156. Pétervár felé félúton

156.1. A megnyugtató kiszámíthatóság, mint az intézményi stabilitás szilárd alapja

156.1.1. Készültem volna megint itten valami standard (vagy várjunk, ez a jövevényszó ugyan először németből migrált, de aztán újra, angolból, mint a licenszből lett liszensz, tehát igazából sztenderd a rohadt kis duplamigráns) uborkaszezonzáró alibikánikulázással, kis tótgabizás, mittudomén, mint Cyla a slóziban (155.4), egyéb ilyen boulevardtablóidolások, hogy mi van a Csutival (tényleg, mi van vele?, és egyáltalán, ki az?), Opitz Barbi falatnyi hogyishívjákban izélt-e (izélt hát) meg a satöbbi, erre itt itt este kilencre jön nekem Putyin, és páros lábbal beleszarik az uborkaszezonomba, miszerint némi feketemágiával (egy igazi mágus ebben a varázstalanított világban!) füstölgő roncsokká változtatta Wagner urat és vezérkarát Pétervár felé félúton.

És ugyan még mindig a senki nem tud semmi biztosat állapotában vagyunk (oroszügyekben kábé évszázadok óta), és akár kiderülhet az is, hogy az egész kamu, semmise igaz, és az ellenkezője se, csak Bobby álma, de azért én most csak rá mernék tenni kisebb összeget, hogy Wagner úrékat tényleg nem lesz többé szerencsénk látni, ha szabad ilyen erős iróniával fogalmazni a tragikus eset KAPCSÁN. (Oké, néhány egészen kattant ultraradikáloroszista bloggeren és afrikai tömeggyilkosjelöltön kívül viszonylag kevesen gondolhatják, hogy pótolhatatlan veszteség érte a világot szerdán.)

156.1.2. Oroszországban, az idegméreggel kezelt ellenzékiek, emeleti ablakokból tömegesen aláhulló üzletemberek, krími dácsájukban menekülés közben önmagukat tarkón lövő párttitkárok hazájában alighanem kevesen kételkednek abban, hogy személyesen Vlagyimir Vlagyimirovics hozott bölcs döntést – az orosz civilizáció és a hagymányos értékek védelmében –, hogy a gépnek, megfelelően kulturált keretek között le kell zuhannia.

156.1.3. A világért sem akarnám elenni  a kremlinológusok borogyinszkij hlebjét, meg aztán mondom, Vlagyimir álmai, pláne rémálmai, amikben (vagy legalábbis a szomszédságukban) egy ideje élünk, sokkal kacifántosabbak, mint Bobbyé volt, tehát mindig jöhet a váratlannál is váratlanabb fordulat, és amikor már mindenki azt várja, hogy valami nagyon váratlan jön, akkor történik a legkevésbé váratlan, a nagyon is várható, ami abban az esetben mégis váratlan, mindegy, szakadjunk le erről, szóval bármi megtörténhet meg az ellenkezője is, de most arra állunk, hogy hát azoknak a kremlinológuosknak lehet igazuk, akik azt mondták, hogy ez a zendülésszerűség nagyon is valódi zendülésszerűség volt, nem pedig valami zseniális csel az ukránok elaltatására vagy valami Putyin-szervezte lojalitási gyakorlat, hanem bizony telivér erőfitogtatós, emberkedős bepróbálkozás, és azt azért megmutatta, hogy a korlátlan hatalmúnak gondolt megacár valójában messze nem annyira mindenható nagy úr, mint amilyennek mutatja magát (és hinni szeretik róla), sőt; viszont ha már a zendülősdi elég rövidtávon elhasalt, a rendszerrel szembekerült vagy nagyon kitartóan hepciáskodó Putyin-ellenfelek halálozási statisztikái nem jósolnak nagy jövőt a zendülés vezetőinek, nagyobb futamidejű kölcsönt semmiképpen sem érdemes nekik folyósítani, de lehet, hogy már meleg ruhára sem lesz szükségük többé. Szóval ez utóbbi elemzések és spekulációk látszanak e pillanatban bejönni.

Megnyugtató tehát, hogy igenis van kiszámíthatóság az orosz rendszerben. Intézményi stabilitás szinte.

156.2. Szívás és szívás

156.2.1. Az egyre növekvő németpesszimizmus újabb erős jele a rendkívül szomorú beszerzési menedzserindexek és mindenféle egyéb értelmetlen mutatók mellett: az Economist temeti éppen a német gazdaságot. Élhajtóból sereglovas! Szóval az IMF 2028-ig (2019-es bázison) alig 8 százalékos GDP-növekedést jósol a németeknek mondjuk a lengyelek majdnem 30 százalékával szemben. De még a franciáknak is megadja a tízet. Szintén nyolcat jósol egyébként a Brexit miatt nagyon gyengülő briteknek.

Ez valószínűleg nem nagyon jó hír nekünk, a német ipar (egyik) kihelyzett gyártóbázisának és beszállítójának. Az okokon most nem okoskodnék, mert különben sem én okoskodnék, hanem mások okoskodását tudnám továbbokoskodni, hogy a kínai export, a drámaian öregedő lakosság, a napról napra súlyosabb mukaerőhiány, a lassú digitalizáció, a túlbürokratizált államszervezet etc etc, tessenek elolvasni – igaz, előfizetős – az eredetiben.

156.2.3. A sok között egyre szeretném fölhívni a figyelmet, a drámai munkaerőhiányra. Ez jelenti egyrészt azt, hogy a német gazdaság fokozni próbálja majd a térségben már most is hatalmas elszívóerejét. Ennek megint lesz hatása a magyar gazdaságra. Mert oké, hogy éppen nem a legsikeresebbnek ígérkező korszaka előtt áll a német gazdaság, de azért a bér- és az életszínvonal még így is sokkal magasabb lesz a magyarnál, nemhogy 2029-ben, de valószínűleg 39-ben és 49-ben is. (Ahhoz tényleg nagyon meg kéne borulniuk, hogy ne.)

Szívni fog.

156.2.4. És egyébként meg hosszú távon – amikor, tudjuk, mind halottak leszünk – nem félteném a németeket, kétszer nullából vagy inkább mínuszól építették újjá, a világ vezető gazdasági hatalmává az országukat, meg átmentek számtalan kisebb-nagyobb válságon, amire a kutya sem emlékszik már (a kilencvenes éveket úgy kezdték, hogy senki egy büdös pfeniget nem adott volna azért, hogy az egyébként is gyengülő NSZK képes lesz a teljesen legatyásodott NDK integrálására), oszt mégis. Ugye? Ugye! na, azért mondom.

156.3. Lakosságcserét kérek!

156.3.1. Na, ha már a munkaerőhiánnyal megérkeztünk a széles körben közkedvelt vendégmunkás-bevándorló-menekült-migráns-satöbbi topikhoz… Tulajdonképpen nem lehet nem kárörvendőn röhögni azon, ahogy az orbánizmus éppen nap mint nap csinál hülyét magából ebben a bevándorlási kérdésben.

156.3.1.1. INTERMEZZO. Másrészt meg sok kérdésben szokott hülyét csinálni magából sokszor, és ettől még a mi kis áldemokratikus félistenkirályságunk alattvalói nem kezdenek kételkedni a hatalom épelméjűségében, sőt, minél többször verik át őket, minél jobban, annál jobbak szerelmesek a hatalmasokba.

Add ide az Adyt:

„Mindig ilyen volt: apró kánok
Révén minden igának barma

156.3.2. Szóval ebbe se fog senkise belebukni sohase, nyilván, mert abba se bukik, hogy a díszpáholyban dagadtra bratyizza magát minden szembejövő emírrel, oszt a sajtója meg olykor teliszájjal niggeroz/muszlimterroristáz…; na jó, dehát tessünk már tudomásul venni, hogy ilyen világban, illetve dehogy is, ilyen országban élünk, egyszerűen nem számít ki mekkorát hazudik, mekkora baromságot mond, illetve már megint baromságot mondok, hiszen igenis hogy számít, mert minél nagyobbat, annál népszerűbb.

156.3.3. Tehát, hogy ez a telitorokból lakosságcseréző, elveszik a hogyishívjákunkozó, jajakultúránkozó rezsim vagy micsoda, most ugye pánikban szállíttatja ide a migránsnál migránsabb melósokat a világ minden sarkából, csakhogy legyen valaki, aki röhejes órabérért robotol a szalag mellett, amíg meg nem jönnek az igazi robotok.

Nesze neked, lakosságcsere.

De akármennyire is röhej az egész, annak azért mégsem lehet örülni, hogy ebben a helyzetben az ütődött Jobbik rágyújt a migránsozós nótára. Most tényleg ki gondolhatja ép ésszel, hogy Orbán túlorbánkodásával lehet megbuktatni Orbánt?

156.4. Novák Katalin Balaton-átúszása rewind (A lépcsőházi publicista elfeledett naplójából)

156.4.1. Akkor elfelejtettem megidézni minden idők legnagyobb átúszóját, Mao Ce-tungot, aki aztán tényleg mindig mindent átúszott, ami éppen szembejött, sőt, az átúszás politikai kommunikációjának, kultuszának, rendszerének SZERVES (ezt látni fogjuk) része lett, és ebben a rövid, Mao munkásságát úszásszempontból áttekintő cikkben aztán nagyon tréfás részletek vannak arról, ahogy a világtörténelem egyik legrettegettebb, tizenmilliókat legyilkoltató diktátora, a népek nagy tanítója és kormányosa szardarabok között tempóz eléggé bepánikolt és hányingerrel küszködő testőrei gyűrűjében.

156.4.2. A maói úszókarrier csúcspontja az 1966-os nagy vuhani Jangce-átúszás volt, amelyet saját korábbi Jangce-átúszásának emlékére szerveztek, és amin ötezer lelkes kínai kommunista úszó mellet részt vett maga a főátúszó, a nagy vezető is, és mit tesz isten, illetve, hogy-hogy nem elvtársak, meg is nyerte. Mi több, sajtójelentések (saját sajtójának jelentései) szerint 65 perc alatt teljesítette a 14,5 kilométeres távot. Az ellenforradalmi sajtó a kákán is csomót keresett, és talált: miszerint ez sok perccel jobb idő, mint a világcsúcs. (Mondjuk nem tudom, hogy számolták ki, mert Mao általában háton úszott, hátúszásban 200 méter a leghosszabb táv, amin hivatalos világcsúcsot tartanak nyilván, és az akkoriban még bőven 2 perc feletti volt. Tehát a kétszázas világcsúcsnál jobb idővel úszhatta volna 145 perc alatt a 9 mérföldet.) De mindegy is, mert Mao, amíg 65 perces galaxiscsúcsot úszott 14,5 kilométeren, még arra is ráért, hogy menet közben egy bénázó kislányt rendesen megtanítson háton úszni. Bizony. Erről is hiteles sajtóbeszálmolók vannak, a Kínai Népköztársaság Magyar Nemzetje is megírta. Vita nem lehet.