„A hitleri múlttal azonosulást a neonácik frusztrációjuk ellen gyógyszerként használnák, de valójában méreg, és fertőzésszerűen terjed” – mondja a szerző, akinek Herscht 07769 című, új regényében egy kétarcú angyal számol le a rasszistákkal.

– Hogyan oldható fel a belső címlap többszörös ellentmondása? A 432 oldalas könyvet az elbeszélés műfajába sorolja, miközben egy sorral fölötte ott az alcím: Florian Herscht Bach-regénye.

Azért elbeszélés ez az írásmű, mert a szándéka nem arra irányul, hogy új valóságot írjon bele a mi világunkba, hanem egy történetet mesél el, középpontjában egyetlen főhőssel. Soha nem tér el Florian ügyeitől, még akkor sem, ha a hozzá köthető szereplők viszonylagos mélységben mutatkoznak meg. A novellák hagyományosan rövidek, de a műfaji besorolás lényegét nem a méret határozza meg. Az én műveim között vannak kis terjedelmű regények, ilyen például az Állatvanbent című is, amelyik Max Neumann képeivel együtt összesen 32 oldal. Az angolok, amerikaiak az elbeszélést short storynak hívják. A Herscht 07769-et nevezhetjük long storynak. Az alcímre térve: gyakran mondjuk, hogy valakinek az élete kész regény. Herscht élete nagyon szorosan kapcsolódik Bachhoz, és az elbeszélés végére ez a viszony kiélesedik. Tehát Bach-regénye neki van.

– Ez a hosszú elbeszélés egyetlen mondat, de mégis olvastatja magát.

Mondtam én, hogy meg lehet szokni azokat a vesszőket.

– Talán az is segít, hogy ez a neonáci rémtörténet nem elvont helyszíneken, hanem általunk jobban ismert európai térben játszódik?

Az ismerősebb közeg biztos nem hátrány, mégis inkább arra tenném a hangsúlyt, hogy ez a mostani könyvem is beszédjellegű írással készült, egy hangzó nyelven szólal meg, amelyet az olvasónak könnyebb magáévá tenni. Olyan, mintha közvetlenül neki mondaná a narrátor.

– Mi alapján választ írásmódot? A téma adja a szöveg dallamát, vagy valamilyen más szempont dönt?

Nincsenek tervek az életemben, kifejezetten nem kedvelem őket. Ifjúkorom egy adott napjától úgy élek, hogy az általunk érzékelt térben még nem létező alakok hangját hallom, akik állandóan be akarnak lépni az észlelt valóságba. Nincs más dolgom, mint lejegyezni ezeket a hangokat. Egyáltalán nem megyek sehova azzal a szándékkal, hogy könyvet írjak. Inkább azért megyek valahova, nehogy eszembe jusson könyvet írni. De a száz vagy ezer még nem létező alak egyike jelenlétével, egyetlen mozdulatával, gesztusával bárhol képes megérinteni. Abban a pillanatban, ahogy elkapott, hallom a szavait, a történetét, a sorsát, irtózatos erővel, indulatosan jelzi, hogy neki helye van itt. Pont ellenkezőleg dolgozom, mint egy szobrász, aki azt mondja, hogy az alkotáskor lefejti egy anyagról a felesleges részeket. Az én esetemben ott áll mögöttem az alak, aki már készen van, nekem csak a megfelelő szavak meghallása a dolgom.

– Mit tesz, ha a magának súgó olyasmire tereli a szót, aminek a hiteles megírásához önnek kutatnia kell? A Herscht 07769-ben ilyen Bach életműve, a kvantumfizika, a graffitikészítés vagy a falfirkák eltávolításának technikája.

Különböző okokból figyelemkeltőnek találtam ezeket a dolgokat, felsorolhatatlan téma érdekel, és szokásom nagyon lefúrni bennük. Bach mindig foglalkoztatott. Türingiába, az elbeszélés helyszínére azért mentem, hogy felkeressem az emlékhelyeit, és egyszer csak hozzám csatlakozott Florian. Onnantól az ő regényét kellett hallgatnom, és írnokként lejegyezni, amit diktált. Próbáltam időnként orvoshoz fordulni ezzel, mert zenék is állandóan járnak a fejemben, de azt hitték, hülyéskedem, és elhajtottak.

– Mondhatjuk, hogy szerencsére nem vállalták a hangűző „kezelést”, és ezért olvashatjuk újabb és újabb könyveit?

Nem olyan könnyű így élni, komoly ára van. Sajátos memóriát fejleszt az agy. Fiatalkoromban a fejemben általában húszoldalnyi szöveget őriztem, és csak akkor írtam le. Amikor a Báró Wenckheim hazatér bemutatóján azt találtam mondani, hogy ez az utolsó regényem, abban az a keserűség is benne volt, hogy fizikailag már képtelen vagyok éveken keresztül egy világra koncentrálni. Ráadásul a leírás utolsó hónapjaiban egyszerűen képtelen vagyok pihenni, mert éjjel, álmomban is a szöveggel dolgozom. A Herscht 07769-cel 2014 óta foglalkozom. Megjelent közben több könyvem is, mert ha valami másnak fölerősödött a hangja, azzal gyorsan végeztem, nehogy belezavarjanak ebbe. Az 1986-ban megjelent Kegyelmi viszonyok című kötetem elbeszélései kifejezetten azért születtek, mert meg akartam szabadulni tőlük, különben félő, belemosódtak volna a Sátántangóba, ahol semmi keresnivalójuk nem volt.

– Az életműve evidenssé teszi, hogy vonzódik Bachhoz. De mióta érdekli a humán értelmiségi világtól távolabbi kvantumfizika, amely Herscht történetének egyik sarokpontja?

Hogy a csudába ne keltene kíváncsiságot az olyan rejtélyes tudományos elmélet, mint az egyik az ősrobbanásról, ami szerint eltűnt antianyag-részecskék miatt jött létre a világ? Az ezt tévesen továbbgondoló Herschtet is annyira megrémíti ez, hogy megoldást sürgetve levelekkel bombázza Angela Merkelt. Évtizedekkel ezelőtt bukkantam a bizonyíthatatlan keletkezéstételre, és folyamatosan visszatért, hogy én ezt nem értem. Aztán találkoztam egy hozzáértővel, aki elmondta, hogy ő ugyan fizikus, de ő sem hozzáértő. Mert aki azt mondja, hogy érti a kvantumfizikát, pont ezzel a mondatával árulja el, hogy semmit sem tud róla. A részecskefizika lényeges tézisei ellentmondanak az emberi gondolkodás alapjainak, annak, ahogy mi a világot értelmezzük, látjuk, a törvényeit használjuk.

– Főhősét egy neonáci csoport tagjai veszik körül, az ő szavaikat is lejegyezte. Utánanézett azoknak a szaknyelvi kutatásoknak, amelyek a pszicholingvisztika külön ágaként a rasszista nyelvhasználatot tanulmányozzák?

De még mennyire! A nácizmus nyelvhasználatából lehet megérteni azt az elborzasztó specialitást, ami brutálissá, embertelenné tesz, noha ugyanabból a nyelvből táplálkozik, amelyet az áldozatai használnak. Ez engem régóta foglalkoztat, és most kapóra jött, noha a könyvben a fasiszták ábrázolása korántsem olyan brutális, mint maga a valóságos neonáci világ.

– Azért lett Németország a helyszín, mert sokáig ott élt, vagy azért, mert ott a legnyomasztóbb a neonáci mozgalom felerősödése?

Én egyetlen neonácit is nyomasztónak találok egy villamoson, és tulajdonképpen ott kellene játszódnia egy nácikról szóló elbeszélésnek. De ez a könyv nem róluk szól, bár a képviselői komoly tényezők benne, hiszen szoros kapcsolatban vannak Floriannal. A német neonáci mozgalmak nem a brutalitás erőssége miatt kirívók, hanem azért, mert mindez ott történik, ahol 1945 előtt szinte egy egész nép vakon hitt ebben a borzalmas eszmében. Szégyen és tiltás követte a kérdést: a kifinomult kultúrájára joggal büszke nemzetben miként tudtak ezek az eszmék utat találni, emberek tömegét foglyul ejteni. Csak gyűlt a lelkek mélyén a frusztráció. Az egyesítés utáni szólásszabadság-hangulatban fel-felszivárogtak a nemzetiszocialista gondolatok, különösen a hagyományosan is a hitleri eszmék fészkének számító részeken, mint amilyen Türingia. Bizonyos kisebb csoportokat az ilyen múlttal azonosulás azzal kecsegtet, hogy megszabadulnak az újkori frusztrációktól. De épp ellenkezőleg történik, ettől egyre brutálisabbá válik a lelkük. Gyógyszerként használnák, de valójában méreg, és fertőzésszerűen terjed.

– Méghozzá szerte a világban terjednek a nacionalista eszmék.

Mindenhol megtalálhatók, számomra a legmegdöbbentőbb Franciaország. Megáll az ész, hogy az olyan szélsőjobboldali, mint Jean-Marie Le Pen, évtizedeken át a nyilvánosságban maradhatott, és hogy Emmanuel Macron épp az ő lányával, a rasszista miliőt képviselő Marine Le Pennel került a választások előtti utolsó televíziós vitába. Azt se gondoltuk volna, hogy a demokratikus Amerikában megtörténnek az elmúlt négy év eseményei, és Biden győzelmével nem lett egy csapásra demokrata Trump 70 milliós támogató tábora. Miért történik mindez? Nem vagyok nácizmusszakértő, csak gondolkodóba ejt, hogy ez a mindig létező kriminális horda ilyen jelentőségre juthatott korunkban. Ez a történelem korábbi szakaszaiban mindig egy civilizáció végét jelezte előre.

– Egyfajta figyelmeztetés a félnótás Florian esete, hogy gyanútlanul is bele lehet sétálni rasszista csapdákba?

Florian jónak látja a világot, és benne mindenkit, akivel kapcsolatba kerül, a még vele is durván bánó, elvadult náci Bosszt is jótevőjének hiszi. Mert ő csak azt fogja fel, hogy ez a kisvárosi antiszemita vezér hozta ki az árvaházból, apjaként bánt vele, lakáshoz, jogosítványhoz juttatta, munkát adott neki. Más szóval: Herscht angyal. De minden angyalnak két arca van. Amikor tehát Florian szembesül Bossz gyilkos merényletével, hirtelen előbukkan a másik természete, kegyetlenül megtorolja a tetteseken a bűnüket, miközben a fejében Bach zenéje magasodik fel, a jó és a tiszta mennyei székesegyháza.

– Talán forgatókönyv is születik a filmvászonra kívánkozó történetből?

Közösen döntöttük el Tarr Bélával, hogy befejeztük, nem forgatunk több filmet. Nyugodtan beszélhetek többes szám első személyben, mert a film ugyan mindig csapatmunka, kell hozzá operatőr, díszlet- és jelmeztervező, világosító, vágó, de mi a forgatókönyvet is együtt hoztuk létre. Én már A londoni férfit sem akartam megcsinálni, úgy éreztem, kimerítettük az eszköztárunkat, önismétlésbe bocsátkozni nem érdemes. Végül A torinói ló is elkészült, és abba sikerült mindent összefoglalóan belesűríteni. Szép lezárás volt. A barátságunk minden más híresztelés ellenére megmaradt, de a mozin kívüli világban.