Megint jőnek

Szlovákiában veszi a szegedi paprikát a borsodi magyar ember, ugyanis a szegedi paprika Szlovákiában jóval olcsóbb, mint idehaza, ahogy ezt a Magyar Hang jóvoltából megtudtuk. Minden más is olcsóbb persze, ám azok nem számítanak, míg viszont a szegedi paprika ikonikus létező, a turáni szellem sűrűsödik össze abban, ha viszont egy országhatáron kell érte átmennünk, akkor a mi szittya lelkünk úgy összefancsorog, hogy szinte bőrzik. És ez még nem minden, ugyanis például a romániai Nagykárolyban a gyermelyi tészta, a pirosarany, sőt a Pick szalámi is húsz-harminc százalékkal olcsóbb, mint mifelénk. Nálunk minden drága, mégpedig, ahogy ezt kormányzó urunk tanításai nyomán az agyunkba véstük, a háborús infláció miatt, ami természetesen nem nálunk szökkent szárba, hanem gyűlölt szövetségesünk és ellenségünk, az EU legsötétebb zugaiban. Evvel együtt most például azt látom a tradingeconomics.com oldalon, hogy az oroszországi, és ebből fakadóan szükségképp háborús infláció pillanatnyi értéke 2,50, azaz két és fél százalék, holott az egekben kéne lennie. Ugyanezen oldal szerint a magyarországi infláció 21,5 százalék, noha a fentiekből következően odalent kéne kuruttyolnia a béka segge alatt, ám ehelyett Mária országának megszentelt földjén garázdálkodik.

Most még.

A helyzet ugyanis az, hogy nekünk van koncepciónk, van jövőképünk, sőt víziónk is van, és ez nemcsak a legszívvidítóbb hungarikum kitartó fogyasztásának köszönhető, hanem mindenekelőtt annak a kemény és állhatatos munkának, amelyet kormányzó urunk a keleti despotákkal való smúzolás tárgykörében végzett, végez és végezni fog. Messziről nézvést kissé gusztustalan tevékenységről van szó, de hát az ember idővel mindent megszokik, akár a gályarabságot is, pedig ott még lelkesítő célok se lebegnek a lelki szemei előtt, itt viszont igen. Esetünkben a cél nem is lehetne kevesebb, mint alkalmassá tenni a magyar rónát arra, hogy a világ legnagyobb vegyipari komplexumának kényelmes és hangulatos otthona legyen. Nagyon nagy és roppant megtisztelő feladat volna ez, olyasvalami, amire csakis a legkiválóbbak pályázhatnak. Bizonyára nyájas olvasónkhoz is eljutott már az a szívderítő információ, mely szerint a China National Chemical Corp., ismertebb nevén a ChemChina és a Sinochem összefonódása küszöbön áll, evvel pedig oly baromi méretű vegyipari monstrum jön létre, amilyet a világ még sohase látott, és amelynek a megfelelő elhelyezésére a Mennyei Birodalom is szűkösnek bizonyulna. Elcsüggedni azonban sohase szabad, mert nem kizárt, hogy a megoldás már rég az ajtóban áll és a csengőgombra tenyerel.

A megoldás mi vagyunk, ki más is lehetne, nincs még egy ország, amelynek a politikai elitje képes volna átlátni azokat a lehetőségeket, amelyek Kínának az unió környékén való sompolygásában rejlenek. Nagyjaink bizonyára nem olvasták a Szép asszonyok egy gazdag házban című klasszikus kínai regényt, a mindent átitató korrupció első igazán magas színvonalú irodalmi ábrázolását, evvel együtt olyan benyomást keltenek, mintha azon nőttek volna fel. Nyilván nem véletlen, hogy mi vagyunk az egyetlen európai ország, amely a Kínával való rendszerszintű stratégiai együttműködésre törekszik, mi ugyanis megértjük a kínaiakat, ők pedig megértenek minket. Egy nyelvet beszélünk, a magyar ember, akit a munkája a Mennyei Birodalomba szólít, pontosan tudja, mi a teendő annak érdekében, hogy zökkenőmentesen intéződjenek a dolgok, a kínai ugyanezt tapasztalja mifelénk. Megértési nehézség sehol.

Persze a fokozatosság elvét be kell tartani, ennek megfelelően első lépésben a kínai vegyianyag-elosztóközpont kap Mária országában méltó elhelyezést, az erről szóló hivatalos megállapodást ez év őszén, Kínában hozzák tető alá. A siker záloga, hogy a méregkeverésnek evvel a minden korábbi elképzelést felülmúlóan grandiózus megjelenési formájával nem kisebb ember, mint a miniszterelnök kabinetfőnöke foglalkozik, az ő környezetéhez kötődő cégek egyike-másika pedig üzletileg is érdekelt benne. Mindazonáltal alapvetően nemzeti ügyről van szó, de olyanról, amely involválja, hogy sokat szenvedett népünk a továbbiakban Rogánnal együtt sír és együtt nevet, ennél zsongítóbb harmóniáról pedig nem is álmodhatunk. Már csak azért se, mert esetünkben a diadal eleve garantált, hiszen a cél az elektromosautó-gyártók és az akkumulátorgyárak kiszolgálása, a kereslet tehát eleve adott, és mindinkább bővülni fog. Persze a Greenpeace szerint ezekben a gyárakban olyan lítiumvegyületeket, szerves oldószereket használnak fel, melyek az emberi egészségre és a környezetre is károsak, de hát valamennyien tudjuk, hogy az emberi egészséget és a környezetet a szenteltvíz kivételével minden létező vegyület veszélyezteti, egyebek között a tiszta víz is, így aztán evvel az információval nem jutunk messzire. Azt se felejtsük el továbbá, hogy az a méreg, amelyet a miniszterelnök kabinetfőnöke a saját dolgos kezével kever, nemzetünknek üdvére, ellenségeinknek viszont a romlására van, létezése tehát mérsékli a káoszt, és így szükségképpen a rendezettséget, a kozmoszt erősíti meg. Rogán, ha innen nézzük, kultúrhérosz, olyan, mint Huang-ti, a Sárga Császár, aki feltalálta a csónakot, a taligát, a szövést és a fonást, és megépítette az első közutakat. Végső fokon a magyarországi vegyianyag-elosztóközpont létrehozása is az ő mitikus alakjáig mutat vissza, avval a különbséggel, hogy mostanra az ilyen nagyobbacska projektek finanszírozásának mechanizmusa a végső tökélyig finomodott. Lényege abban áll, hogy van egyfelől kínai hitel, másfelől pedig a magyar önrész, azaz végső fokon az egészet a magyar adófizetők állják, hiszen a kínai hitelt is vissza kell fizetni, persze kamatostul. Ebbe néhány ország már beleroppant, tehát a konstrukció a próbát kiállta, üzembiztosan működik. A szebb jövőbe vezető út mentén elhullott államok tetemei hevernek, csontjaikról a hangyák már az utolsó molekuláig leszedték a húst.

Ami pedig a mérgező anyagok fogadására és átrakodására kiszemelt soroksári BILK terminált illeti, a kínaiaknak az ilyesmiben nagy rutinjuk van. 2015-ben például felrobbant egy vegyianyag-raktár a tiencsini kikötőben, letarolt egy egész városrészt, a halálos áldozatok száma 173, a sebesülteké 800. A raktárban negyvenféle mérgező vegyi anyagot tároltak, persze engedély nélkül, egyebek közt hétszáz tonna nátrium-cianidot.

Aki reggel meghallgatta az igazságot, az este akár meg is halhat, mondta Kung Fu-ce, és nyilván bekapcsolta a rádiót.