444.hu, 2023. május 11.
UJ PÉTER
141.1. Ezt hogy magyarázzuk meg?
141.1.1. Egy évvel ezelőtt, az ukrajnai háború első heteiben, amikor még minden napját frontjelentésekkel kezdte és zárta az ember, többször is idéztem, néha hosszabban is Grigoríj Jugyin orosz politológus-szociológust, aki két nappal a háború kitörése előtt közölt cikkében állította, hogy Putyin a történelem legértelmetlenebb háborújára készül, és hogy ez a háború nyerhetetlen, Oroszország veresége pedig súlyos lesz. A szerzőt két nappal később, a háború megindításának napján egy tüntetésen eszméletlenre verték a rendőrök.
141.1.2. Jugyin most, április elsején ismét kiszögelte Twitter-falának élére az opendemocracy.net-en publikált, 2022. február 22-i cikket, azzal a megjegyzéssel, a cikk első négyötödének állításai, jóslatai szinte mind teljesültek. Most az a kérdés, hogy a végső konklúzió (az orosz vereség súlyos lesz) igazolódik-e.
141.1.3. A neves katonapolitikai elemző és stratéga, Duró Dóra (az Országgyűlés alelnöke!) ugyan még azt gondolja, hogy Oroszországot nem lehet legyőzni, egész egyértelmű jelei látszanak annak, hogy már a Putyin-táborban sem mindenki ennyire elvakult. Sőt. A Meduza jelentése szerint a napokban kibontakozó tavaszi ukrán ellentámadás előtt a putyinista sajtó már arra kapott mindenféle útmutatókat, hogyan kell majd kisebbíteni az esetleges ukrán sikereket. Például mindig, minden körülmények között hangsúlyozni mennyi fegyvert és segítséget kap a NATO-tól az ellenfél. Ha az ukránok területeket tudnának visszaszerezni, a sikereiket mindenképpen a nyugati erőfeszítések eredményeként kell bemutatni.
141.1.4. Orosz ellenzékiek, elemzők némileg meglepve vették észre az elmúlt hetekben, hogy a hivatalos nyilatkozatokban, a propagandaműsorokban egyre gyakrabban kerül szóba a vereség lehetősége. Természetesen csak mint rettenetes, Orország az orosznép teljes megsemmisülését jelentő végső lehetőségként (aminél az atomháború is jobb), de a jelenség egyértelmű. Mintha elkezdődött volna a közvélemény valamiféle felkészítése. A legrosszabbra.
141.1.5. Az őszre beharangozott nagy orosz támadás minimális sikereket tudott elérni. Egyáltalán, sikernek sem lehet nevezni, hogy hatalmas áldozatok árán, fél városnyi területeket tudtak elfoglalni.
Bahmutnál hónapok óta folyik az állóháború. A Wagner-főnök Putyin-belsőkörös („Putyin séfje”) Prigozsin és még az orosz mércével is pankrátoros habitusú csecsen elnök, Kadirov padödöje, legyen bármennyire is a Kremből szervezett színjáték, azért a legkevésbé sem alkalmas arra, hogy félelmetes, legyőzhetetlen erőnek mutassa az oroszokat, inkább szervezetlenséget, elkeseredettséget, belharcokat, káoszt jeleznek a főhadurak hadseregellenes beszólásai, fenyegetőzései, hibáztatásai, zsarolásai.
A Meduza utolsó tudósítása szerint már a Kreml is kezd besokallni Prigozsintól. Amit nehéz elképzelni elsőre, de akkora a káosz, hogy itt már tényleg bármi lehet.
Ja, viszont az ukránok kedden, egy nem túl nagy erőkkel indított ellentámadás eredményeként Bahmut területének negyedéről kiszorították az orosz megszállókat.
141.1.6. Hozzávehetjük még az Oroszroszág belsejében is egyre gyakoribbá váló dróntámadásokat, szabotázsakciókat, a sok helyen biztonsági okok (vagy megfelelő mennyiségű katonai jármű hiánya) miatt lefújt győzelemnapi parádékat, a frontról érkező, egyre súlyosabb lőszer-, élelem-, felszerelés- és morálgondokról szóló üzeneteket, és ebből azért valami olyasmi kerekedik, hogy sikeres ukrán ellentámadás esetén egyáltalán nem elképzelehetetlen az Ukrajnában harcoló orosz hadsereg összeomlása.
A következmények viszont elég beláthatatlanok.
141.2. Erős mezőny
141.2.1. Az orosz győzelemben Prigozsinnál is jobban bízó Duró Dórát már említettük korunk nagy magyar katonai elméi közül. Akkor viszont muszáj említeni a rekordidő alatt belpolitikai sztárrá emelkedő új vezérkari főnököt (egyébként alig két éve a parancsnokhelyettesi posztról váltották le) is, mert ő aztán tényleg percek alatt képes volt bebizonyítani, hogy megállja a helyét az orbánizmus politikai-kommunikációs elitjében, és bármikor bármilyen helyzetből képes botrányos marhaságot, hagymázas bornírtságot vagy mindenkit felbőszítő baromságot mondani.
141.2.1. Szijjártó Péter itt már szinte labdába sem tud rúgni (lehet-e lekezelőbbet állítani egy magyar kormánytagról?), csak ezt a lábon és tüdőn lövést tudta előadni megint, és jó, jó, persze, ultraízléstelen és kretén ez, mint a bombás brüsszelezés, amikor a szomszédban tényleg lábon, tüdőn és mindenféle szerven lövöldözik az embereket éppen azok, akiknek az érdekei szerint rinyálunk folyton a szankciókon, de Böröndi vkari főnökhoz képest a Don-kanyarban sincs.
141.3. Szóljon a pszichedelikus rock
141.3.1. Csaknem három óra Brian Jonestown Massacre, hibátlan hang- és képminőségben.
A BJM és Anton Newcombe (gitár, ének) munkásságáról én is (mint itthon sokan) a Dig! című, híres rocktörténeti dokumentumfilmből értesültem. A Dig! két baráti illetve barátiból fokozatosan ellenségessé váló „alternatív” rockzenekar, a portlandi Dandy Warhols és a San Francisco-i BJM küzdelmes, kemény drogokkal, idegösszeomlásokkal, színpadi veresékedésekkel és minden hasonló rockndrollkodásokkal terhelt első éveit mutatja be. Még a film fesztiválgyőzelmei idején is úgy tűnhetett, hogy a korszakos zenei zseninek tartott Newcombe inkább a Brian Jones-, Hendrix-, Joplin- stb-féle úton halad a tragédia felé, ehhez képest ma, 55 évesen háromórás koncerteket játszik, túl van huszonegy (!) stúdióalbumon a BJM-mel, gyakorlatilag minden lemez minden számát maga írta, plusz egy-két szólóprojekt, együttműködések, szóval mára rocktörténetileg is jelentős életművet összeszerzett alkotó. A trend, amit a kilencvenes évek végén, még a grunge végét nyögő nyugati parton elindítani igyekezett, mára beért: a pszichedelikus rock legújabb hulláma a popos Tame Impala–DeerHunter-vonaltól a punkos-garázs Oh Seesig (Thee Oh Seesig) tajtékzik.
A koncertfelvételen természetesen csakis Joel Giont, a dermesztő pofaszakállal unottan tamburinozó előadóművészt érdemes figyelni.