444.hu, 2024. január 4.
UJ PÉTER
175.1. Az egekbe szökő lakhatási buborék, avagy morálispánikolni necesse est
175.1.1. Mint azt a T. Olvasó alkalmasint észrevételezhette, nemzetközi mércével mérve is jelentős ojságunk idén nem vétetette észre magát különösebben úgynevezett „év végi toplisták” terén (tekintetében). No nem mintha korábbi években úgymond éllovas szerepet kívántunk volna betölteni toplistázásilag. Bár az indexes óidőkben még meg-megpróbálkoztunk – jóllehet már akkor is ironikus-parodisztikus gesztusoktól kísérve – egy-egy „év izéi” hogyishívjákkal, azóta évről évre elkoptatottabbnak, megújíthatatlanabbnak, amolyan sajtóközhelypanelklisének éreztük/zük a „műfajt”. (Az idézőjel, bármennyire is idétlen, indokolt.)
(Természetesen némi kivételt képeztem előző, 174-es hírlevelemmel – Fújd le, majom! – , de az csak tréfa volt, és különben is: bevallott alibizás.)
175.1.2. Így év vége végeztén viszont mégis beugrott nekem hirtelen egy erős(s)en adekvá(l)t (és nem obligált) toplista, miszerint érdemes volna eltöprengeni az „Az Év Top 1 Morális Pánikja of The Year” (ÉTEMPOTY) tekintetében.
Korábbutt már megpedzegettem (volt), hogy a globális morálispánikokokok igen népes családjában (nem, nem szólalkoztak össze elszámolási vitát követően) különösen top pozíciót foglalnak el azok a díszpéldányok, amelyek nemcsak maguk okoztak már morális pánikot, de éppen az ellenkező trend/cselekvés/állapot is hasonló pánikot vált/váltott ki.
175.1.3. Kedvenc és legismertebb példám a népesség, népesedés, miszerint pupoláció (a pupolizmus fogalmának mintegy gyökere) növekedése vagy éppen csökkenése. Az emberiség nagy koponyái évtizedeken pánikoltak, maltuzianistáskodtak (min. Max Weber) azon, hogy jaj, túlnépesek leszünk mindjárt, ezermilliárd enber lesz a Földön, ha így exponenciáloskodunk tovább, bele fogunk pusztulni. A túlnépesedéspara kábé tíz éve, amióta látszik, hogy a népgyarapodás minden országban, ahol fejlődik, modernizálódik a társadalom és a gazdaság (és azért majdnem mindenhol fejlődik annyit), drámaian esik visszafele, és ma már az is eléggé tutira jósolható, hogy nem nagyon kell 10 milliárdnál sokkal több emberrel számolni még 2100-ban meg azután sem, a túlnépesedéspara gyakorlatilag ütemvesztés nélkül csapott át kihalásparába, hogy, jaj, nem vagyunk elég szaporák, kihal az emberiség, különösen a fehéremberiség, meg különben is rossz a gazdaságnak, már a növekedésnek, ha nem leszünk mindig sokkal többen. (Nagy szerencsénkre miniszterelnökünk, mint széles körben ismert és sikeres pupolista, éljajongója ennek a kórusnak.)
175.1.4. Mindenképpen topegylistaesélyes, egyszersmind a Samuel Taylor Colerigde–Kurt Cobain Kupa döntőse a „Jaj, istenem, már az afgánok sem termelnek elég ópiumot!”-para, amit idén nyáron láttam először elszabadulni az amerikai gazdasági sajtóban, miszerint elkezdtek cikkezni arról, hogy a gonosz tálibok drogellenes mesterkedése (antimákizmus) miatt drasztikusan visszaesett az Afganisztánból USA-ba irányuló heroincsempészet, és emiatt nő a sokkal halálosabb mesterséges opiátok (fentanil és társai) fogyasztása, egyébként tényleg rettenetes pusztítást okozva a drogozásra hajlamos lakosság körében. (Az úgynevezett opioidjárványról aligha kell fölvilágosítani a kedves olvasót, tényleg komplett negyedeket változtatott zombilenddé néhány nagyvárosban. Viszont ugyanitt meg köll jegyeznem, Békés Márton tankönyvekbe illő tételét – lásd nov. 16-i hírlev. 168.2.: A lemaradás lényege – mintegy igazolva, hogy Magyarország ebben is mérföldekkel a hanyatló Nyugat előtt járt, mert nálunk már az érett kommenizmusban, a hetvenes évek végén is hydrocodinnal – köhögéscsillapító opiát – lőtték magukat a srácok, amikor nem volt frissen metszett gubó.)
175.1.5. Az év végére viszont beütött mintegykvázi az igazi topegyesem, a true ÉTEMPOTY. Eleve két kedvenc szintagmám a „lakhatási válság” (sőt lakHATás magában is zseniális, in konkrétó a falra – építőipar! – mászok tülle, mint Winkler szakadatlan firkálásátul) és az ingatlanbuborék – oximoron! oximoron!; továbbá, halúdlegyen, hacsekéssajóing: kik laknak az ingatlanszódában? ingatlanbuborék! – környékén tűnt föl, tehát jelentős előnnyel indult. (És akkor az „egekbe szökő kamatokról” – ESZK – még nem is beszéltünk.)
Tehát éppen az volna az erősen problematizált tematika a gazdsajtóban globálisszerte, hogy az ingatlanárak elszaladása (ingatlanbuborék) és az inflációs környezetben egekbe szökő kamatok (ESZK) miatt a fiatalok egyre kevesebben és kevésbé tudnak önálló lakást venni, eképpen szanaszéjjelköltözni a szülőktől, vagyis maradnak a mamahotelbanben, nem kezdenek önálló életet, nem dolgoznak, nem keresnek, nem fogyasztanak annyit etc. (amennyit kéne).
175.1.6. Emlékezetes módon maga a nagybetűs Hímself, Vezénylőminiszterelnökúr is odaadresszált egyet a problémacsoportnak mintegy oldalvizen vagy inkább oldalgyöpön, elhíresült Gálvölgyi János-paródiájában (aka. The Balfutó Speech – lásd még: augusztus 3-i hírlev. 153.1. Diverz balfutók a tárházban), miszerint ez a mamahotel meg pátyolgatás nem kedvez a magyar futball ügyének. (Bezzeg az ő idejében fára másztak, meg minden. Zárójel a zárójelben: apró logikai bukfenc, hogy a Nagy Fáramászós Generáció emlékeim szerint nem alkotott maradandót futballban. Sem.)
175.1.7. No de, és ez itt a nagyon nagy, leglényegi DE: emlékeztetnák, az is morális pánik tárgya volt (van?), hogy egyébként ebbe’ a rohadt kapitalizmusba’ állandóan elidegenedés van, bomlik a társadalom természetes szövete, hamar széjjelhullanak a családok, hol vannak már a régi, sokgenerációs háztartások ugye, megannyi egyke, szingli és buzi, ráadásul még a környezetet is nagyon terheli a túl sok, túl kevés fős háztartás.
Döntsük már el, melyiktől szarunk be jobban!
175.1.8. Persze, csak tettetem (tettetett tettek tettese) a hülyét, tudom ám, mi itt a summa summárum: soha semmise jó, és annak az ellenkezője se.
És nem viccelek. Tényleg. Gondolják végig.