444.hu, 2023. augusztus 10.
UJ PÉTER
154.1. Nyarunk, jachtunk, jövőnk
154.1.1. Gazdasági hepehupák, miszerint fránya (makacs!) infláció, újabb és újabb költségvetési satöbbizések, ikerdeficittel feleselő költségcsökkentő intézkedések (nem ám megszorítás!) és egyéb apró kellemetlenségek ellenére a nemzeti tengerhajózási szektor – figyeljetek, drága millenniálos kollégák: képzavar – szárnyal.
A kommenizmusban fogant, kommenizmusról szóló szakállas (lásd: Marx!) vicc szerint a dolgozók itala a Napoleon konyak, amelyet a munkásosztály és a vele szövetséges parasztság választott képviselői útján fogyaszt.
Innen jutottunk el a dolgozók és az egyre növekvő méretű jachtok (aka. pleasure boatok) kísértetiesen (lásd: Marx) hasonló kapcsolatához. Ezt nevezem én fejlődésnek: az alsópolcos kamukonyaktól a harmincmilliárdos, oroszoligarcha-kompatíbilis csodahajóig. A ki tudja hanyadik utas magyar kapitalizmus 13 esztendős sikertörténete ugyan miben manifesztálódhatna plasztikusabban?!
És itt akár át is adhatnám a szót Bödőcs Tibornak.
154.1.2. De előtte még figyeljük meg, hogy ez a sokadik utas magyar hogyishívják – semmiképpen sem „NER”, a lehető legkevésbé sem, hanem akkor már leginkább Orbán-rendszer – maga mennyit fejlődött alig hét év alatt jachtban és a jachtok körüli sumákolás terén.
154.1.3. Ha jól emlékszem az első Orbán-jachtot 2016-ban detektálta a toptolvajok közlekedési eszközeire (is) specializálódott Németh Dániel, akkor még a Magyar Narancs színeiben: a Zadar körül keringő Artemy 35,4 méteres, Azimut 116-os osztályú hajó röhejesen kicsinek tűnik az aktuális, 62 méteres Rose d’Orhoz képest, ára is szerény lehetett, milliárd körül (3,5–4 millió dollárért) már akad használt.
154.1.4. A legfontosabb különbség talán mégis az, hogy abban az időben még viszonylag bonyolult strómanstruktúrán keresztül próbált óvatoskodni a tulajdonos, akit tetszés szerint hívhatunk „Szíjj Lászlónak”, „Mészáros Lőrincnek”, akárkinek, nincs jelentősége. Tehát 2016-ban az Artemyt tulajdonló máltai offshore cég (L&L Charter) máltai magánszemélyek tulajdonában volt, akikről ugyan messziről jól látható volt, hogy professzionális hajóstrómanok, de itt még úgy érezte a rendszer – Orbán –, hogy van takargatni valója. Négy évvel később, 2020-ban nyarán vált bizonyíthatóvá, hogy az álmáltai álchartercég áltulajdonosa valójában (ehh) Szíjj László, helyesebb „Szíjj László”, akiről meg már mindenki tudta, hogy ki a valódi tulajdonosa: bizonyos Mészáros Lőrinc, azaz „Mészáros Lőrinc”, mert az ő valódi tulajdonosa meg… (Fedák Sári)
2018-ra a cégnek volt már másik hajója is, a fantasztikus nevű és nagy sajtókarriert befutott Lady Mrd. 2020-ban szintén Németh Dániel kollégánk (ekkor már az Átlátszó színeiben, és a magyar kormány előzékeny, ám igen diszkrét informatikai szolgáltatása nyomán Pegasus kémszoftverrel a telefonján) lefotózta/videózta a heppázgató Szijjártó Pétert is a 43 méteres és kábé hétmilliárd forint értékű Lady Mrd fedélzetén.
Ez máris 7,6 méteres és 6 milliárd forintos fejlődés 2016-hoz képest, ugye. (Plusz egy külügyminiszter.)
154.1.5. 2021-ben, amikor már tudhatta minden magyar újságolvasó, akit érdekel az ilyesmi, hogy Szíjj László, azaz „Szíjj László”, azaz „Mészáros Lőrinc”, azaz Orbán tulajdona a miniszterjachtoztató chartercég, még nagyobb, még újabb, mégluxusabb hajó került a flottába: a Seagull MRD. 50 méter, 13 miliárd. Ez utóbbi adatot egészen pontosan tudhatjuk, hiszen a napokban hirdették meg, 32 millió 900 ezer euróért.
154.1.6. 2023-ban pedig megérkezünk a Rose d’Orhoz, túl a hatvan méteres álomhatáron és a 30 milliárd forint körüli érték közelében.
Ez már tényleg nem valami túlméretes motorcsónak, hanem jobb orosz oligarcháknak is megfelelő, tisztességes szuperjacht.
154.1.7. Csuda szép hajónk van, kedves magyar proletárok, van okunk büszkének lenni. Igen, ez a hajó a miénk, és nemcsak jelképesen, hanem ténylegesen, ez a mi pénzünk, minden rohadt a fillér, amiből vették, a miénk.
154.2. Nem Lászlóéié
154.2.1. Két hét híján éppen három esztendeje indult ez a hírlevél, 154 hete, egész pontosan, és pont az elsőben Szijjártó külügyminiszter aktuális jachtozása okán töprengtem néhány bekezdésen át (0.2. „Öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyákra” rovat) az orbáni rendszer topelitjének jellegzetes, kollektív tulajdonformáiról, hogy ezek a jachtok, magánrepülők, vállalatok, ingatlanok, bankok, focicsapatok, újságok, tőkealapok, miegymások (mindösszesen: irdatlan pénzek) nem Szíjj Lászlóé (Lászlóéi), nem Mészáros Lőrincé vagy másé, hanem a rendszeré, végső soron Orbáné, részei annak a felfoghatatlan méretű, valószínűleg már a GDP tizenszázalékaiban mérhető vagyontömegnek, amelynek legfontosabb célja, hogy az állampártot finanszírozza, hatalomban tartsa, az állampárt pedig kiszolgálja ezt az egyre nagyobb és nagyobb szörnyeteget, újabb prédákat hajt fel, legyen az valamilyen tender, megszerezhető piaci cég, valamilyen államilag regulázható szolgáltató, ingatlan vagy bármi egyéb vagyonelem, amit a szörny megemészt.
154.2.2. A rendszer legfontosabb működtetői természetesen komoly juttatásokat kapnak, például használhatják a birodalom tulajdonába kerülő mindenféle eszközöket, akár az igazi milliárdosok életét élhetik, vagyis azt az életet imitálhatják, kapnak belőle egy-egy darabot, évente néhány napnyit.
Ezt a rendszert kitalálni sem nagyon kellett, van működő modell: a baráti Oroszország államputyinista félprivitát kleptokollektivizmusa pont ilyen. Oligarchái nem igazi oligarchák, inkább csak strómanok. A politikai elit pedig a sajátjaként kezeli néha a gazdag üzletembernek álcázott strómanok jachtjait, repülőit, villáit, bankszámláit.
154.2.3. Aki képes néhány alapvető aritmetikai műveletet elvégezni, esetleg még a százalékszámítással is tisztában van, gyorsan kimatekozhatja, hogy ezekben a „Mészáros” vagy „Szíjj” vagy éppen „Tiborcz” gúnyneveken emlegetett cégbirodalmakban valójában minden fillér tőlünk van.
Már állami tendereken (persze: EU-pénzeken) hízlalt vállalkozásokkal vásároltak meg állami (jegybanki) hitelprogramból kölcsönző, megintcsak kicsorgatott állami pénzből fölvásárolt bank révén cégeket, amiket újabb állami tendereken hízlaltak, direkt támogatásokkal és megrendelésekkel, akár magától az államtól, akár az irdatlan cégcsoport valamilyen más, szintén jellegét veszítő, átcsorgatott állami pénzekből táplált cégétől, aztán újabb tevékenységekhez újabb támogatás, újabb hitel, újabb megrendelés, és így tovább, amire jacht lesz a folyamat végén, már több száz vagy több ezer alkalommal került állami pénz vagy már korábban már több lépcsőben magánosított állami pénz a kasszába.
154.2.4. Ha a matekot végigcsináljuk, akkor az is kiderül, hogy hiába szoktak „kormányközeli üzletembereket”, „vállalkozásokat” emlegetni, itt valójában nincs semmilyen üzlet, pláne vállalkozás. Itt valójában senki nem termel semmit. Csak húzza ki a pénzt azoktól, akik tényleg termelnek.
Sima tolvajlás.
Na, ezért nem jó például, ha sokan értik a matematikát.
154.3. Panasz Tiborczra
154.3.1. A fenti képletet nagyszerűen illusztrálja a Tiborcz István, azaz „Tiborcz István” ingatlanpiaci, azaz ingatlan„piaci” karrierje, ami megintcsak a napokban került valahogy előtérbe. Először a G7 írta meg, hogy Jellinek Dániel, azaz „Jellinek Dániel” ingatlancégei révén több tízmilliárdnyi vagyon landolt Tiborcz-érdekeltségeknél, aztán a Válasz Online azonosított 36 gigantikus Tiborcz-ingatlanprojektet, több százmilliárdos értékben. A konkrét eseteket végig lehet venni: az eleve állami pénzekből megvett banktól MNB-hitelekből (Növekedési Hitelprogram, mi?!) kiújítani az alapkezelőt, abban a projektek is újabb állami támogatásokkal, az ingatlanok állami infrastruktúra-fejlesztésekkel épülgettek, újabb állami gyökerű hitelek pörögtek magánnak álcázott, de az állami pénzeken élősködő és állami pénzből lenyúlt bankoktól, és újabb támogatások újabb jogcímeken, és ki tudja hányszor, hány szinten hány milliárd állami pénz került egy-egy hotelprojektbe, mondjuk, amire nevére veszi Tiborcz István, azaz „Tiborcz István”.
154.3.2. Egyszer a magát filozófnak pöffesztő, szintén rengeteg állami pénzzel rengetegszer kitömött Orbán-ultra azt találta fejtegetni, hogy ez itten nem korrupciós bűncselekvés, hanem maga a politikai program, az elitcsere. Ez?
Nem, nem az. Ez a magyar gazdaság erőforrásainak jó részét lenyúló, és a lopott pénzekből saját hatalmát újratermelő rendszer.
Tök világos, hogy micsoda. A legegyszerűbb, legprosztóbb, tulajdon elleni bűncselekmény. És nem is akármekkora.
154.3.3. Tizenéve még vadul banánköztársaságoztuk egy-egy közéleti botrány után. Ma már beláthatatlan erkölcsi magasságban van hozzánk képest egy tisztességes banánköztársaság. Mert azt még zilált történelmű közép-amerikai poszt- és/vagy prediktatúrákban sem mernék megcsinálni komoly zavargások vagy újabb puccs veszélye nélkül, hogy csak úgy a miniszterelnök/elnök vejére íratják a főváros közepét.
Ez közép-afrikai méretű lopás. De nem szeretném megsérteni szubszaharai olvasóinkat.