145. Száguldás a semmibe

145.1. Karácsony lerohanja Kurszkaja Oblasztyot

145.1.1. A káoszba süllyedő ország rémlátomásával aligha ijesztegethető a kedves olvasó, lévén a kedves olvasó komoly, megpróbált magyar ember, aki egyfelől látott már karón egy nehány varjút, továbbá számos éjjeli őrt nappal meghalni, másfelől számára a káoszba történő süllyedés úgyszólván természetes, majdhogynem szokványosnak mondható állapot: süllyedt ő már káoszba párszor, a nyolcvanas évek végén, mondjuk, aztán a kilencvenes évek elején, a kilencvenes évek végén, a kétezresek elején, és így tovább, voltaképpen mindig is káoszba süllyedt éppen, esetleg a káosz aktuális mértéke változott néha, de az is többnyire egy irányba: nőtt. Még káoszabba süllyedni meg elég hülyén hangzik.

(Egyébként meg nem is igazán nemzeti jellegzetesség ez, inkább régiósnak mondanám, kart karba öltve, vállt vállnak vetve vagy éppen (talán még gyakrabban) egymás torkának ugorva süllyed káoszba újra és újra magyar, szerb, szlovák, román és satöbbi; a régiós jelleget talán nem is kell különösebben bizonygatni, amikor éppen Orbánt éltető szerbek vertek/dobáltak félholtra magyar katonákat Koszovóban, miközben a magyar külügyminiszter Belgrádban, egy kampányrendezvényen ölelgette örökös barátát, a magyar katonák támadóit de facto irányító szerb elnököt, és hibáztatta a Brüsszelet.)

145.1.2. Na, de akkor itt állunk ebben az újabb, rutinszerű káoszba süllyedésben, tök üres kincstárral, nyakig érő recesszióban, padlássöprögető szorgalommal adókat emelgető, fillérekért hajolgató állammal, közép-afrikai szintű inflációval, amikor már Ausztriába járnak át vásárolni a szegények (na, ugye, utolértük Ausztriát!), viszont Romániába dolgozni a tanárok (nagyon Nyugatra figyeltünk, és közben lemaradtunk Romániától), de a közoktatás egyébként is megszűnőben, a hatalmi elit csúcsán tüsténkedő szakemberek az utolsó megszerezhető forintok magántőkealapokba lopkodását viszont olyan elánnal pörgetik, hogy még Facebook-emojik posztolghatására is alig marad idejük.

145.1.3. Pánikra semmi ok, az évszázad politikuszsenije, Európa testes embere, Magyarország örökös miniszterelnöke és mindenre elszánt békehadteste pontosan tudja, hogyan küzdehtő le a válság: Soros, Gyurcsány, dollárbaloldal, háborúpárti Karácsony, rohadt Nyugat, szemét Brüsszel, megbuzítják a gyerekeinket. Ennyi. Ha ezeket az üzeneteket pörgetjük reggeltől estig, ebbe invesztálunk százmilliárdokat (a GDP látható százalékait), akkor egycsapásra elmúlik minden bajunk. Tényfaktum. És tényekkel nem lehet vitatkozni.

145.1.4. A zseni éppen attól zseni, hogy eredeti ötletei vannak, váratlan megoldásai.

Ugyan, ki gondolhatná a zsenin kívül, hogy a több mint egy éve hivatalosan megszűnt, de érdemi politikai cselekvésre már jó másfél évtizede képtelen ellenzék bűnbakká tehető 2023 nyarán?

Gondolná valaki, hogy a teljesen jelentéktelen, filléres projektek felett félszívvel eldiszponálgató főpolgármester még akár egy ellenkampányra fölhasználható? Hogy érdekel akárkit is, mekkora sületlenséget mondott az egyébként marginális politikai szereplőnek is kevéssé tekinthető Karácsony az ukrajnai háborúról, amihez egyébként semmi köze az ég egy adta világon?

Hát háborúba sodor bennünket! Mert ugye rendkívül gyakori eset a modern világban, hogy polgármesterek indítanak háborút.

Érdekes, hogy az Ukrajnába fegyverek megatonnáit szállító, folyamatosan fegyverkező, minden nap több oroszellenes szankciót, intézkedést, sőt nyílt NATO-intervenciót követelő, mi több, valószínűleg ilyen-olyan fegyveresek kiképzését, Ukrajnába, sőt orosz területre juttatását se nagyon akadályozó (sőt!) lengyel kormány sem tudta háborúba sodorni az országát. Pedig volna rá igény.

145.1.5. De Karácsonyból, ebből az elszabadult hajóágyúból tényleg ki lehet nézni bármit. Ez egy állat. Egy új Napoleon. Új Hitler! Simán lehet, hogy a legjobban kiképzett BKV-ellenőrökből és közterületfelügyelőkből verbuvált elitegységet deszantoltat stikában Belgorod térségébe, hogy az éj leple alatt áthelyezezzenek két buszmegállót, és fizető parkolási övezeteket jelöljenek ki az Orosz Föderáció területén. Kész a baj. Erre én is atommal válaszolnék Putyin helyében.

145.1.6. A fenti néhány sor nem nagyon tud nem hülyeségnek hangozni, de azt is látjuk, hogy honfitársaink igen jelentős tömegei hajlandók nem hülyeségként kezelni. Azt nem állítom, hogy elhiszik, de legalább úgy csinálnak, mintha elhinnék, azt gondolva, mégiscsak jobb lesz úgy, mint ahogy a „rohadt Brüsszel rosszabb, mint a kommunistákat” is elhiszik, ímmel-ámmal, meg hogy jobb lesz nekünk az EU-n kívül, ha úgy adódik. Mert jobb, ha az ember nem kekeckedik a hatalommal, mindenkinek jobb a békesség, a lecsorgó szerény, de kiszámítható hogyishívják, hiszen ha ez nem volna, ez az erős, szuvenír kreténség, akkor már rég megették volna az agyunkat keresztény kultúrástul, nemzeti cilizivációstul a barbár nyugati vókok és velük szövetséges pedofil LMBTQ-buzik.

145.2. És egy tökéletes insta/titok-publicisztika a fenti témában (klikkolásra elindul)

145.3. A kockázatmentes aljaskodás anatómiája

145.3.1. Nem is olyan lazán kapcsolódva van itten ez a – hát, megint: marginális ügy, ami persze már akkor sem volt ügy, amikor éppen ezt harsogta – megintcsak: az ellopott állami milliárdokból – a végeláthatatlan kormánysajtó. Ez volt akkoriban az aktuális dollárbaloldal, amin jajongani kényszerült minden orbánistának nevezhető létforma: a Városház-ügy. Karácsony és Bajnai el akarták adni a Városházát. (Egyébként mi az úristenért ne adhatták volna el?) De nem adták el. Ügy már akkor sem volt tehát, de ezen kellett jajongani, ezt találták ki arra, a 22-es a kampányra, ez volt kiadva.

145.3.2. Azóta eltelt másfél év, és mára elég egyértelmű bizonyítékok vannak arra, amit azért tudhatott, aki kicsit is jártas a belpolban (és nem szerelmes Orbán Viktorba). Nagyon egyszerűen: Orbán Viktor megbízta egykori pártpénztárnokát, Gansperger Gyulát, hogy húzza csőbe volt főnökét és barátját, Bajnai Gordont. (Aki az ellenzék mögött-mellett tüsténkedik néha, mint háttérszervező.) De még azt is megmondták Gyulának, hogy milyen mondatokat hogyan kell kicsalnia Bajnaiból, semmit nem bíztak a véletlenre. Gansperger pedig összecsapta a bokáját, és csinálta.

Nagy kockázata nem volt.

145.3.3. Ez olyan ország, ahol Ganspergert ezután sem fogják leköpdösni a barátai (pedig megérdemelné), nem közösítik ki, nem törik le a visszapillantóját. Hát igen, Gyulának sem könnyű, ha itt még rendes bizniszt akar csinálni, és nem csak reménytelenül gürcölni valami főkönyvelőként havi szaros két-hárommillió nettókért, akkor nem volt más választása. Bárkivel megeshet.

Szerintem jövőre már Bajnai is leül vele egy sörre. Talán lesz valami ígéretes ingatlanbiznisz is a csőben.

145.4. OA-5599

145.4.1. Na, meghalt ez a Petrocelli is nekem, pedig milyen fiatal volt, még be se töltötte a kilencvenhármat, nemrég még itt rakta a téglákat, hordta a maltert, keverte a betont, aztán tessék, egyszercsak meghal. Remélem, legalább a ház fölépült végül.

145.4.2. Millennialos származású vagy még hátrányosabb helyzetű olvasóink kedvéért ismeretterjesztő jelleggel: a Petrocelli egyike volt a nyolcvanas évektől egyre áteresztőbbé váló vasfüggönyön átszivárgott – főműsoridő!, a rohadt imperialistáknak – amerikai krimisorozatoknak, emiatt aztán örökös bérelt helye van a megfelelő életkorú (búmertől Ratkó-unokáig, kábé) magyar lakosság (ejtsd: lakóság) szívében. Rádásul a lakókocsis ügyvéd valahogy a kádárista polgár számára is ismerős, kedves figura volt rögtön, mert ugyan a böhöm Cadillacek, Chevrolet-k, cowboykalapok és westerncsizmák világa vagy éppen a fiatal ügyvéd elenganciája, pláne a működő igazságszolgáltatás távolinak tűnt ugyan, de a reménytelen, munkaidő utáni építkezés (bugázott anyagokból), a leleményes szabálykerülgetés (a parkolóórát akkoriban még nem nagyon ismerte a hazai közönség, de a trükközés nyilván mindenkinek tetszett) annál ismerősebbé tette. Ráadásul annyira hasonlított Székhelyi „Anulu” Józsefre. (De, nyilván a vicc kedvéért, Tordy Géza volt a magyar hangja.)

145.4.3. Az egyébként tényleg kelet-európai származású (osztrák–belarusz) Barry Newman nem a mindössze két évadot megért, hazájában elég nagyot bukott krimisorozat miatt lett halhatatlan, hanem a Vanishing Point miatt. Van magyar címe is, Száguldás a semmibe, merthogy bemutatták, két évvel az amerikai premier után, 1973-ban itthon is, de nem tudok senkiről, aki valaha moziban látta volna, vagy egyáltalán emlékezett volna a magyar címre.

145.4.4. A Vanishing Point tényleg mágikus darab, a Szelíd motorosok ellenpárja/folytatása/cáfolata/kifejtése/kiterjesztése/időbeli transzformáltja. Ahogy Peter Fonda és Dennis Hopper klasszikusa az ellenkultúra (hippikorszak) valamiféle lezárása, az ellenkulturális társadalmi (reform)kísérlet bukásának filmje, az alig két évvel későbbi Vanishing Point már egy tök másik korszak kulcsalkotása. Ez már a tökig motorizált, fogyasztói, megajóléti, mégis disztópikus, Futurama-Amerika elleni filmesszé, képeiben mintha a francia filózófus, Jean Baudrillard legendás Amerikáját akarná idézni, ami már azért is nagy bravúr, mert Baudrillard tizenöt évvel a film bemutatója után, 1986-ban adta ki könyvét.

Mondjuk simán lehet, hogy maga a film hatott az esszére. Bocs, kedves olvasó, most az lenne a szép, ha lenne időm újra végignyálazni, és csekkolni, hogy utal-e a Vanishing Pointra. Végignyálazni ugyan nincs időm, de beleolvasva – ford. Tótfalusi Ágnes; Magvető, 1996 – és utána a filmbe is belenézve tényleg olyan, mintha Sarafian a Baudrillard könyvét akarta volna illusztrálni. A perzselő sárgaság – Kodak color? – mindig, mindenütt, a hőségérzet, por, végtelen sivatag – Baudrillard-nál Amerika metaforája – a levegővibráltató aszfaltcsíkkal. („Nem győzheted le a sivatagot” – szól a vak dj. szájából a film egyik kulcsmondata.) A rock and roll, a sebesség megszállottja – rótta föl a francia esszéista Amerikának.

145.4.5. A tunningolt, fehér Dodge Challengerben (frsz: OA-5599) száguldó Kowalski már nem tudatos lázadó, nincsenek illúziói, nem akar kivonulni a társadalomból, mint a hippik, társai sincsenek (egyetlen társa a rádió – média!), tökéletesen magányos, nincs mögötte semmilyen ellenkultúra, semmilyen közösség, a drogokkal (egyébként motoros hippiktől veszi) sem a menekülést keresi, hanem a működéshez kell, illetve a menekülés maga a menekülés, a száguldás, a szabadságillúzió, de ebben az illúzióban sem hisz, kényszerpályán van, véletlenül, akaratlanul lesz lázadó (a média, megint!); nem is lázadás ez igazán, inkább csak összeomlás, hiba a rendszerben, csak a tragédia pillanatában lesz talán valódi lázadó, ha elhisszük, hogy morális döntést hoz, amikor nekirohan a felállított úttorlasznak.

145.4.6. Kowalski persze háborús (vietnámi) veterán, ahogy egyébként az Easy Riderben megjelenített „outlaw” motoros szubkultúra alapítói is veteránok, a második világháború frontjairól hazatért, adrenalinfüggő, nyugodt polgári életre képtelen fiatalok voltak. (Az Easy Rider kiindulópontja pedig tulajdonképpen az 1953-as The Wild One – rendező: Benedek László, fsz: Marlon Brando – a motorsbandázás első filmes feldolgozása, az egyébként is legendákkal átszőtt, 1947-es hollisteri zavargás alapján költött novellából.)

145.4.7. A pokolból nem lehet menekülni. A menekülés egyetlen módja: maradni, ahol vagy.

145.4.8. A hippikorszak szimbolikus végének sokan a tragikus, gyilkossággal végződő altamonti fesztivált tartják: a helyszín egy autóversenypálya volt, az elkövető pedig motoros.