Népszabadság, 1992. február 29.
Helyek
BÄCHER IVÁN
Sok helye volt Aranynak.
Legigazibb persze csak egy: Szalonta.
Ahol lenni utált.
Szalontára vágyni volt szép.
Arany János, persze, másutt sem érezte magát jól.
Kis ember volt ő ahhoz, és szerencsénkre kis ember is maradt egész életében.
Nyolc halott testvér, két szegény szülő és egy nagy szegénység árnyékában telt el gyermekkora.
A debreceni reformátusok belülről az erőszak szálaival átszőtt legendás alma matere, híven hagyományaihoz, akár csak Csokonait, kivetette magából.
Vándorszínészként rábízták végre, hogy vihart arasson — jókora vaslemezt rázogathatott a színfalak mögött.
A szalontai jegyzősködés jámbor időszak volt, asszony is, két szép gyerek is került, de valami nyugtalanság csak maradt Aranyban. Mindenesetre megírta a Toldit.
Ekkor már nagyon vágyott az amúgy idegen, német, furcsa Pestre.
Először 1843-ban járt „fönn”, hivatalos minőségben Bécs felé utaztában — a kilenc karlsbadi nyár mellett ez volt élete legnagyobb kiruccanása.
1848-49-ben már komolyan fontolgatta a Pesten való megtelepedést, de a szabadságharc elbukott, ő bujdosónak szegődött Szalontán, majd magántanító lett a Tiszáknál Geszten. 1851-től pedig Nagykörösön pedagóguskodott.
Nem lelte helyét sehol.
Végre 1860-ban Pest következett.
A Három-pipa, vagyis Erkel utcai házban hiába volt a négy szoba, a környéket olyan nép lakta, „amely ököllel szokta ügyes-bajos dolgát igazítani egymás közt”.
Lapot szerkeszt, a kutya sem olvassa.
1865-ben az Akadémia titkára lett. A titoknoki lakáshoz azonban túl parasztnak találtatik.
Rettenetesen megbántódott:,.Hát hisz a malmot befejezték: / De szegény molnárt kirekeszték” (sértődéseit mindig fióknak-utókornak írta).
Szégyenszemre Szent István Rendet kapott a királytól.
Mégiscsak megkapta az akadémiabéli lakást.
1865-ben meghalt Juliska — tizenkét évre a költőbe fagyott a szó.
Aztán Arany kiment a Szigetre, és végre meglelte helyét.
Persze csak egy kicsit.
A Kisszállóban lakott, két kies szobában. Korán ébredt, hisz korán is feküdt. Kiült az ágy szélére, köhögött, fulladozott egy keveset, az ablakhoz lépett, és nézte a Dunát, nézte a kopár, bokros, homokos pesti partot.
Csöngetett, a szobalány hozta a früstököt. Reggeli után — Krúdy szerint — megszámolta pénzét. Sok volt neki. Mikor nem volt, küzdött, hogy legyen, mikor volt, rettegett, hogy elvész.
Felöltözött, Gyuri inas segedelmével a csizmát is felhúzta.
A költő átballagott a Sziget, de talán az egész város legpompásabb bazilikájába, az Ybl-tervezte Margit Fürdőbe.
Korán ment, kevesen voltak még. A hatalmas, tizenhat barna márványoszlopból kinövő, kupolával fedett előcsarnokban leült egy kicsit.
Jobbra egy kis fülkében dolgozott a hírlapárus, az öreg sváb pincér éppen jött ki szemből, bevégezvén a reggeli fürdést, balról pedig az egyik ketteskádas kabinból sápadt ifjú nyomában unalmas arc, félig kifestve, egy úri nő lomhán kikel…
Arany sosem járt ketteskádas fürdőszobában. Megfürdött a kis medencében, kicsit ledőlt az előtér kényelmes börpamlagára, és úgy érezte, hogy egy kicsit most meglelte helyét.
Szerette a szigetet, mert a sziget szerettette meg vele Pestet. Itt ébredt rá, hogy Pest is csak egy nagy Szalonta…
Aztán kiment a tölgyek alá…
A tölgyek megvannak ma is.
Szám szerint nyolc. Alattuk a szobor.
Több tölgyfa nincsen a Szigeten. Megölte mára mindet a pesti kosz. Feltehetően ezt a nyolcat is később, kegyeletből telepítették a szobor köré.
Arany szigetéből semmi sem maradt.
Nincs meg a Margit Fürdő, a Nagyszálló fölismerhetetlen Ramadánná helytelenedett, a felső Kisszállónak nyoma sincsen, a ferences templom romjára épült alsó Kisszálló, a sziget hajdani gazdájának, József nádornak a palotája helyén kopár placc szürkül csupán, nincs meg a Felső Vendéglő, romokban vegetál az alsó, nincs meg a békés óbudai tájra a kilátás, sírnivaló házszalag takarja a Hármashatár-hegyet, megfordulni is vigasztalan, sivár betoncsíkba ütközik a tekintet…
Aki tölgyek alá vágyik, könyvtárba menjen, és kérjen ki egy szép Arany-kötetet. Például a Központi Szabó Ervin Könyvtár csodálatos, csillogó és mégis bensőséges, meleg palotájába…
De jó lesz igyekezni, mert mostanság nyakkendős németek és szatócskodó városháziak ólálkodnak a ház körül — kinézték kaszinónak a könyvek templomát…
Hol fogunk Aranytól csöndet tanulni?