Államlapítás

Van a Zámbó Jimmyről szóló sorozat vége felé az a kínos jelenet, amikor a művész úr szilveszteri bulit próbál szervezni, de már Delhusa Gjon se kíváncsi rá. Na, Magyarország nem tart itt. Eljött a szülinapra a tatár kán, a török szultán, híres napkeleti gengszterek, sőt még európai börtöntöltelékek is. Nem igaz, hogy magunkra maradtunk, legfeljebb más társaságba járunk. Ezek túlnyomórészt muszlim úriemberek; na, és akkor mi van, mi van, mi van? Mindig is tisztelettel fordultunk az iszlám felé, azok legalább nem vagdossák a gyerekek fütyülőjét. Illetve de, viszont az hagyomány, ezért szép és helyénvaló.

Egyetlen európai vezető sem ünnepelt velünk. A latorállamok maffiafőnökein kívül csak bukott, elzavart figurák húzták meg itt magukat. Még a lengyelek se küldtek egy incifinci miniszterhelyettest.

Mert nyomják Krahácsot. Szuverenista politikánkat torolja meg a Nyugat, amikor vízumkényszerrel, tüntető távolmaradással és a zsebpénzünk megvonásával büntet, ez tiszta sor. Viszont egyben siker is. Mert miről is szól a szuverenista politika? Nos, az szó szerint azt jelenti, hogy megvagyunk mi egyedül, és nem alkalmazkodunk senkihez. (Kivéve az oroszokat, mert őket szuverén elhatározásunkból szeretjük.) Ennek sajnos élharcosa nem vagyunk, mert az Észak-Korea, ahol ugyanezt dzsucse néven ismerik, viszont ugyanezt takarja: teljes önállóság, hajlíthatatlan nemzeti szuverenitás, ami lehetővé teszi koncentrációs táborok létesítését és Kína számára is elborzasztó módszerek alkalmazását. Maga a koreai nép keveset profitál a szuverenitásából, ugyanis azt maradéktalanul felhasználja az uralkodó elit, mielőtt leszivárogna hozzájuk, és jachtok, konyak meg svájci órák beszerzésére fordítja. Ugyanakkor Észak-Korea rendelkezik atomfegyverrel, ami az ő szuverenitásukat aláfesti egy fenyegetően sárgás árnyalattal, ezért inkább rájuk hagyják.

Ha nekünk az van a zászlónkra írva, hogy mindenkit leszarunk, akkor nem kell csodálkozni, ha ez jön vissza. Attól messze vagyunk, hogy mindent visszakapjunk, de haladunk. Futtassunk például egy gyors gondolatkísérletet a dollármédiáról. Ez ugye azt a jelenséget írja le, hogy egyes sajtótermékek külföldi támogatásban részesülnek; erről egymást váltó lopótökök mondják el napról napra, hogy szuverenitási kérdés, tűrhetetlen hazaárulás és főleg: ez veszélyes. Akkor most játsszuk el, hogy Romániában hatalomra kerül a mienkhez hasonlóan seggarcú hatalom, öt perc alatt leblattolja a kottát – és akkor mi lesz? Tíz év alatt háromszázmilliárd forint ment ki határon túli magyar pártokhoz, sajtóhoz, civil szervezetekhez. Ez az úgynevezett forintmédia, a román állam ellenségeinek vetett szárazeleség. Budapest láncos kutyái! Orbán-zsoldosok! Aknamunkások! Államellenes összeesküvők!

Finom kampány kerekedhetne ebből! Még egy bányászjárás is beleférne, és a magyar állam tökéletesen eszköztelenül lenne kénytelen végignézni. Hiszen az ő érveit, az ő kifogásait alkalmaznák a románok, csak most a bot másik végére kerülne a legendás magyar virtus. Szaladhatna fűhöz-fához, de mindenhol belevernék az orrát a saját szarába.

Normák: olyan szabályok, amelyek mindenkire érvényesek. Lehet sajtót és civileket támogatni más országokban? A magyar állam ezzel a lehetőséggel folyamatosan él, és nem is csak etnikai alapon. Akkor viszont nincs alapja tiltakozni Soros vagy az EU médiatámogatásai ellen.

Ettől még megteszi, mert ezek a viták, egyáltalán a dollár- és a forintmédia összefüggése magasan a nyilvánosság feje fölött lebeg, nem lát el odáig, és ha néha mégis felnéz, akkor a tűzijátékot kémleli. Meg a drónkeresztet, hiszen ez Mária országa. Drága véreim, azt tudjátok, hány ország patrónusa még Mária? Bőven kitöltené ezt az oldalt, úgyhogy a teljesség igénye nélkül: Algéria, Kamerun, El Salvador, Korea (ezzel még bőven volna meló, mama!), Mexikó, Lousiana, Kanada, Argentína, Paraguay, Ecuador, Új-Zéland, Belgium, Horvátország, Görögország, Málta, Olaszország, Litvánia, Lengyelország, Gibraltár, ötven további ország, az egész Hold, meg a biciklisták.

Ja, maguk azt hitték, Magyarország az egyetlen? Hogy még senkinek sem jutott eszébe a szűzanyának ajánlani az országát? Tévedtek. Kevés ennél közhelyesebb ünnepi gesztus létezik, talán a tűzijáték ilyen. És most próbáljuk elképzelni, hogy szegény Mária vajon egymaga bújja az országjelentéseket, vagy van hozzá apparátusa – mert erről az egyházi hagyomány gyanúsan hallgat. Mindenesetre a szlovákokkal nem érdemes tengelyt akasztani, mert az övék is Mária országa. Igen, pont annyira, mint a miénk.

Zámbó Jimmy egyébként a magányos szilveszteri buli vége felé agyonlövi magát, de nem azért, mert annyira elszomorodott a magánytól, hanem szimplán idáig fajul a kivagyiság és a buta jaszkarizás. Nincs jelentése, nincs tanulsága. Átlép rajta a történelem, és megy tovább, új zenészek pattannak porondra, rakatják meg magukat a táncosukkal Mária nevében, kevesebb oktávval, csekélyebb életművel, de ugyanolyan dekadens életörömmel. Él nemzet e hazán. Boldog szülinapot, fogyassza felelősséggel!