Sihuhu

A MÁV-Start és a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium arról döntött, hogy augusztus 1-jétől bezárnak tíz vasúti mellékvonalat, ha pedig így döntöttek, akkor csakugyan be is zárják, mese nincs. Vasútvonalat felszámolni a magyar politikusok nagyon szeretnek, némelyek szerint azért, mert gyerekkorukban nem volt nekik kisvasútjuk, felnőttként tehát azt akarják, hogy másoknak se legyen. Differenciáltabban gondolkodó utastársaink persze sokféle komplex, esetenként mélylélektani alapozású magyarázattal állnak elő, egyebek között például avval is, hogy politikai elitünk sérülékenyebb lelkivilágú tagjait gonosz mostoháik a vonatokkal riogatták. Látod, Ödönke, azt a nagy, hatalmas mozdonyt, amelyik olyan rettentő zajt csinál és mindenféle ijesztő fényeket villogtat, na, ez direkt arra van kitalálva, hogy a lusta és komisz kisfiúk kukiját leharapja, ezek után ne csodálkozzunk azon, hogy Ödönke felcseperedvén gyanakvó pillantásokkal méregeti a vonatokat, és minden erejével a romlásukra tör, vagy legalábbis a vasúti közlekedés ellen fenekedik. Eredendően politikasemleges dolog volna ez, nálunk pedig kiváltképpen az, tekintve, hogy Mária országában belpolitika valójában nincs is, csak fosztogatás, az viszont most még eredményes, vagy legalábbis annak látszik. Később aztán, amikor az ország javai mindenestül átcsoportosulnak a politikainak nevezett paletta egyik oldalára, vagyis többé nem lesz kit fosztogatni, akkor más helyzet áll elő, ám az minket már nem fog érdekelni.

By the way már most se érdekel, csak úgy teszünk, mintha.

Pedig dehogy.

A tíz vasúti mellékvonal bezárása örömet leginkább azoknak okoz, akik az akciót levezénylik, utána pedig hosszan üldögélnek a vágányok mellett, hallgatják a fű növését, időnként esetleg meghúzzák a flaskájukat, és arra gondolnak, hogy az emberiség üdvéért megint tettek valamit. Visszaadták az áldott magyar vidék csendjét és nyugalmát, megálljt kiáltottak a száguldó vasparipáknak, egyszersmind újfent szóhoz juttatták a békákat és a tücsköket. Más kérdés, hogy az adófizetők sokaságának a vasút fenntartása évi ezermilliárd forintjába kerül, és azt a pénzt őrajtuk akkor is be fogják vasalni, amikor az Alföldön vonat helyett újra négyökrös szekerek száguldanak. A helyzetet még szívderítőbbé teszi az a körülmény, hogy a tőlünk elkonfiskált summa a markecolás pillanatában közpénzzé nemesbedik ugyan, de csak azért, hogy aztán a lehető legrövidebb időn belül magánpénzzé spiritualizálódjon, vagyis olyasvalamivé, amivel nekünk már semmi dolgunk nem akad.

A vasútvonalak megszüntetését ismeretes módon nem a mostaniak kezdték, hanem még a Bajnai-kormány. Szerencsétlen elgondolás volt, viszont precedensértékű, és mint ilyen, fölöttébb kártékony. Első nekifutásra negyvenmilliárd forintnyi megtakarítást reméltek tőle, a valóságban mindössze egymilliárd jött össze, olvashattuk egy, az Index.hu oldalon megjelent beszámolóban. A hozadék tehát akkorka összeg, amennyiért Lőrinc barát le se hajol, maximum a botjára szúrja fel, mint parkőr az eldobált papírszemetet. Illetve még ez se stimmel, Lőrinc barát botjára egyetlen kósza bankjegy se jut, ha ugyanis tágabb perspektívából szemléljük az eredményt, a kép ennél is sokkal cudarabb. „A MÁV Zrt. 2010-es üzleti terve alapján a mellékvonalak forgalmának leállítása nélkül a társaság saját, tehát nem konszolidált mérleg szerinti vesztesége 54,3 milliárd forint lett volna. A kormányzati intézkedés nyomán viszont ennél mintegy 2,2 milliárd forinttal nagyobb, 56,5 milliárd forintos hiányra lehet számítani.”

Vagyis a mellékvonalak leállítása a veszteséget nem csökkenti, mint gondolnók, hanem éppenséggel növeli, a világ ugyanis nem feltétlenül a mi józannak gondolt eszünk szerint működik, hanem ahogy épp jónak látja, nyilván azért, hogy nézőit, akik mi vagyunk, különféle mókás kunsztokkal szórakoztassa el.

Regionális vonalakat amúgy máshol is bezártak, ránéz az illetékes hivatalnok a töfögő vicinálisra, és a helyére legott űrjárműveket álmodik, vagy legalábbis korunkhoz illő technikai csodákat, amelyeket ezen az idilli környéken ő honosíthatna meg, s közben már érzi is, hogy tarisznyájában a marsallbot éledezni kezd. Bizonyára így van evvel Lázár János vonalbezáró is, aki nyilvánvalóan nem érti, hogy párttársa, Balassagyarmat fideszes polgármestere hogyan gondolkodhat másképp. Talán úgy, hogy nem annyira szívével, lelkével, hitével és Fidesz-tagkönyvével gondolkodik, hanem az eszével, és így más eredményre jut. Ordas közhely volna ezen a ponton felhívni a figyelmet Petőfi Vasuton című versére, egyébként pedig aki eddig nem olvasta, ezután se nagyon szakít rá időt, az első két sorát mégis felidézem: „Tenger kéj veszen körűl, / Közepében lelkem fürdik…”  Vagyis a poéta vonatra szállt, és az utazás okozta szűnni nem akaró gyönyörérzet folytán orgazmusok hosszú sorát adatott meg átélnie. Mindezt egy szimpla vonatjegy birtokosaként, vagyis fölöttébb jutányos áron. A vonat amúgy a Pest–Vác-vonalon száguldott, több vonal nem is volt akkoriban, és két perc híján egy óra alatt sikerült a negyven kilométeres utat megtennie. Amikor aztán megérkezett, utasai egy lángban álló várost láttak maguk előtt, Vácott épp tűzvész pusztított ugyanis.

Mária országában semmi se megy olyan simán, mint a szomszédainknál, bár 1846-ban, amikor az első szerelvény Vácra érkezett, aránylag egész jó passzban voltunk. Manapság a helyzet cudarabb, és napról napra egyre cudarabb lesz, evvel együtt mi elöl járunk a harcban és bátran támadunk. Például oly módon, hogy közlekedésfejlesztéssel nálunk hovatovább kizárólag a tárgyhoz nem is konyító személyek foglalkozhatnak, az illetékesnek tekintendő miniszter a hozzá felterjesztett anyagot ismeretlen szempontok alapján golyóstollal emitt-amott összefirkálja, ez a koncepció, ezen a nyomon kell haladni tovább. Van a g7.hu oldalon egy, A kormány közlekedéspolitikai káosza miatt egyre gyakrabban fognak késni a vonatok című, igen részletes anyag. Ajánlott elolvasni, kissé terjedelmes ugyan, ezzel szemben fölöttébb lehangoló. A lényeg viszont ott van a címben, és mindössze két pontból áll. 1. A közlekedésben mutatkozó káosz nem az ördög műve, hanem jámbor és istenfélő kormányzatunk áldozatos munkálkodásának köszönhető. 2. A vonatok csakugyan késni fognak, már amíg képesek lesznek egyáltalán elindulni. Utána, mint az omladék, úgy állnak a gyárak, de még készül bennük a tömörebb sötét, a csönd talapzata, a továbbiakat lásd a Külvárosi éjben József Attilánál. Ami pedig a resztlit illeti, nem lesz vasút, nem lesz oktatás, nem lesz egészségügy, lesznek viszont kínai akkumulátorgyárak, köztük ős, buja földön dudva, muhar és egy ennél talán többet érdemlő ország romjai.