Népszabadság, 1992. szeptember 10.
BÄCHER IVÁN
– Mi legyen?
– Krumplifőzelék…
– Légume de pomme de terre…
– Krumplifőzelék…
– Kockára vágnám…
– Anyám mindig karikázta…
– Van még egy kis füstölt lé a múlt heti csülökből…
– Anyám csapvízben főzte csak…
– Tennék bele leveskockát, kettőt, zöldpaprikát, húsosat, jókorát, paradicsomot, félkeményet, öklömnyit… A vöröshagyma, aminek csak felét pottyantom bele, legyen lédús és hibátlan, a fokhagyma két gerezdje egészséges, vajfehér, tennék mellé fél csokor petrezselymet is, pár szál zellert, hat szem borsot, két levél babért, csipetnyi köményt…
– Anyám sót tett a vízbe…
– Ha gondolod, készíthetem paradicsomoson is, egy doboz sűrített paradicsommal, több zellerrel, egészen világos rántással… de inkább habarnám, tejfellel, sőt tejszínnel, de még inkább aludttejjel…
– Anyám berántotta disznózsírral, marék paprikával…
– Végén kovászos uborkám hűvös, savanykás, füstszín levével bolondítanám…
– Ecet…
– Finom, bársonyos, hófehér lenne… Esetleg majoránnapettyekkel…
– Hát akkor…
– Hát akkor…
– Hát akkor mi lesz?
Nem válaszolt. Vállát vonta, megfőzte, berántotta, ecetezte, feladta.
No persze tett bele ezt-azt, csempészett bele azért, mit mikor lehetett, húslét, kockát, miegymást, de nem szólt, csak nézte, ahogy fogy, nézte szomorúan és szótlanul, úgy nézett, ahogy azok szoktak nézni, akik már tudnak valamit a krumplifőzelékről.