Villámpalacsinta

Kovácséknál vendégség volt. Minden nagyon jól sikerült, legalábbis elég jól, megették a salátát, a babot, mindent, ittak is, jó.

Örült a Kovács, örült a Kovácsné, a gyerekek nem örültek, mert utálták a vendégséget, mert akkor nem nézhették a Musik TV-t, de a gyerekek nem számítanak. Ám a vacsora után a Kovács főnöke a laptól, Kovács ugyanis egy gasztronómiai magazin szakírója volt, ott volt főnöke a Sztalilám Pali, aki persze ott evett, és persze mindegy volt neki minden, csak lehanyatlott a fotelbe, fölhajtott három pohárral és elmorogta magát: „De persze desszert az nincsen…” Elsápadt a Kovácsné, nagyot kortyolt a Kovács. Kioldalogtak a konyhába. Ott volt már kinn Somogyiné, aki — mi tagadás — szakszervezeti vonalon dolgozik, sztrájkokat és időközi választásokat csinál, nem is kicsiny sikerrel, ott volt Far Egon, Kovács kollégája, az öreg piás menedzser, aki akkor kapta ezt a beosztást, amikor a lapnál megszűnt a párt, és voltak ott persze mások is. Egy konyhában mindig sok a nép.

Tanakodtak, mi legyen. Negyedóra múlva eldőlt: palacsinta. Mondta a Kovács, majd ő összedobja. Aztán eszébe jutott, hogy még nem csinált palacsintát soha. A palacsintáról ő csak írni szokott, arról neki csak véleménye van.

Nem baj, gondolták, együtt majd csak mennek valamire. Mindenesetre ittak erre egyet.

Kovácsné mondta, hogy kevés lesz a tej, de Far Egon mondta, hogy nem baj, mert az ő nagymamája Kishután mindig szódával csinálta, sőt nem is szódával, hanem forrásvízzel, mert a falu fölött, a kishutai fenyves szélén isteni, jéghideg, pezsegő borvíz fakad föl, Kovács viszont mondta, hogy a szóda puffaszt, valójában sajnálta a szódát, mert azt ő csinálja csak, meg kell gondolni, mondták, leültek a konyhaasztal köré és gondolkodtak és persze közben kortyolgattak is, töprengtek, kalkuláltak, mennyi tojás kéne, mennyi liszt, egy öreg liberális elmesélte, hogyan csináltak palacsintát a régi rómaiak, Kovácsné pedig megemlítette Kovácsnak, hogy minek pofázik mindenbe bele, Kovács viszont mondta, hogy inkább a telefonszámlát adta volna, ha már egy desszertnyi esze nincsen is, Far Egon pedig elmesélte gyorsan, hogy hogyan jött haza egyszer az ő nagymamája Nagyhutáról kutyaszánnal, amikor lekéste az utolsó buszt, kutyaszánnal egyébként alighanem rövidebb ideig tartott az út, mint elmesélve, de volt idő, hisz nagy munkát végzett Kovács, amíg kicédulázta a palacsintára vonatkozó szakirodalmat.

Észre sem vették, hogy odabenn a szobában a Sztalilám Pali már teli pofával falja a desszertet, ugyanis a hátuk mögött Somogyiné három serpenyőben kisütött negyven palacsintát, tett bele amit talált, lekvárt, zsebkendő formában hatosával tányérra hajtogatta, leöntötte egy-egy arányban vegyített cukor és — nem nes-! — kakaó csöpetnyi tejjel elkevert és fölforralt öntetével és bevitte közben.