Népszabadság, 1992. november 19.
BÄCHER IVÁN
Eleinte semmit. Ne adjunk semmit senkinek. Eleinte kapjunk csupán. Kapjunk sokaktól sokat. Kapjunk nagyszülőtől, mind a négytől, szükségest és fölöst elegyesen, nagyanyailag kötött pulcsit, kesztyűt, sisakot, papától bélyeget, apától semmit, nagybácsitól vállalattól lopott mappát, tollat, minden marhaságot, anyától fontos dolgokat, kellő ruhát, rakás könyvet, s plusz még valami szépet is.
Aztán, ahogy fogynak az ajándékozók, lassan rászokunk az adásra.
Először csak barkácsolunk, festünk, vágunk, ragasztunk, aztán, ahogy jobban állunk zsebpénzileg, következnek apróságok, kulcstartók, öngyújtók, beretvák. Ekkoriban még csak két-három-négyfelé kell figyelni, de szerencsés esetben már közeleg a kitüntetett ajándék korszaka, szép, drága albumot, augusztustól kötött sálat, szépnek szánt szavakkal teliírt füzetkét adsz át fagyos parkpadon, füstös presszóhomályban, nyüzsgő pályaudvaron.
Aztán váratlanul jön egy karácsony, amikor alig találsz valamit a fa alatt, a nevedet föltüntető cédulka mellett. Meghökkensz, nem érted, spekulálsz, aztán csak bólintasz magadban, persze, hisz az idén meghalt anyád, ha szerencséd van, nem szólhatsz semmit senkinek, legföljebb kiosonsz a fürdőszobába egy percre, de nem mutathatod, meg nem állhatsz, csinálnod kell tovább, most már mint ő, novembertől, lázasan, ügyeskedve, leleménnyel, minden évben kiötölve valami nagy ötletet, amivel tizenhét ajándék ügyesen megoldható, családi fényképet, munkahelyen nagyítva-másolva, régi képkeretekből kihámozott üvegek közé kasírozva, vagy kiugrasz a másik Komáromba öntöttvas lábasért, amikor tudod, hogy a Jancsi őrmester lesz a hídnál, vagy varrsz csupán éjt nappallá összeöltve.
Sokáig ilyenkor boltról boltra élsz, néha letisztulnak a dolgok, nyakkendőre, kölnivízre, kölnivízre, nyakkendőre, máskor meg alig győzöd a dolgot, titkos ajándékok boldog-szomorítanak, eladósodsz, tarhálsz, vagy éppen kölcsönadsz, rohangálsz, telefonálsz, szervezel, embert és árut szállítasz, közben még intézed a síelést, a pótvizsgát, a fogorvost és nem látod soha többé anyósod egy hétig, de aztán pár év, és szépen minden lecsöng, ha szerencséd van és van kivel, megbeszéled már csak a dolgokat, adsz oda summát, vegyék meg ők a gyereknek, ők tudják mi van, te sütsz sok bejglit, varrsz unokának, adsz bélyeget, szenteste sakkozol, mosogatsz, kicsit berúgsz, elbőgöd magad, pajkos nótákat danolsz, de nem szólna rád már senki sem.