Pali bácsi Aligája

Nehéz ma pontosan megmondani, hogy kim is volt nekem Pali bácsi.

Idősebb volt nálam több mint negyven évvel, soha nem dolgoztunk együtt, soha nem is beszélgettünk privátim, soha nem jártunk egymás otthonában, kapcsolatunk pár évig tartott csupán, akkor is ritkán találkoztunk, úgy két-három havonta.

Mivel neki, szegénynek, már úgyis mindegy, nekem meg különösen az, különben is szeretem pukkasztani az urakat, mondjuk azt az egyszerűség kedvéért, hogy Pali bácsi az elvtársam volt.

Egy alapszervezetben voltunk.

Pali bácsi nyugdíjasként járt vissza, nem akart átigazolni — ahogy ő mondogatta — az „elfekvőbe”, a területi alapszervezetbe, és akkor, a nyolcvanas évek derekán ezt már nagylelkűen lehetővé tette a központi vezetőség.

Nem tudom már pontosan, mikor történt, nekem is romlik az emlékezetem, mindenesetre jó pár évvel ezelőtt, hogy Pali bácsi először vetette föl: hallotta, miszerint Balatonaligán vagy hol a fenében, van valami pártüdülő vagy mi a csoda, és ott a fejesek úgy élnek, mint a Hiltonban, és legyen szíves a párttitkár utánanézni.

A párttitkár utána is érdeklődött a kerületnél Aligának, és a következő taggyűlésen beszámolt arról, hogy Aligán valóban működik egy pártüdülő, de ott — mint ahogy őneki a kerületnél elmondták — egyáltalán nincsenek luxuskörülmények, olyan az egész, mint egy szokványos szakszervezeti üdülő, csakhogy addigra már Pali bácsi is lépett, és beszélt valakivel, aki ismert egy embert, aki nyaralt Aligán, és az illető elmondta, hogy nemcsak egy üdülő van ott, hanem kettő, Aliga 1. és Aliga 2., és az egyikben nyaralnak a „fejesek, és a másikban a még nagyobb fejesek, és hogy a két Aliga szögesdróttal van elválasztva egymástól, és hogy micsoda dolog ez, és persze mindenki mondta Pali bácsinak, hogy hagyja már ezt az Aligát, de Pali bácsi nem hagyta, újabb és újabb információkat és történeteket gyűjtött be Aligával kapcsolatosan, egyszer azzal jött, hogy beszélt valakivel, aki az Aliga kettőn nyaralt, és elaludt a gumimatracon, és átcsúszott véletlenül a vízen az előkelőbb Aliga felségvizeire, és erre géppisztolyos rendőr-motorcsónakosok ébresztették föl a magáról elfeledkezett elvtársat, és már nagyon unta mindenki Pali bácsit az Aligájával, de hát senki sem akarta őt megbántani, hagytuk, hadd mondja ő csak a magáét, a titkár néha bele is írta a napirendbe, hogy „Paliga”, és valóban nem múlt el anélkül taggyűlés, hogy Pali bácsi ne szólalt volna föl, és ha fölszólalt, akkor ne mesélte volna el, hogy állítólag mikor Tihanyból átjachtozott az egyik főelvtárs, akkor egész Aligáról beterelték a vendégeket a partról a házakba, meg hogy tíz forint alatt van egy üveg sör, és hogy a jó édesanyjukat, és hogy ezért fog összeomlani a rendszer, csirkefogók, gazemberek, ki kell mindegyiket zárni, és szegény Pali bácsi teljesen belezavarodott ebbe az Aligába, nem érdekelte őt már sem a gazdaság, sem a külpolitika, sem az ideológia, csak az Aliga és az Aliga, le is utazott egyszer, el is kapták a rendőrök, Pali bácsi szegény a tagkönyvével csapdosta az URH-s kocsi tetejét, de Aligából mégsem láthatott semmit, talán bele is bolondult volna szegény Pali bácsi ebbe az Aligába, de, szerencsére, ezért vagy más miatt, de a rendszer tényleg összeomlott, előbb megszűntek a munkahelyi pártszervezetek, aztán megszűnt az a párt is, és én nem találkoztam többet Pali bácsival.

Viszont szombaton jártam Aligán.

Aligát ebben az évben egy Nevada nevezetű kft. bérli évi 60—80 millióért, mely nevét onnan nyerte el, hogy egyik főnöke az elmúlt éveket e szép sivatagi helyen töltötte el. Mikor hazatért, előbb megcsinálta a kaparós sorsjegyet, aztán most beszállt Aligába.

Mikor beléptem a sajtótájékoztató színhelyére, az étteremmé átalakított, a hetvenes évek szocreál stílusjegyeit magán viselő volt moziterembe, és megálltam a hidegtálakkal megrakott asztal mellett és kezembe fogtam egy poharat, legelőször is arra lettem figyelmes, hogy mellettem egy olasz bebújós cipős, fehér zoknis, bajuszos, vaskos aranyláncos, zöld-lila mintás inges úr így szól a mellette álló olasz bebújós cipős, fehér zoknis, vaskos aranyláncot viselő, lila-zöld mintás inges, bajuszos úrhoz: „És nincsen igazam BMW-ügyben? Bebukkolok egy 318-asra …”

Aliga elkelt.

A sajtótájékoztató egyébként 3 percig tartott, elmondták, hogy mindenki egyen, igyon és írjon, amit akar, de ne lopja el a herendit, különben, bárki jöhet, negyven és száz márka között van egy éjszaka egy főre, forintban is lehet fizetni.

Aliga egy gyönyörű, part menti arborétum, két-három szállodával, vagy három tucat villával, teniszpályákkal, uszodával, szabadtéri mozival, éttermekkel, kápolnából átalakított tanácsteremmel, boltokkal, stranddal, játékteremmel, klubokkal, jachtkikötővel és tömérdek jachttal.

Megvan még a két Aligát elválasztó kerítés is, a tövében álló, immár lakatlan bódéban mindenféle elektromos mütyürök láthatók, valamennyi NDK-gyártmány — úgy látszik, az ilven kerítésügyekhez mégiscsak ők értettek a legjobban.

Az éjszakát egy körülbelül száz négyzetméteres villában töltöttem el, itt volt két tóra néző, tükrös, foteles, padlószőnyeges háló, teraszra, tópartra nyíló nappali, a békésszentandrási HISZ által gyártott 22,65 m2 nagyságú szőnyeg, két B. I. monogrammal ellátott faliszőttes, egyiknek hátoldalán 30 000, a másiknak a hátoldalán 40 000 fölirattal, színes Videoton televízió, nyolc csatornával, szekrényfal, nagy vázák, fikusz, Csontváry-repró, jégszekrény, benne két palack bor (rotwein: 250, weisswein: 250), egy palack sör (130), egy kóla (50) és egy ásványvíz (50), telefon két dugóval, asztal, hat-nyolc szék, dívány, heverő, fotel, továbbá tágas fürdőszoba átlósan beépített káddal, melynek partján négy-öt ember is elheverhet, és amelynek szélén elegáns fémlapon mindenféle hőfokszabályozók, csapok és a porszívózsinórhoz hasonlóan kihúzható zuhanyozókígyó van fölszerelve, de van külön zuhanyozó, külön mosdóhelyiség és külön — másik — vécé is, elég sok hangyával, sok-sok törülközővel, szappannal, az egész téliesített, víz, villany, minden.

Ilyen házból van még egy csomó, ilyesmi a Kádár-villa is, nyitva volt, meg lehetett tekinteni, kívülről meg is néztem, de be már nem mentem, nem volt kedvem, valahogy nem érdekelt, kibattyogtam a gyönyörű tiszafás, fűzfás, lucfenyős, tujás, borókás parkon át az első kocsmáig, ittam egy fröccsöt, visszamentem, hevertem pár órát a kádban, aludtam egy keveset mind a hat ágyon, reggel igénybevettem a svédasztal nevezetű intézményt, visszautaztam Pestre, elővettem a telefonkönyvet, kikerestem Pali bácsi számát és tárcsáztam.

A felesége vette föl, ő mondta el, hogy Pali bácsi tavaly decemberben meghalt szegény. Elvitte a szíve.