Felkészül: Türkmenisztán

„Rekordot döntött a bárányhús ára” – olvastam múlt csütörtökön a Székelyhon.ro oldalon. – A pénztárcánkhoz képest meglehetősen borsos áron kínálják a bárányhúst: esetenként 45–55 lejt is elkérnek egy kilogramm húsvéti eledelért a székelyföldi piacokon, boltokban.” Ötven lej ez idő szerint háromezer-nyolcszáz forint, holnap nyilván több lesz. Ehhez képest a Bárányhús.hu oldalon a báránycsülök kilója hétezer-kilencszáz, a lapocka nyolcezer-ötszáz, a comb-színhús kilencezer-négyszáz forint. Mellesleg tudvalevő, hogy az unión belül az infláció Magyarországon a legmagasabb, Romániáé alig több mint a fele. Egyébként pedig a vásárlót nem a fogyasztóiár-index, a maginfláció meg a többi tohuvabohu érdekli, hanem hogy mi hol mennyibe kerül. A gyulai illetőségű magánszemély tehát egyszerűen áthúz a határ keleti oldalára és az ottani Lidlben vásárol, nem mellékesen feleannyiért, mint az itteniben. Evvel nemcsak családja anyagi helyzetén lendít valamicskét, hanem újabb sikerélménnyel is gazdagodik, végeredményben pedig derűsebb lesz, teherbíróbb és boldogabb.

Változnak az idők, és mi is változunk vélük együtt, már amennyiben legalább a magunkhoz való eszünk megvan. Ha nincs, az se baj, csak pech.

A Székelyhon.ro oldalt mindenesetre újra meg újra felkeresem, részint a magyarországi közéletben szüntelenül túlhabzó téboly feltűnő hiánya miatt, ennek ugyanis valamiféle pihentető hatása van, részint pedig azért, mert akadnak rajta meggondolkodtató információk, ahogy egyébként a Romania-Insideren is akadnak. Ki gondolná például, hogy Románia egyike azon közép- és kelet-európai országoknak, melyekben a háztartások az elmúlt tizenkét hónap folyamán nem kényszerültek kiadásaikat 2022 februárjához képest visszafogni. A másik ilyen ország Bulgária. A kiskereskedelem forgalma az elmúlt évtized folyamán mindkét országban folyamatosan és rapid módon (évente átlagosan hét százalékkal) növekedett, ráadásul a legtöbb kelet-közép-európai országgal ellentétben a pozitív dinamikát 2022 folyamán is megőrizte. Európa leggyorsabban fejlődő városa egyébként Kolozsvár, írta az Euronews idén januárban (Cluj-Napoca: Europe’s fastest growing city making strides in automation), a részleteket lásd ott, a lényeg abban áll, hogy csúcstechnológiákban terveznek hasítani, sőt már hasítanak is. Mi ellenben az akkumulátorgyártás frontján tekerünk. Sapienti sat.

Evvel együtt az élet odaát – legalábbis a Székelyhon.ro optikáján át nézve – lassabb folyású, csendesebb és sokkal normálisabb, mint mifelénk, bár azért azt hadd tegyem hozzá, hogy hozzánk képest normálisnak lenni kisebb kunszt, mint gondolnánk. Aki nem teljesen lökött, az innen már kiragyog. Persze minket is meg lehet érteni, hiszen jogokat tiporni jó érzés, a melegek jogait tiporni pedig még annál is jobb, de hogy ezért a halovány és sajnálatosan múlékony gyönyörért érdemes-e a fél világgal, de legelsősorban is a minket még kénytelen-kelletlen megtűrő európai kultúra normáival frontálisan szembemenni, az legalábbis bizonytalan. Már csak azért is, mert ez az irány valahonnan ismerős. Negyven évvel ezelőtt, azaz 1983 tavaszán a román államtanács az írógépek és a fénymásolók használatának engedélyezését a rendőrség hatáskörébe utalta, ugyanez év karácsonyán a Securitate letartóztatta Pálfi Géza székelyudvarhelyi papot, aki a kihallgatóival folytatott eszmecserék utóhatásaként pár hónap múlva jobblétre szenderült. Ennyit tehát a négy évtizeddel ezelőtti Romániáról. Magyarországot illetően ugyanevvel az évvel, tehát az 1983-as esztendővel kapcsolatban csupán az jut az eszünkbe, hogy bemutatták az István, a király című rockoperát, amelyet később „a rendszerváltás előszelének első demonstratív eseménye” címszó alatt volt szokás említeni. Vagyis a két ország, hogy finoman fogalmazzunk, nem volt szinkronban egymással, az egyikben az elnyomás fokozódott, a másikban enyhült, ahogy most is, csak ellentétes szereposztással. Akkor Románia népei viselkedtek birkanyájként, most mi játsszuk el ugyanezt önként, ha nem is dalolva. Közben miniszterelnökünk saját bevallása szerint szenved attól, „hogy Magyarország benne van az EU-ban, kitéve ennek a zaklatásnak, de szó sincs arról, hogy Magyarország az EU-ból kilépne, mert ezen múlik a gazdasági boldogulása”. Vagyis a rablóvezér sérelmezi, ha a kezei között spiritualizálódó százmilliárdok további sorsát illetően bárki avatatlan személy kérdésekkel hozakodik elő, az ilyet legszívesebben megnyúzatná, bőrét pedig kiszegeztetné a várkapura, sajnos azonban elkorcsosult korunk a régi idők jámbor szokásaitól idegenkedik.

A tanulság ebből annyi, hogy nyamvadt kis ország ne akarja a jövőjét valaki csakugyan nagy formátumú himpellérre bízni, keressen inkább egy erkölcsileg, szellemileg és fizikailag egyaránt alkalmasnak látszó átlagembert, amilyen például Varga doktor a másodikon, csináljon belőle kormányfőt, mutassa be a portásnak és a takarítónőnek, adjon neki rendes fizetést, aztán hagyja dolgozni. Az eredmény: egyhangúság, unalom, szolid tollasodás. Hozzá lehet szokni. Mi ezzel szemben izgalmakban bővelkedő szappanoperát látunk, fordulat fordulat után, a világ egyik napról a másikra átrendeződik, most például az aktuális célunk utolérni Romániát, bár erről pártunk és kormányunk vezetői még nem tudnak. Ők egy másik dimenzióban élnek, olyanban, amelyhez nekünk nincs hozzáférésünk, nekik viszont a mienkhez van. Módjukban áll tovább rontani, ennek megfelelően Románia utoléréséről előbb vagy utóbb lemondani kényszerülünk, következő célországunk Bulgária leend. Felkészül Türkmenisztán.

Addig is vessünk még egy pillantást a valóságra, már amennyiben a gazdasági indikátorokat ábrázoló grafikon valóságnak tekinthető. Előttem van az Eurostat által közzétett A GDP alakulása éves összehasonlításban. 2022 negyedik negyedév című grafikon, amely Csehország, Magyarország, az EU-átlag, Ausztria és Románia GDP-jének növekedési ütemét ábrázolja. Az EU növekedési üteme átlagosan 1,7 százalékos volt. Feleekkora, 0,8 százalékos volt Magyarország teljesítménye, Csehországé még kisebb, miközben az amúgy is fejlett Ausztria 3, a korábban lemaradó Románia pedig elképesztően magas, 4,9 százalékos növekedéssel domborított – azonos nemzetközi körülmények között.

Romániát – szép magyar kifejezéssel a szőröstalpúakat – körülbelül akkor fogjuk utolérni, amikor a Budapest–Belgrád vasútvonal megtérül, és évről évre busás nyereséget kaszál.

A föntebbi adatokat egyébként az Euronews tette közzé, arról pedig tudnunk kell, hogy 88 százalékos tulajdonrészét tavaly egy olyan befektető vásárolta fel, amelynek ügyvezető igazgatója Pedro Vargas David, annak a Mario Davidnak a fia, aki portugál jobboldali politikusként még az 1990-es évek elején barátkozott össze a magyar miniszterelnökkel. Mario David jelenleg is Orbán Viktor hivatalos tanácsadója.

Ettől persze az Euronews még él és működik. Egy darabig a Népszabadság is működhetett.