Tengeri dinnye

Volt egy több mint kedves atyai barátom, az Öreg.

Nem volt öreg egyébként soha, azt az életszakaszt kihagyta. Egyszer majd írok róla becsülettel is, most csak a tengeri dinnyéjét mesélem el, tekintettel a közelgő szezonra.

Valamikor a nyolcvanas évek elején görögországi nyaralásra szánták el magukat, feleségével és egy baráti párral.

Erre a célra az öreg szerzett egy Opelt mindenekelőtt. Volt neki ugyan négy, de egyik se volt jó. Az öreg pár hónappal előbb örökölt, és akkor vett — gyorsan, mielőtt az asszonya ocsúdhatott volna — négy Opelt, mert az volt a vágya világéletében, egy jó Opel.

De annyit nem örökölt, hogy egy újat vehetett volna, vett hát négyet öreget, együtt voltak vagy százévesek, gondolta, abból majd csinál egy jót, és csinált is, ami hol jó volt, hol nem, de az utazáshoz abszolút alkalmatlannak bizonyult, ugyanis nem fért bele a frizsider.

Ebbe a kétajtós össz-Opelbe ugyanis repülőüléseket szerelt be az Öreg, amelyeket nem lehetett előredönteni, így hátra nem fért bele sem ember, sem frizsider. Ezért az Öreg eladott két Opelt, három mosógépet és egy antik órát, és vett egy olyan Opelt, amelybe belefér a frizsider. Akkor már csak frizsidert kellett szereznie. Volt neki ugyan nyolc-tíz, de azok között nem lelt megfelelőre. Elment tehát a Király utcai bizományiba, és ott vett két félig alkalmasat, amelyekből aztán beépített a kocsiba hátra egyet.

Akkor leölt egy disznót — a Rózsadomb tövében lakott egyébként — és vett két májára hizlalt kacsát. A szalonnát saját, mosógépből átbarkácsolt füstölőjében dolgozta föl. Az induláskor telipakolta tehát a frizsidert: tett bele kolbászt, szalonnát, disznózsírt, paradicsompaprikát vagy ötlecsónyit, lilahagymát, főtt fejet, kenőmájast két rudat, és egy hatalmas lábast, amelyben a sárgálló kacsazsír alatt két gyermekfejnyi kacsamáj lapult. Akart még vinni tizenöt dinnyét, de akkor már az asszony föllázadt, ő Görögországba nem hajlandó dinnyét vinni, az Öreg ráhagyta hát.

Azon a nyáron meleg volt Görögországban és arrafelé mindenütt. De sehol olyan meleg nem lehetett, mint az Öreg kocsijában. A frizsider ugyanis remekül szolgált — vagyis tökéletesen hűtött bévül, és mint a kályha, úgy fűtött kifelé. Az asszony nem gondolta volna, hogy túlélik az utat. De túlélték. Megérkeztek, sátrat vertek, és az öreg gyorsan föltálalt a tengerpartra egy jó kis hidegtálat disznója javából. Aztán diadalmasan előkapart a frizsider mögül egy jókora dinnyét, mely forró volt, akár a friss lávakő. — Majd meglátjátok, hogy a mi dinnyénknek párja nincsen, lehűtöm azonnal. — És beágyazta, ásta, körítetté a dinnyét a tenger szélibe gondosan.

Egy óra múlva fölszelte a vadászkésivel. Csak úgy harsant, roppant, vöröslött vidáman az otthoni dinnye. Az asszony, szegény, jóízűn harapott a cikkbe. Megállt szájában a falat azonnal.

— Hol vetted ezt a dinnyét, Öreg? — nyögte.

— Hogyhogy hol!? Hát a Lehelen.

— És meglékeltetted?

— Tudod jól, hogy én mindig lékeltetek — mondta az öreg haraggal, beleharapott egy hatalmasat a dinnyébe ő is, aztán elhallgatott, és ahogy lefolyt a dinnyelé, szája szélén, szakállán azonnal kicsapódott csillogón a só.

Bächer Iván