kiderült. Az állami rendszer összeomlott, a magánegészségügybe pedig a lakosság legföljebb tíz-tizenöt százaléka jut be. Ez lett Orbán nagy hangon hirdetett lózungjából: „Az egészség nem üzlet!” Hát, dehogynem. Ő és kormánya hajszolja az embereket a magánszférába, ami nem lenne baj, ha az oda be nem jutó szegényebb rétegeknek is mondana már egyszer valamit.
Az orosz kapcsolat ilyen tartalmú erősítése is rövidlátó program volt. Mi lett a keleti nyitás korrekt és nyitott gazdasági elképzeléseiből? Egy bratyizós, gyanús politikai mutyi. Lehet, hogy ezt már bánja, de benne van nyakig. Bizonyára úgy gondolta, Csernyenko halálával megszűntek az orosz nagyhatalmi álmok, de tévedett. Ugyan mit nem vett észre a mi politikai váteszünk például a grúziai beavatkozásban, és mit gondol, mi folyik Ukrajnában.
A lánglelkű fiatalokból házsártos öregemberek lettek. Idevágó példa akad bőven. 1959-ben a Fidel Castro vezette forradalmárcsapat bevonult Havannába egy szabad rendszer ígéretével. Fiatalok voltak, jóképűek, lazák. A kegyelmi állapot néhány hónapig tartott, aztán a két Castro fivér Che Guevarával magához ragadta a hatalmat, és utána senki sem szólhatott bele, mit művelnek. Még középkorúak sem voltak, mire ugyanolyan diktatúrát építettek, mint Batistáé volt.