Másképpen lesz holnap

Hatvan fölött az ember könnyen megszédül, aki maga is hatvan fölött jár, az ezt tapasztalatból tudja. Ha nem tudná, utánanézhet például a doki.net oldalon, ahol az áll, hogy az idősek egyik leggyakoribb panasza a szédülés. Legsúlyosabb szövődménye az elesés, mely a 65 év felettiek minimum egyharmadát érinti évente legalább egyszer. Vidnyánszky Attila még csak ötvenkilenc, neki tehát effajta élményei most még valószínűleg nincsenek, ám ami késik, nem múlik. Ő viszont rendező, akit senki se fog felzavarni négy vagy akárhány méter magasba, ahol partnernőjét a karjaiba kapván kell meggyőződnie az emberélet ama kegyetlen törvényéről, hogy a művész se marad örökké fiatal, vagyis komoly erőnlétet igénylő és egyszersmind életveszélyes feladatokat egy idő után nem kéne vállalnia. Természetesen Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesetére gondolok, amelynek nem lett volna szabad megtörténnie, hiszen Vidnyánszky munkahelyi vezetőként és felebarátaival szemben némi felelősséget érző emberi lényként nem utasíthatta volna a színészeit arra, hogy olyasmit műveljenek, aminek a szükséges voltához legalábbis szó fér, rájuk nézvést pedig életveszélyt jelent.

Más kérdés persze, hogy Vidnyánszky Attila nemcsak (volt) színigazgató, hanem egyben széles látókörű, elkötelezett, felelősen gondolkodó hazafi, e minőségében pedig nem foglalkozhat mindenféle szarságokkal, hanem a végveszélyben levő magyar kultúra oldalán kell őnéki harcolnia. Magyarországon manapság gyilkos, fojtó diktatúra érvényesül. Nyájas olvasónk ezt eddig bizonyára nem tudta, ezért aztán helyesen teszi, ha jobban figyel. Éberség! Ellenkező esetben nagyon megtévedhetünk, például azt hihetjük, hogy hazánk e korszakos művésze jobboldali diktatúrát vizionál, holott ilyesmiről szó nincs. A gyilkos, fojtó diktatúra, amely a magyar kultúra létére tör, nagyon is baloldali, majdhogynem maoista. Ezt Vidnyánszky explicit módon még ki nem mondta ugyan, ám ami késik, nem múlik. Tanácsos ránézni a szinhaz.online oldalra, akkor majd minden a helyére kerül. Lánglelkű rendezőnk rövid, tartalmas és megvilágosító erejű szózatait lehet ott meghallgatni, közülük néhánynak a címét ide is írom: A baloldali kritikusok bohóckodása, Háttérhatalom, A nyugati világ terrorjában, és persze Gyilkos, fojtó diktatúra a kultúra területén. A következő cím tömörebb, Ascher Tamás, de hogy mi van mögötte, azt a nyájas olvasó ezek után könnyen elképzelheti.

Elkeseredésre azonban nincs okunk.

Kásler Miklósék együttműködnek Vidnyánszky Attilával – beszáll a színházcsinálásba a Magyarságkutató Intézet – olvasható ugyancsak a szinhaz.online oldalon, az arra járó pedig legott a homlokára csap. Hogyan is volt eddig lehetséges színházat csinálni a Magyarságkutató Intézet segítségének hiányában, ezt kérdezzük önmagunktól, a válasz pedig magától értetődő. Kínkeservesen, de holnap másképp lesz. Illetve nem lesz, minthogy Vidnyánszky immár kiszállt a buliból, holott az nagy mutatványnak ígérkezett. Kásler szerint az a közös a két intézményben, hogy míg a Nemzeti Színház a „nemzet lelke”, addig a Magyarságkutató Intézet ezt „a lelket, kultúrát, hagyományrendszert, eredetünket, történelmünket próbálja megtisztítani a rárakódott, felesleges rétegektől”. Mindkét jeles intézmény arra és csakis arra törekszik, hogy kialakítsa azt a századokra visszamenő magyar identitást, „amit az utolsó száz-százötven év a háttérbe szorított”.

Gondoljuk át újra, a probléma komplex, elmélyült figyelmet igényel.

A föntiek szerint Kásler a magyar identitást több száz esztendőre visszamenőleg fogja kialakítani, merész vállalkozás, ám őneki kétségkívül sikerülni fog. A megoldás pofonegyszerű, időgépet kell építeni, a professzor abba beleül, visszamegy a múltba, és ott magyar identitást fabrikál. Vidnyánszky viszont marad a Nemzeti élén, legalábbis minden jel erre mutat. A jelen szöveg nyomdába adásakor a NER kulturális életének kiválóságai őt ajnározzák, a megsérült művészeket viszont maga Csák János látogatta meg a kórházban. Gyógyulásuk után bizonyára feoldozásban részesülnek, és elmehetnek jegyszedőnek egy vidéki színházba. Az igazgató szeme mindazonáltal rajtuk lesz. Veszélyesek.