Nincs még veszve Lengyelország

Nyolc év után elbukott Lengyelországban az illiberalizmus. Eddig mutogathattunk rájuk: itt ez a tiszteletreméltó, melák középhatalom, és náluk is pont ez megy. De nem pont ez ment. Kaczynskinak nem volt ideje és hatalma leválthatatlanná tenni magát.

Dolgozott rajta pedig. Jól ismerjük a technikákat: sajtóellenes lépések, hisztikampányok gender- és migrációügyben, sötét manipulációk, amiket összefoglalóan jogállamisági problémaként szokás emlegetni. Közpénzből finanszírozott permanens kampányok, álságos népszavaztatások hamis kérdésekről. Állandó nemzethalál-víziók, amiket csak a Párt háríthat el, amely tehát maga a nemzet.

És az ékegyszerűre pattintott jobber bunkóizmus: buzik haza, a nő főz-süt-szül, velünk az isten, vesszen a diszkó. De nem volt elég ereje, hogy leverjen minden érdemi ellenállást. Ellenzéke konokul működött, élt a megmaradt nyilvánossággal, és képes volt mozgósítani a rezsim kárvallottjait. Nőket, akiknek már a bugyijában túrtak az imádságos kezek. Városlakókat és fiatalokat, akiknek forgott a gyomruk az ájtatos-völkisch hazudozástól. A középosztályt, amely magától értetődően döntött úgy, hogy másik utat választ, mert ebben a rendszerben nincs kedve nemzetileg együttműködni. Vagy mert a hazáját európai országként szereti, és nincs ínyére, hogy kifelé áll a rúdja.

Sehol máshol nem megdönthetetlen ez az irányzat, csak ott, ahol kedvére csalhat. Ráadásul a lengyel kormánypárt mérhetően jobb gazdasági eredmények mellett kényszerül távozni a hatalomból: nem náluk döntött európai rekordot az infláció és a Covid-halálozás, és Kaczynski családja sem nyúlta le a fél országot saját zsebre. Mégis egy nép azt mondta: elég volt – mert még mondhatta.

A lengyel jobboldalnak nem volt alkotmányozó túlhatalma. Nem nyúlhatott a választási rendszerhez, hogy tokától bokáig magára szabja. Nem válthatott le bármely közhivatalnokot, így nem uszíthatta ellenfeleire a teljes államot számvevőszéktől adatvédelmi hatóságig. Uralta a közmédiát, de nem tudott országos lapokat tönkretenni vagy bekebelezni zsinórban. Nem volt annyi befolyása, hogy minden gazdasági szereplőt befenyíthessen és igazodásra kényszerítsen. Az üzenet, az ideológia az oroszok kényeztetését leszámítva NER-kompatibilis – de ez a politika sehol a nyugati világban nem szabadjegy az örök hatalomhoz. Csalás nélkül egyszer csak elbukik. Ezt tudja jól, ezért igyekszik csalni.

A győztes egy pedigrés eurokrata, kiváló brüsszeli és amerikai kapcsolatokkal – nálunk feketeöves Soros-bérencnek szokás az ilyet nevezni. Meg is kapta a hazaáruló bélyeget természetesen, de lepergett róla és a szavazóiról. Önazonosan és hetykén EU-párti, atlantista vezetőként jelentkezett be, és ekként nyerte el a bizalmat. Európa mint jelszó működött – és mint pénzeszsák is, mivel Lengyelország felé ezzel megnyílhatnak a csapok. Elvégre normális kormányok kibírják a bíróságok megszállása nélkül. A normalitásnak tulajdonképp az az ismérve, hogy nem kockáztat százmilliárd eurót ilyen lükeségekért.

Maradunk tehát magunk. Sírdogálni néha elszaladhat a magyar miniszterelnök Robert Ficóhoz, de nem érdemes nagy reményeket fűzni ahhoz, hogy a szlovákok úgy tudnak és akarnak fedezni minket, ahogy eddig tették a lengyelek.

Mától Orbán rendszere úgy lóg ki Európából, mint lyukas zokniból a lábujj.

Most még lehetetlen felmérni, hányféle problémát hoz a lengyel segédcsapatok kiesése, és szinte rémhírterjesztés lenne morfondírozni olyan eljárásokon, amelyektől az ő vétójuk védte meg eddig a deviáns Orbán-kormányt, és a nevükben szerepel a hetes szám. Az azért nyilvánvaló, hogy innentől egyetlen bokszzsákként lengedezünk az európai konditeremben. Az unióban már nem a lengyelekkel és a magyarokkal van gond, nem általában keleten – csak velünk.

És van még egy veszély. Lengyelországban lezajlott az eposzi küzdelem, amit mi is megvívunk minden választáson. Ringbe szállt a szuverenista, pántlikás-pálinkás keresztény-nemzeti oldal, és a globalista, brüsszelita, liberális hazátlanok – és az utóbbiak nyertek. Most akkor Lengyelországnak el kellene süllyednie, ugyebár. Ha igaz bármi abból, amit odaát és ideát hallani ezekről az européer libsikről.

Jövőre már csupa mecset lesz Varsó és Krakkó, arabok és transzneműek együtt molesztálják a békés járókelőket, a Wawelt eladják a Pfizernek, és hatóságilag körülmetélik a püspököket.

Ehhez képest Lengyelország állni fog Tusk kormányzása alatt is. Nem foglalják el a migránsok, nem omlik össze a gazdasága, nem vezetik be az óvodai nemváltást – semmiféle katasztrófa nem várható. Haladnak tovább Európával, immár megbecsült, kiszámítható partnerként nőnek még nagyobbá. Súlyos eurómilliárdokkal lesznek gazdagabbak pusztán azért, mert megtanultak viselkedni. Hiszen aljas rágalom volt mindaz, amit Kaczynski hatalomgyára összehordott az ellenzékéről. Nem halnak bele a kormányváltásba.

Hát viszlát, bratanki, jó utat. Mennénk mi is, de már nincs erőnk felállni. Azért nincs harag, ne szabadkozzatok. Valószínűleg azzal segítetek nekünk a legtöbbet, hogy egyedül hagytok.