Sólet

K. Gy. úr, a k.-i terménybolt vezetője, aki most töltötte be a hatvanat, kis, kertes házában tizenkét éve egyedül él. Na jó, nem egészen egyedül: egy negyven körüli, gondos, ám kellően energikus házvezetőnő mégiscsak könnyíti köznapi életét, enyhíti szomorkás magányát, és meg is főz rá, persze.

K. Gy. úr édesapja kereskedéssel kereste kenyerét, természetes volt tehát, hogy miután a premontreieknél letette az érettségit, a fiú is erre a pályára lépjen.

Az idő és a hely nem nagyon kedvezett a kereskedésnek. De K. Gy. úr a boltban eladni is úgy adott el, mintha kereskedett volna. Tiszteli is őt mindenki a városkában.

A szakma becsületét nem csupán a szűkebb családi környezet oltotta be K. úrba. Élénk kereskedőélet virágzott K.-n egykor. Ám a k.-i kereskedők nagyobb részét, gyerekestül, nagymamástul egyszer csak vagonba rakták és elvitték.

K. úr soha többé nem látta viszont utcabéli pajtásait, iskolai osztálytársait, apja kollegáit, barátait, üzletfeleit.

K. úr azóta minden évben elmegy a mártírünnepségre K.-n, és gyertyát gyújt az elhurcoltakért.

K. úr jó barátságba került Landeszmann főrabbi úrral is, aki ha K.-ra látogat, soha nem mulasztja el fölkeresni őt.

K. úr békében élt Istenével, magával és embertársaival.

És most, most túl a hatvanon. most 1992. vége felé, valami furcsa hiányérzet hatalmasodott el benne. Úgy érezte, hogy valamit még tennie kéne, hogy valamivel még tartozik, tartozik Istennek, magának, füstté vált barátainak.

Sokat spekulált ezen, otthon, útközben és a boltban is.

Lassanként kikristályosodott benne, mit kell tennie. Elhatározta, hogy készíttet magának egy igazi sóletet. Nem babcsuszpájzt, nem berántott zsíros levest, hanem sóletet, igazit.

Igen ám, de az asszony sóletet csinálni nem tudott. Mint ahogy töltöttkáposztát sem. Nem baj ez, van ilyen. A terményboltvezető elment a könyvtárba tehát, kikért szakácskönyveket, de a legtöbben nem is szerepelt a sólet, ha pedig mégis, ösztönösen érezte, hogy az nem az igazi.

Egy verőfényes őszi délutánon aztán, mikor megjött a termény boltból, leült a verandára, és házvezetőnő eléje tette teáját, K. Gy. úr így szólt ünnepélyesen.

— Fölmegyek Pestre megtudni, hogy készül az igazi sólet.

(Folyt. köv.)