Magyar hermák

Mottó:

”És bizony mondom, nem lett szobor belőlem, nem ácsorgok még meredten itt, se tompán, akár az oszlopkövek…”

(Friedrich Nietzsche: Így szólott Zarathustra)

Hölgyeim és uraim! Kedves polgártársak! Elvtársaim! Osztálytársaim! Cimborák! Azt kérdezik itt tőlem, a magyar emberektől, kinek állítanának ők nekem szobrot. A kérdésre egyértelmű igennel felelek. Mert az igen legyen újra igen, a nem pedig újra nem.

A magyar emberek 2010-ben egyszer már igen-t mondtak a szuverenitásra, és ezt a döntésüket 2014-ben egy ünnepélyes nagy igen-nel örökre megpecsételték. Most pedig megint egy emberként mondtak igen-t − mert három a magyar igen! − az Államművészeti Akadémia Szobordöntő Széke által kezdeményezett nagynemzeti konzultáción föltett mindkét nemzeti létkérdésre, hogy vajon a Szuverenitásnak vagy inkább a Győzelemnek állítanának-e szobrot nekem.

Ahogy máskor, most sem szeretnék beleszólni a magyar emberek szuverén döntésébe, szuverénül fejet hajtok előtte. Letérdelek döntésük előtt, és velük együtt fogadom, hogy én, a magyar emberek szobrot állítunk az 1944‑ben elvesztett és 2010-ben fülkeforradalommal visszaszerzett, azóta pedig nap mint nap újra kivívott és foggal-körömmel − az én fogaimmal és az én körmeimmel − megvédett szuverenitás hatodik esztendejében a Szuverenitásnak − győztes hívei örömére és eltiport ellenségei bánatára.

A világ minden tájáról visszaküldött tizenötmillió-kétszázhuszonötezer-ötszázharmincegy kérdőívből egy vak tyúk számára is teljes egyértelműséggel kiviláglik, mit akarnak a magyar emberek. A magyar emberek azt akarják, hogy állítsuk föl a Győzedelmes Szuverenitás Oszlopát, méghozzá a pálmaágat tartó Szabadság bálványszobra helyébe, hogy mostantól odafentről, a magasból hirdesse országnak és világnak: ki az úr a magyarok földjén! Bizony mondom néktek, a százszor szent szuverenitás az úr, mióta véget vetett a szabadság undok bálványistene tombolásának. És ez még csak a vég kezdete volt! Mert ahol a Szuverenitás az úr, ott a Szabadság legfeljebb cifra szolga. A szuverén cifra szolgája. Csicskája, hogy érthetőbb legyek. Egy hülye köcsög, hogy még érthetőbb.

A magyar emberek szuverén akaratának engedelmeskedve utasítottam a művészetakadémiai Szobordöntő Széket, hogy haladéktalanul hozzon létre munkabizottságot, amely kidolgozza a Szuverenitás Dicsőségoszlopának ikonográfiáját, felállításának és tiszteletének kultikus rendjét és a leborulási szertartást kísérő fogadalmi ima, nemzeti fohász és állami eskü szövegét. Az első tervjavaslatok már be is futottak: a projekt teljes dokumentációja itt fekszik előttem, a terrorelhárítási központi bizottság vezérkari nagyasztalán, nemzetiszínű szalaggal átkötve. Ki se bontom, inkább mondom.

Az Akadémia Nagynemzeti Szobordöntő Széke azt az áhítatos javaslatot terjeszti a Nemzet színe elé, hogy a szuverenitás szobra vert aranyból készült győzelmi oszlop legyen, csúcsán a szuverén fejével. Az oszlop az erős államot szimbolizálja, az oszlopfő pedig a leválthatatlan szuverén arcát viseli. Mostantól ez az oszlop kerül minden más köztéri szobor helyébe, ha csak a magyar emberek nem rendelkeznek másként.

A Szobordöntő Szék vezérkari főcsoportfőnöke szerint az oszlopot úgy kell elképzelni, mint a régi Rómában Néró császár Aranypalotája előtt Nap-Istennek állított oszlopot, tetején a Nap akkori társuralkodója − a szuverén Néró fejével, vagy mint Nagy Konstantin bazileusz-fejét a konstantinápolyi fórumon Nap-Istennek állított gigantikus oszlopon. A Szobordöntő Szék azonban − éppen az efféle kínálkozó, de velejéig hamis és rosszindulatú analógiák elkerülése végett − azt javasolja, hogy a régi császárfejek élettelenségével és mozdulatlanságával szakítva a magyar szuverén feje az oszlop tetején demokratikusan körbeforogjon, a magyar föld minden polgárára egyformán ontva ércarcának fénylő sugarait.

A fej − hölgyeim és uraim, drága felebarátaim, ti velsz ebek −, nos, a fej már a régi görögöknél a halhatatlan és életadó lélek, a nemzőerő lakhelye volt, és úgy tekintettek rá, mint egyfajta felfelé fordított falloszra. De hát csakugyan: nem olyan-é az állam feje, mint a bőségszaru? Ontja magából az éltető eszméket, a megtermékenyítő ötleteket, a jótéteményeket. A Szuverenitás büszke Oszlopai tehát afféle magyar hermák lesznek, a szuverenitását visszanyert ország területén felállított útjelző oszlopok, csak nem négyszögletesek, hanem henger alakúak, genitáliák nélkül, tetejükön pedig nem a szárnyas Hermész, hanem a szárnyaló Szuverén istenfejével.

A szuverenitás mindenekelőtt határkérdés. Az én határaim kérdése. Az a kérdés, hol húzódnak a határaim. Nos, mindenütt, ahol meghúzom őket. Ezt jelenti a szuverenitás: biztonságot azok számára, akik határaimon belül vannak, és reszketést és fogaknak csikorgatását azoknak, akik e határokon kívül: az idegeneknek, a határsértőknek, a határok feszegetőinek és a többi csúszómászónak. A határaim szentek, és nem engedem átlépni őket, se csúszva, se mászva! Én viszont bármikor bárkinek és bárminek a határait átléphetem, ha a rend érdekében úgy látom jónak. Mert a szuverén mindenekelőtt rendteremtő. Márpedig rendet teremteni csak rendkívüli − renden kívüli − hatalommal és rendkívüli − renden kívüli − állapottal lehet. A szuverenitás isteni természete azt jelenti, hogy az uralkodó kívül van a jogrenden, mindenféle pártok, állami és parlamenti instanciák fölött helyezkedik el, cselekedetei megítélhetetlenek a jogrend alapján, és ténylegesen bármikor felfüggesztheti a jogrend működését. A szuverén hatalom Isten hatalmának visszatükröződése e földön. Nem én mondom ezt, hanem a politikai teológia atyja, a szuverenitás modern apostola, Carl Schmitt kiáltotta a kortársak fülébe Németföldön, a két világháború között. Nem csoda, hogy az 1945-ben elvesztett szuverenitásához visszatérni mindmáig képtelen Németországban Carl Schmitt nemhogy hermaoszlopot, de még egy vacak mellszobrot sem kapott, csak mert kiemelkedő jogfilozófiai munkásságát saját hazája − szuverenitás hiányában − képtelen volt elválasztani nácizmusától és Führer-imádatától. Szégyen und gyalázat!

A Győzedelmes Szuverenitás aranyoszlopa − az Államművészeti Nagyakadémia Szobordöntő Székének elképzelése szerint − „multifunkcionális szobormű, lecsavarható fejjel”. Ezt a fejet nem kell többé lefűrészelni, hegesztőpisztollyal, vésővel leválasztani a szobortestről, földön rugdalva, vécécsészének használva, mint a régi szuverének fejét, amikor eljött a szuverén-váltás karneváli-forradalmi ideje. Az Utolsó Forradalom − a szuverenitás forradalma volt, úgyhogy mostantól a Szuverenitás kultuszának állami szolgálópapjai − annak rituálisan szentesített rendje és módja szerint − az oszlopfőről egyszerűen lecsavarják a régi szuverén aranyfejét, és új aranyfejet csavaroznak a helyére. A régi, elhasznált aranyfejeket vagy beolvasztják az állami aranyalapba, vagy a Szuverenitás Múzeumába (mai Terror Múzeuma) kerülnek, mint az új államvallás fejereklyéi.

A javaslat szerint a Gellért-hegy tetejére, továbbá a Parlament elé és a Szuverenitás terére (mai Szabadság tér) kerülő három központi oszlopszobor mellett − igény szerint − minden helység, intézmény, testület, szervezet saját oszlopot állíthat a szuverenitásnak ezüstből, bronzból, illetve vasból − a szuverenitási hierarchia szerint −, amelyeken a helyi vezetők, testületi és intézményvezetők feje forog. Természetesen mindig egy irányba, és csak akkor, ha megengedem nekik. A kisebb posztok szuverénjeit értelemszerűen kisebb fej illeti meg, de ezeket a fejeket is a központilag kialakított kultusz szakrális rendje szerint és a Legfőbb Szuverén arcát viselő hordozható Dicsőségoszlop jelenlétében csavarozzák föl.

Természetesen nemcsak a hatalom robotosainak, a hétköznapok héroszainak és messiásainak, az állam gályásainak és csáklyásainak lecsavarható feje kerülne a szuverenitás hermaoszlopaira, hanem a történelmi hősöké, a kulturhéroszoké is, akik a szuverenitás előfutárai, élharcosai, letéteményesei voltak. Nem azt kell nézni most már, hogy szuverénül ártottak-e inkább vagy használtak-e nemzetüknek; viszályt és gyűlöletet szítottak-e az állam polgárai között, vagy békességet és egyetértést teremtettek; eltiporták-e a szabadságjogokat, avagy kiterjesztették-e azokat; szuverénül numerus clausust és fajvédelmi törvényt vezettek-e be, vagy a liberális jogállam alapjait vetették-e meg; szuverénül világháborúk vágóhídjára hajtották-e és gázkamrába deportálták-e állampolgáraik száz- és százezreit, vagy minden eszközzel és minden módon ellenálltak-e ennek. Mert nem az számít most már, mit tettek a szuverenitás égisze alatt, hanem egyedül az: szuverénül tették-e, amit tettek, vagy sem, átmentek-e a történelem nagy szuverenitáspróbáján vagy elbuktak rajta.

A szuverenitás − minden, a szabadság, jog, egyenlőség, testvériség − semmi. A szuverenitás mindent szentesít. Minden rosszat jóvátesz, minden bűn alól felold, minden gonosztettet megbocsát. Fides, Veritas, Suverenitas! − Hit, Igazság, Szuverenitás! E három, de közülük a szuverenitás a legnagyobb. Legalább egy oszlopfejjel.

(Elhangzott a Szépírók Társasága és a Beszélő által a Hóman-szobor tervezett felállításáról rendezett fórumon a FUGA építészeti központban, ez év december 4-én.)