Mángold

Lánchidy Pál hírlapíró délelőtt tíz órakor belép a szerkesztőség hideg és kopár házába, fölliftezik, lerakja pakkját, átmegy a titkárságra, kiveszi a fakkból az újságokat, leveleket, visszamegy helyére, ott mindenekelőtt átfutja az úgynevezett kormánybarát lapokat, majd kibontja a napi postát.

Lánchidy szokása szerint szortírozza a küldeményeket.

Az A/l típusú leveleket leviszi a levelezési rovathoz, hiszen minden rezsim szereti, ha védelmére kelnek.

Az A/2 típusú leveleket Lánchidy különösebb meggyőződés nélkül, hogy stílusosan szóljunk, inkább csak kóvedből továbbíttatja a nemzetbiztonsági hivatalnak, vagy minek.

A harmadik, a B típusú leveleket átolvassa Lánchidy csupán, elrakja fiókjába, spekulál kicsit, és így szól magában: Na jó. Küldök nekik mángoldot.

Fölkerekedik, elvillamosozik a Vörösvári úthoz, szórakozottan végigmegy az óbudai piacig, gondosan, szemrevételez, ezt a piacot még nem ismeri igazán, ezt még föl kell fedeznie, meg kell fejtenie, be kell laknia, első látásra nem tűnik valami különösnek, mondjuk a boldogult Nagycsarnokhoz, vagy annak utód-közraktárjaihoz, vagy akár a Rákóczi térhez képest, de ez van, ez van közel, ez ejthető most útba, és itt is lehet valami olyasmi, ami másutt nem lelhető fel, és valóban, középen, az őstermelők standjai között egy bácsi különleges jégsaláták és kínai kelcsomagok és egyéb harsányzöld rejtelmek társaságában mángoldot kínál, saját kertjében nevelt, dúslevelű, vastag szárú, rózsaszín-fehér-zöld színű mángoldot.

Ebből vesz nyolcvanért egy kilót Lánchidy, viszi haza, nézegeti, szagolgatja, otthon, vagy hol, az asztalra teríti, szétszedegeti leveleire, a levelekről levágja a vastagabb nyelét, a levelét megmossa alaposan, folyó vízben, többször is, le is forrázhatná éppen, de arra rest, kevés vajat vagy margarint forrósít egy lábosba, beleveti a mángold levelét, sózza, borsozza, kevergeti gyakran, míg a levél párolódik, a nyelekről egy éles késsel lehúzza a héját, sós tűzben fölteszi főni, közben meg-megkavarja a mind jobban összefonnyadó, pépesedő leveleket is, szagolja gyakran, hogy jó-e, jó, akkor meghinti, szórja, vagyis staubolja liszttel, elkeveri, végül pohárnyi tejszínnel felönti, vigyázva, hogy ne legyen túl híg, megrottyantja és ez kész, a megfőtt mángoldlevél-nyeleket leszűri, vajazott jénaiba fahasábként egymásra helyezi, sózza, pohár tejföllel, reszelt sajttal borítja és sütőbe teszi, csőben süti magyarán, na.

A főzelék, amelyet tükörtojással feltételez, épp olyan lesz, mint a spenót, a nyél pedig, akár a spárga. De mégiscsak átlengi, áthatja, átvarázsolja az egészet a mángold szelleme.

Ezt küldi Lánchidy minden magyarnak, aki még képes szeretettel enni.