444.hu, 2023. december 14.
UJ PÉTER
172.1. Nyomor, hupák, rodézia
172.1.1. Tkp. szuvenírozni kéne megint, mert el lett fogadva, tiltakoztunk is, összefogásilag, mintha nem lenne tegnap, minden, egyebet nem tudok mondani, kérem kapcsolja ki.
Röhej, botrány, katasztrófa, sanyar, keser, nyomor, hupák, rodézia. De főleg és végső soron: mély, kelet-európai szomor, olyan jó, sötét, 1982-es gomolygás, hogy úristen, ez tényleg, holélünk-holélünk, és minden mindenestül reménytelen. Vagy belegondolni, hogy ne menjünk messzire az annyira kedvelt, és alsótagozatos szintű, primitív szlogenekké (ún. korszerű politikai üzenetekké) rohasztott nemzeti romantikától: tényleg volt pofájuk erre használni a magyar szuverenitás, tehát a magyar függetlenség, a magyar szabadság „ügyét”! Legyek patetikus? Ezért az ügyért egykor százezrek (milliók) az életüket adták. Most meg Orbán seggét törölgetik vele. Vagy ilyesmi. (Tudom, tudom, üggyel törölni… Hirtelen felindulásból elkövetett képzavar.)
Ezzel a kesergést és a politikát befejeztem. Ha visszalapozgatják az elmúlt hetek hírleveit, hát ott van szuvenírozás rendesen. Meg még lesz is. Valami azt súgja.
172.2. Egy igazi budapesti bérház könnyes emléke
172.2.1. Nem tudok nem szenti lenni mentális, de este átírtam a Wazémban a Work mezőt. Költözik a 444. Nem tudok nem szenti lenni mentális, mert az utolsó tíz évem jelentős részét (főleg a covid előtti részét persze) ebben a Margit körúti házban, lakásban, illetve nem kis részben a Török utca 4. szám előtti járdaszakaszon, a legendás Barako mikrokávéház, illetve kávéügyben nem kevésbé kompetens és nem kevésbé szimpatikus utóda, a Kazetta előtt töltöttem el.
172.2.2. Egyrészt, ha belegondolok, 33 éve tartó munkaviszonyaim alatt ennyi időt sosem voltam egyetlen irodában: a Népszabadságnál még Blaha Lujza téri ősi sajtóházban kezdtem 1990-ben, nem egész két év múlva már költöztünk a Bécsi úti SZIKKTI-házba, és a Népszabadság ott maradt még tizenegy-két évig ugyan, de én 2000-ben eljöttem, az egy évvel korábban alakult Indexbe, ahol voltam előtte is, de csak félállásszerűben. Az Index első irodája egy Hollán Ernő utcai lakás volt, nem messze a mai stúdiónktól/Qubit-szerkesztőségünktől, amit rövidesen elhagyunk. Onnan mentünk a Victor Hugó utcai volt SZTAKI-ba, de 2003-ra már új tulajdonos, a Wallis vitt egy Klapka utcai, megüresedett volt VILATI-helyiségbe. 2005-ben újabb tulajdcsere után Újpestre kellett költöznünk, az Árpád útra, és csak két és fél év után menekülhettünk ki a világ legkisebb belmagasságú, leglevegőtlenebb irodaházából, és a volt óbudai dohánygyár épületében kialakított enyhén loftos, szép, magas, tágas, minden szempontból faszagányos irodába (csak az ablakom volt két méterre a Szentendrei úti felüljáró Los Angeles-i típusú forgalmától.) 2011-ben menekültem el az Indexből, 2013-ban indul a 444 egy kábé harminc négyzetméteres Váci úti albérletben, ott kihúztuk márciustól nyár végéig, akkor találtuk meg ezt a lakást a Margit-házban.
172.2.3. Másrészt: remek ötlet volt, bár nem is ötlet, inkább kényszerűség, de jól jött ki, hogy klasszikus, belépőkártyás, portaszolgalátos, büntetőmenzás irodaház helyett rendes bérházba, méghozzá nagyon szép bérházba költöztünk, igazi szomszédokkal, kutyás nénikkel, gangos cigizésekkel, házeseményekkel (házkarácsony, házhúsvét, sőt, Luca napi búzavetés!), faliújsággal.
172.2.4. Házbeli életünk legemlékezetesebb pillanata természetesen az volt, amikor a gangon cigiző kollégákkal egyszercsak szembe jött Nikola Gruevszki, a rejtélyes módon Magyarországra csempészett, hazájában korrupciós ügyekben körözött majd elítélt volt Észak-Macedón (illetve korábban csak simán Macedón) miniszterelnök.
De összefutottunk a sarkon Orbán Viktorral, két utcával följebb még Erdogannal is. Zajlott az élet, na, itt most a legfontosabb eseményeket fölsorolgatni sincs hely/idő, nagy, tízéves születésnapi Jeti-könyvünkben azért összeszedtünk néhányat.
172.2.5. Csak a Barako törzsközönségéből regénysorozatot lehetne írni, Török Feri (filmrendező) lendületes sztorizásai, vagy Zalán, a négy nyelven beszélő erdélyi metodista ápoló, akit barnás bőre és hosszú fekete szakálla miatt rendszeresen rohadt migránsnak vagy muszlim terroristának néztek (Németországban leszedték a repülőről, és leborotváltatták vele a szakállát), sőt, egyszer el is játszotta brahiból az iszlamistát, amikor először volt beugró a pultban egy izraeli srác, eredetileg informatikai vállalkozó, aki nem ismerte Zalánt, ráadásul csak angolul és héberül beszélt, sikerült is megtréfálni, volt nagy nevetés. Aztán itt voltak az arab lányok, az egyik szíriai keresztény, másik jordániai muszlim, de volt Trump-rajongó ugandai exzsoldosunk (talán brit állampolgár), egy pakisztáni származásúnak tűnő Jeremy Corbin-rajongó brit, akinek saját bevallása szerint egymillió font adótartozása volt otthon, de Jersey szigetén tervezett letelepedni. Egyszer-kétszer benézett Szalay Sándor, a világ talán legnagyobb élő kozmológusa, a Johns Hopkins Egyetem professzora, aki a nyári szünetekben és karácsonykor hazajött mindig egy-két hétre. (Készítettünk is vele interjút.) De volt egy palesztin aktivista asszony is, akit Izraelben állítólag köröztek, előfordultak a Budapesten élő filippínó közösség mindenféle prominensei, a pult mögött pedig Ryan, az Egyesült Államokban tanult (talán ott is született), gazdagon tetovált informatikus, aki hazaköltözött a Fülöp-szigetekre, banki szoftvereket fejleszteni, de ráunt, és kitalálta, hogy Európában akar kávézót nyitni, hogy a család saját birtokán termelt kávét árulhassa, soha nem hallott előtte Magyarországról, csak látta, hogy Budapest azért olcsóbb, mint Bécs, és végül idejött. Itt van már tizeniksz éve, gyerekek, család, a járvány után elköltözött, éttermet nyitott a Liliom utcában.
Szóval ez Rejtő Jenő-karnevál (és istenem, hány fazont felejthettem ki! hány sztorit felejthettem el!) éppen akkor zajlott, amikor a magyar közélet megtelt xenofób gyűlölettel, migránsoztak éjjel-nappal, itt meg…
172.2.6. És ebben a tíz évben megtelt gasztroélettel a Frankel Leó utca körúton belüli szakasza is, a túli sarokról elköltözött ugyan Földes Józsi, de maradt stabil pont KicsiZso, szembe nyílt a zseniális és botrányosan olcsó Frankó Kitchen, aztán a covid elvitte, szerencsére csak az üzletet. Viszont a Gusto tulajdonosát, Brády Marcit, szegényt tényleg elvitte a vírust, be is zárt a kávéház, ahogy mellette a remek Marcello is feladni látszik éppen. Viszont bejött még a járvány előtt Huszár Krisztián a Vietnámi Gulyással és a város legismertebb levesével (és a curryk!). Mellé beköltözött Flying Bird Anna, a legjobb teaboltos, aztán kávézó-lemezboltot nyitott a Beat on the Brat tulaja, végül éppen a hetekben a Frankó helyén is nyílt egy új hely, a Hygge, mintha csak változó fogyasztói szokásomhoz alkalmazkodna: vegetariánus. Szóval már mindenkit ismertem, ismertünk, mindenkivel összehaverkodtunk, nem győzött az ember köszöngetni a szembejövőknek, ha elindult a Bem mozitól a Bem tér felé. Mi kis falunk.
Most kezdhetem előről a Terézvárosban.
172.3. Hozzá ne érj!
172.3.1. Azt már mondtam (legutóbb), hogy elindult a Qubit+ (tessenek arra is előfizetni!), de azt még nem, hogy főszerkesztője, Vajda Gábor is indított hírlevelet (a csomag része, tehát még egyszer mondom, tessenek előfizetni!).
„Adott az az elmélet, hogy úgy általában a technika és vele együtt a hétköznapokban használt eszközök folyamatosan fejlődnek: egyre hatékonyabbak, gyorsabbak lesznek, egyre többet tudnak, és persze egyre könnyebb őket kezelni.
És van ez a sátáni találmány, az érintőgomb meg az érintőképernyő (tapigomb, touchpad, tapipad, kinek mire áll rá az ujjbegye), ami ezt az egész hangzatos fejlődéselméletet zárójelbe teszi, és hatalmas kérdőjelet kanyarít a végére. Az érintőgomb ugyanis nemhogy nem előrelépés, hanem egyenesen hátraarc: az emberiség legnagyobb tévedése a műanyag fóliába csomagolt banán óta” – indít az Anarki in the Kitchen fantázianevet viselő hírlevél, illetve rúgja ránk az ajtót, és vesz meg rögtön kilóra.
172.3.2. Végre akadt egy bátor ember, egy lánglelkű, tiszta szívű, józan állampolgár, aki föl merte emelni az „üvegmaszatolási technológia”, azaz érintőgombok, -képernyők, -panelok miegyebek elleni harc szent zászlaját! Óriási büszkeség természetesen, hogy ez a bátor ember éppen cégünk, a Magyar Jeti dolgozója, a Qubit főszerkesztője. Ki kell végre mondanunk: elegük van az indukciós főzőlapok forró/zsíros/vizes/gőzös körülmények között (tehát mindig) használhatatlan paneljaiból, az automata benzinkutak minden időjárási viszonyok között érzéketlen érintőképernyőiből és a többi, napról napra gyarapodó számú használhatatlan, fölösleges érintővalamik világuralmából! Amikor rendes gombokkal, megfogható tekerőkkel, billentyűkkel, fizikai kapcsolókkal minden sokkal egyszerűbb, használhatóbb, biztonságosabb lenne.
172.3.3. De egyébként a hírlevél további részei is hasonlókép hiláriuszosak, a tudományos horoszkópon hangosan fölnevettem, a jövő heti lottószámok szakszerű közlésénél a képernyőre köptem a kávémat, a kongói félkőkorszaki, fából kimacsétézett teherrollerekről, a csukudukról szóló dokumentumfilm linkelésénél nem csináltam semmit, mert már ismertem, de nagyon jó. Tehát harmadszorra mondom, aki ebből nem akar kimaradni, fizessen elő Qubit+-ra.