Runya

Ez volt a Soldos-kastély Runyán.

Runya ma Rumince, a kastély ma rom. A két Soldos fiú még tartja magát: az egyik mezőgazdász Ipolyság-Sahiban, a másik ügyvéd Kassa-Kosicén.

A múlt század végén ekletikussá formált ház reneszánsz-barokk elődjéből vette el Tompa Mihály Soldos Emíliát.

A szomszédos Hanváról gyakran ruccantak át borongani az apóssal.

A Soldosokról csak jót hallani. A háromszázkilencvennyolc magyar holdon, a rendben tartott, nagy gazdaságon. istállókon, állatseregleten túl, segítőkészség, jótékonykodás és kultúra fűződik a névhez.

A kastélytól kétszáz méterre áll Viktor bácsi háza. Viktor bácsi is elmondhatja, hogy négyszer, sőt épp a napokban ötödször cserélt hazát, pardon, államot úgy, hogy közben mindvégig itt élt Runyán.

De Viktor bácsi annyit mond csupán, hogy „…sszátok meg!”, és jól elkeveri a vödörben a kosztot, hátramegy az istállóba, enni ad a borjúnak, tehénnek, begyakorlott lapátmozdulatokkal tisztába teszi mögöttük a teret, derekára kanyarintja a kötényt, beigazítja a hokedlit a tehén alá, beül, és miközben diskurál a két szép, szelíd marhával, megnyugszik egészen.

Runyát parasztok, paraszti sorba sodródott kisnemesek lakták az Árpád-kortól sokáig.

Sajó völgye, Gömör-Kishont vármegye, rimaszombati járás.

Amikor annak volt ideje, Kálvin hitére tért a nép.

A múlt századtól kis zsidóközösség is lakta a ma „Rozlicný Tovar” cégérrel ékesített, felismerhetetlenségig átalakított házat. Két munkaszolgálat között 1941 júliusában itt vendégeskedett unokanővérénél, Meister Ernőné Glatter Kláránál Radnóti Miklós. A kukoricagóré hűvösében a Háború és békét olvasta és Tibullust fordított.

Akkoriban Runya épp ismét magyar volt. A megelőző, cseh impériumra nem emlékezik indulattal a nép.

Soldoséknak minden megmaradt. Viktor bácsi is elvolt valahogy a negyvenhat holddal, két pár lóval, öt fejőstehénnel, négy borjúval és töméntelen malaccal.

Mondta is Viktor bácsi akkoriban, hogy „…sszátok meg!” és ment hátra az istálló felé.

A bécsi döntés előtt — „Asztal mellett vették el, asztal mellett adták vissza.” — sok cseh katona mozgott a faluban. Dekkungok épültek a határban. Ekkor még a harc elmaradt. Távozáskor csak kevesen gorombáskodtak, a legtöbb távozó köszönt udvariasan. De azért esett sérelem: Csiszár Andor bácsi — klasszicista kúriája koszosan, romosan, de ma is áll a sarkon — megtapsolta a kivonuló katonákat, mire a még három napig szolgáló adminisztráció disznóólba zárta.

Jöttek a magyarok.

Volt nagy öröm.

Aztán a zsidókat elvitték elégetni, Viktor bácsit elvitték embert ölni.

Viktor bácsi azt mondta „…sszátok meg!”, és nem ölt, és hazajött. A zsidók közül egy anya tért vissza és két gyerek.

Közben Runyára érkezett a front.

A németek elvitték a lovat, a magyarok a marhát, a románok a disznót. Az oroszoknak már semmi sem maradt.

Ők viszont épp az elásott zsír fölött raktak tüzet. Volt nagy izgalom, de megmaradt a zsír. Ráadásul kis bujkálással, arckormozgatással Jolu nene is megúszta.

A Soldos-kastély bútorából igen sokat eltüzeltek különféle katonák. De a kastély épen állt még, volt ötven hold, némi állat, sőt még egy jó traktor is.

Újra jött a cseh világ.

Vele bizottságok vimmerrel, hogy menni kell. Lakosságcsere következett, deportálás. Sok runyait teherautó vitt el Tornaljára, onnan vagonok a németektől megtisztított Szudéta-tájra. Viktor bácsiék maradtak. A Klein orvos adott papírt: a nagymama nagyon beteg, nem szállítható.

Az megürült házakba az átadott Ruszinszkóból jöttek úgymond, szlovákok. Szlovákul nem tudtak, magyarul tanultak. Mikor visszatértek a deportáltak — mert azért mindent még a néppel sem lehet megcsinálni — szomszédoknál várták, amíg elkészülnek az új házak az újaknak Runyán.

Jött a kommunizmus.

Hadd ne idézzük, Viktor bácsi mit mondott.

A Soldosékat egy magyar titkár verte ki házukból. Tapétát letépték, bútort összezúzták. Kis maradék átmenekült a Csiszár kúriába, ott tüzelte el később egy új lakos, valamennyit pedig szétosztott az öreg Soldos, így maradt meg Viktor bácsi szomszédjánál egy halványbarna hálógarnitúra.

Aztán volt csak ahogy lehetett.

Jött rendszerváltás, jött a bizodalom. Viktor bácsi visszakért fiának tizenkét holdat a régi földből. Megkapta. Gabi fiú vett egy rossz Zetort. Volt nagy öröm, és lett munka rengeteg.

Mostanra inkább csak a munka maradt.

Pedig nincsen semmi még.

Csak éppen Viktor bácsi családja elkomorul egy kicsit, ha föltűnnek tévében a két országgal délebbre készült képsorok.

Csak a szomszéd nagymamát nem engedik a buszra föl, mert rossz nyelven kért jegyet.

Csak a szomszéd kisváros tanárnőjét hivatja az igazgató — magyar! —, mert az kollégájával a tanáriban rossz nyelven diskurál.

Csak a szinte színmagyar Runyán az eddigi egynyelvű hangosbeszélő, a másik nyelven kezdi a harsogást.

Miután szétrombolta végképp, a JRD — a téesz — elhagyta a kastélyt.

Cigánycsalád lakja most.

A csemetefák helyén szemét, sitt, évtizedes traktorlábnyomok.

Hátul kell bemenni. A család — szép arcú ember zakóban, jó pár asszony, féltucatnyi gyerek — a vendéget szorongva lesi.

A volt szökőkút kávájában stószolva a tűzifa.

A hátsó tornác kőkorlátján öklömnyi kisbagoly kucorog kikötve. Cirmos tolla puha, selymes. Tekintete szigorú, megvető.

Odabenn ablak nincs, padlat nincs, mennyezet nincs. Vizeletszag van csak, tömény.

Kis lyukban hat-nyolc matrac a hálóhely.

Az asszony kulcsot vesz elő, kinyit egy hetedik ajtót.

Két patikatiszta szobában fél tucat ragyogó pulitúrozott szekrény, három komód, fal mellett vitrinek, az üveg mögött nyelével gondosan egymásra halmozott csillogó kristálypoharak, porcelán, csecsebecse, az ágyakon összecsavart szőnyegek, a falakon képek, őzek, szarvasok, naplementék. A lakatlan kincstárszobákban makulátlan a rend.

A zavartan távozó vendég hátát kisbagolytekintet égeti.

Odaát az istállóban Viktor bácsi már beült a tehén alá.