Prai

Ha csak egy estére is, de magam maradtam falun, magára pedig nem főz az ember, alkonyatra azért csak megéheztem, vívódtam, barátaim, szomszédok elláttak bőven nyersanyaggal, kiskazalnyi zöldbab szárad a gangon, mellette hetek óta két jókora tök várja sorsának beteljesedését, káposzta is van két gurigával, de valahogy nem akaródzott pucolni, szelni sehogysem.

Késő délután, mikor már végzett a kertben, szokása szerint meglátogatott drága szomszédunk, Lizi néni is, megülni, diskurálni pár percet, maga van amúgy, maga maradt az egykor nagy, erős német parasztcsaládból, mióta édesanyja is elment, három éve ő bizony magára főz naponta, kis piros lábasban aprólékpörköltet egy hétre, túrós csuszát, krumplilevest, süt palacsintát, tarkedlit, annak felét áthozza persze.

Gondoltam, hátha szolgál most valami ideával, megkérdtem, mit szoktak volt főzni ilyenkor nyáron, ami gyorsan megvan, de jó és laktató.

— Húst, drága kis szívem, húst.

— No de ha mégsem.

— Hát akkor prai-t, például, kis szívem.

Elmondta akkor szépen a receptet, s miután elköszönt, mert ment már ledőlni — villannyal nem él a nyáron —, nekiláttam: fölszeltem laskára három jó kemény, frissen szedett hagymát, egy púpozott evőkanál zsíron majdnem barnára pirítottam, majd rádobtam három szintén púpozott kanál lisztet és sózás után folytonosan kevergettem a kulimászt. Ezt azután felöntöttem vízzel, egy kávéskanál ecettel, majd amikor kezdett sűrűsödni, beleütöttem két egész tojást. Ezután már óvatosabban kevertem, hogy nagyjából egyben maradjanak a buggyantott tojások, persze úgy gondoltam, az se baj, ha szétfoszlanak kicsinyt, és nem lett baj valóban.

Érdekes állagú étel lett a végeredmény, a hagymaleves, a sűrű, hagymás rántás és a hagymafőzeléknek — ha van ilyen — rokona nyilván, tejfel nem mehetett bele, mert errefelé a németek ilyesmivel nem éltek, ilyenkor aratás idején hatalmas tányérral, öles karéj kenyérrel ették, magam most nem arattam ugyan, de jólesett végül, a hagymától édeskés, az ecettől savanykás lett, reggel fölmelegítettem a maradékot, átvittem Lizi néninek, ne kelljen főznie ebédet, a hagymát tisztítja már második napja a gangon, megkóstoltattam vele a prai-omat, ilyen volt-e az övéké egykor, megkóstolta, s mondta:

— Ilyen, kis szívem, pont ilyen.

Bächer Iván