Ami a szívedet nyomja

Nekünk ilyen szövetségesre nincs szükségünk, mint Svédország. A pohár betelt, tele lett oktatási segédanyagokkal, amelyek a svéd gyerekeket arra tanítják, hogy Magyarország ma nem demokrácia. Ebből így nem lesz NATO-csatlakozás, és meg is mondjuk kereken, hogy ezért nem. Ami legalábbis különös gesztus, ugyanis ha egy ország ennyire kényes a becsületére, akkor nehezen érthető, miért viselkedik ilyen bután.

A NATO nem pipaklub vagy hímzőkör, és nem anonim idegbetegek klubja. Svédország honvédelmi költségvetése a magyar háromszorosa, hadserege, légiereje és flottája erősítené a szövetséget, vagyis a mi biztonságunkat. Valamint ők voltak szívesek vadászgépeket gyártani nekünk. Elemi érdekünk elvileg, hogy csatlakozzanak.

Viszont meg vagyunk sértődve. Liluló fejjel dobáljuk magunkat a homokozóban, ezekkel mi nem játszunk, pfuj, utálatos undok békák! Harminc másik hadsereg vonja fel bozontos szemöldökét a viselkedésünk láttán. Ezek tényleg annak alapján hoznak geopolitikai döntéseket, hogy beszóltak nekik a CEU meg a Népszabadság eltaposása miatt? Mit csinálnának a csatatéren?

Aztán kifújják magukat, és mint katonák és diplomaták, megpróbálják megfejteni, mi a valós indok. A színjáték amatőr, a hiszti nem hihető.

Az egyik lehetőség, hogy a magyarok zsarolnak; a zseniális haditerv olyasmi, hogy a svédek beengedéséért cserébe elkérik az uniós pénzeket. Noha a NATO és az EU két külön szervezet, de remélik, hogy ezt valahogy a háttérhatalom lemeccseli nekik. Ehhez a svéd tananyag természetesen csupán ürügy, tehát nemcsak zsarolunk, de hazudunk is. Ez a stratégia sokat elárul Magyarország megbízhatóságáról, és izgalmas kupeckedést vetít előre egy krízis esetén. Ráadásul nem túl okos terv: az unió beleegyezhet a kifizetésekbe a szavazásig, aztán felfüggesztheti őket újra, például olyan alapon, hogy áttekinti a hírneves Integritás Hatóság működését, és azt a befektetésre nem ajánlott „halovány lepkefing” kategóriába sorolja.

A másik megfejtés nemcsak sötétebb, de jóval valószerűbb. Ebben is hazudunk, az oktatóvideó miatti hisztéria viszont nem a mi nyers érdekeinket hivatott elfedni, hanem másét. Na vajon kinek fáj, ha Svédországgal bővül a NATO? Eleve kinek a részeg tombolása váltotta ki a felvételi eljárást?

Magyarország orosz ügynök. Ez lesz a magyarázat.

Az Oroszország alakú puzzle-darabka tökéletesen illik a képbe. Nemcsak azért, mert kizárólag őket zavarja a svéd csatlakozás, hanem mert van egy másik oktatási segédanyag, amely semmiféle választ nem csikart ki a magyar kormányból: az orosz állami tankönyv és annak 1956-ra vonatkozó kitételei. Nem, mi nem vagyunk vérmes betyárok, akik minden sértésért odacsapnak. Érzékenységünk ordítóan szelektív. A Svédországnak címzett tiltakozásunk tökéletesen hiteltelen.

Ez a gyanú épp elég kellemetlen lett volna már tíz éve is, egy visszataszító, de kezelhető Moszkva árnyékában. Ma, Putyin népirtó háborúja kellős közepén, amikor a NATO a harcérintkezést leszámítva minden erejével igyekszik Ukrajnát segíteni és az oroszokat legyőzni, a mi viselkedésünk a lehető legocsmányabb árulás, amit katonai szövetségen belül el lehet követni. És egyenes út a szövetségen kívülre. Nem az a kérdés, mikor jönnek a svédek, hanem hogy mikor távozunk végre mi.

Ez a szomorú tényállás ugyanolyan feladvány elé állítja a NATO-t, mint az Európai Uniót. Ám az EU-nak legalább elméletben van eljárása a renitens tagállamok számára: a hetes cikkely, amely a szavazati jog felfüggesztését tartalmazza. A NATO alapszerződésében nincs ilyen passzus, tehát minket elvileg nem lehet kihajítani és lecserélni a svédekre, noha ez mind katonai, mind erkölcsi szempontból célszerű lenne. A várható válasz tehát nem jogi természetű lesz.

Ilyen veszéllyel nem először néz szembe a szövetség. Mi még, illetve akkor is az oroszok csicskái voltunk, amikor Olaszország bizonytalansága okozott riadalmat, mármint hogy mi van akkor, ha egy NATO-tagállamban valahogy hatalomra kerülnek a kommunisták. Végül arra jutottak, hogy ebben az esetben úgyis kilépnek maguktól, amúgy meg elég lesz türelmesen kivárni, amíg észhez térnek, addig pedig élni a nyomásgyakorlás színes, tiritarka eszköztárával. Ebben a brit titkosszolgálat vitte a főszerepet, nagy erőkkel kutattak korrupciós és egyéb kellemetlen ügyek után. Viszonylag mérsékelt sikerrel; az olasz komcsik nem jachtért dolgoztak, hanem a világ proletárjaiért.

Az illiberális út egyre meredekebb lejtőn vezet. Amíg csak a magyar újságok vagy egyetemek látták kárát, addig a következmény ilyen svéd oktatóvideókban merült ki. Az arcátlan tolvajlás már elég volt ahhoz, hogy ne akarják kifizetni – de ez még mindig minket érint elsősorban. Most Magyarország mert nagyot álmodni. Lábujjhegyre áll, és beleköp a nagyok levesébe. Annyit nyerhet vele, hogy bebizonyítja: tud köpni, mert egy rendszerhiba által megengedték neki a nagyok. Hogy mit veszít, azt ezután tudjuk meg. Világos, mi nem akarunk oda tartozni, ahová a svédek. De ennek nem az lesz a vége, hogy ők kinn maradnak.