Népszabadság, 1997. november 27.
BÄCHER IVÁN
Sokféle a kávé is.
A klasszikus kávé, a vadon termő Coffea Arabica magasan, más szóval kettősen, tehát méregkeserűre pörkölt kávé semmihez sem fogható aromája szinte megáll a légben. Ezt a csodálatos nedűt az algériai fellahok kortyolgatják — ha csak honfitársaik el nem vágták már a torkukat.
A Coffea Robusta alfaja ennek, csak lágyabb, selymesebb, sejtelmesebb, akár szülőhazájának, Indiának titokzatos fekete hölgyeinek éjszín tekintete.
A kenyai kávé halványzöld színű és nem csupán méregerős, de csíp is, míg a kolumbiai kávé savanykás kicsinyt.
A Mokka talán a legfinomabb kávé a világon. A jemeni Mokka kikötőjéből származik, minden kikötők évezredes izgalma ott sűrűsödik össze ízében. A Mysore kelet-indiai kávéféleség, össze nem keverhető semmi mással, úgyszintén nincsen párja a Santosnak, melynek bársonyos főzetét a riói felső tízezer tagjai kortyolgatják leginkább.
Mindezen kávékat aztán lehet pörkölni erősen, gyöngén, egyszer és kétszer, lehet kezelni vegyszerrel, lehet keverni pitypanggal, katánggal és mindenféle gazzal, lehet keverni, szárítani, kifújni, oldani, sűríteni, gőzölni, sózni.
És végül ott van az Otthon kávé.
Az is jó.
Bächer Iván