hvg360.hu, 2023. április 9.
Az én hetem:
PARTI NAGY LAJOS
Nagyszombat hajnalán a Pozsonyi út lombkoronájában szorgos varrótűk a madarak, fölzeng megannyi trilla és fütty az óvatos sarjadásban, hangja van, színe még nincs a reggelnek, csak cvíder, hamuszín plakát, trolikulissza. Ez a télvég és tavasz már fekete marad, a héten meghalt a magyar film egyik legnagyobbja, Ragályi Elemér; négy hete apósom, Bíró Ferenc iparkézművész, kinek hamvait szerda délután elviszi majd a Duna. Itt van előttem egy plasztikája, amit nagyon szeretek, ökölnyi, felső harmadán elmaratott kockakőbe szúrt bronz gally, ágas-bogas, görcsösre tört kereszt-allúzió.
Húsz énhetemmel korábban is rám jutott a nagyhét. Előkeresem a gépemből a két évvel ezelőtti szöveget, nem véletlen, hogy akkor is a Máté passió szólt. A klasszikus Klemperer féle (Bécsi Filharmonikusok, Elisabeth Schwarzkopf, Christa Ludwig, Nicolai Gedda, Peter Pears, Dietrich Fischer-Dieskau, Walter Berry) felvételt hallgattam a 20. század hatvanas éveinek legelejéről, ahogy most is. Bach oratórikus passióját 1727 nagypéntekének délutánján mutatták be Lipcsében, József Attila és a kisebbik lányom születésnapján, ki kedden, mikor József Attila 118, épp 18 éves lesz, úgyhogy eléggé mélyléleknapom nekem az április 11.
Ama előadásnak a Tamás templomban semmi visszhangja nem támadt, kora délután kezdték, alkonyat előtt befejezték, szétszéledtek a hívek, meg voltak elégedve a karnagy úrral, szép volt, felemelő volt, de hát milyen legyen egy passió. Aztán este lett, a Bach család már lefekvéshez készült, mikor kopogtak. Állt az ajtóban egy vékony, félszeg alak, fiatalember, fehér csövecske füstölt a szájában, köszönt és Bachot az ötödik evangelistának nevezte. Ó, és kihez van szerencsém, kérdezte a karnagy. Pilinszky Jánoshoz, felelte az illető, részemről a szerencse, és hangosan surrogva eltűnt a lipcsei éjszakában. Bach szárnysuhogásnak hallotta, mivel orkánkabátot aligha látott életében.
Két éve nagyszombaton 211-en haltak meg kovidban a hökkent, visszafogottan rettegő Magyarországon. Azóta is itt van az arcdenevér, s amit jelent, a koronavírus, és itt is marad. Akár elfáradt, akár megszelídült, baljós tekintélyét tartja, beépült a nemzeti emlékezetbe, ami egy ilyen felejtatív országban nem könnyű. Bármi vírussal legitim szaladgálni a többi bármi-vírussal szaladgáló között, de a kovid, ha pár napra is, máig kizáró ok, mármint a tesztelt, megállapított kovid. Jön, így-úgy lefut, együtt lehet vele élni — két éve, mikor hűtőkocsiban álltak a halottak, boldogan kiegyezett volna ezzel a jövővel bárki. Még akkor is, ha tudta, sejthette, hogy a járványkezelés miatt senki hajaszála meg nem görbül, Brüsszel lesz az egyetlen felelős, s a kormányzati melldübörgetést a magyar nép a maga szavazataival bőven honorálja, negyedszer is maga fölé emelve a Döbrögik karát, akiket nem szeret föltétlenül, sőt, de ők folynak minden csapból, őket érti, megszokta. A világhírű lélegeztetőgép-kollekciót remekül rá lehet telepíteni a tarvágásalapú lombkoronasétányokra, pénzbedobás, netán Szép Kártya, szívja csak a nemzet EU-pénzből, ami jár neki, majdani nettó belélegzőként.
A maffiamódszert emlegető Spiegelt meg lassan be kéne kéretni a Bem-rakpartra. Amerikával, prés ide vagy oda, nincs mit kezdeni, mértékadó forrásból tudjuk, hogy a pokol felé tart, minden egyéb pornóhintés, aljas hazugság, ezt illető forrás eskü alatt is megerősítheti, tisztelt bíróság, s lesz még a magyaroké Washington.
Említett lombkoronasétány komoly karriert futott be két hét alatt, esélyes az év szava címre, pedig még csak április van. Én indítanám a neregypercesek vetélkedőjén is, igaz, ott roppant erős a mezőny, régibb motorosok bőgetik az ősmagyar fákat. Az elhíresült példány karrierje rendhagyó, bár csak annyiban különbözik rendeltetésszerű társaitól, hogy épültekor a lombkorona-komponens vágásérett lett, azt a beruházás befejezése végett azonmód tarra kellett vágni s eladni. Mindezt semmi egyéb, mint Brüsszel packázása miatt, hiszen ha időben kifizetik a 64 milliós pályázati pénzt Filemon Mihálynak, akkor még pár évig lehetett volna gyönyörködni lombban és koronában. Most meg itt a drámai helyzet ezzel az átok földdel, ami ugyan jogilag ma is erdő, kis szépséghibája pár száz milliós erdőtelepítési támogatásból, gyorsan növő fafajtákkal néhány évtized alatt megoldható, de mégiscsak kellemetlen. Hacsak a nerpropaganda az ominózus erdei bútorban nem találja meg a maga potenciálját az Európa lezúzásához vezető putyini úton, hol minden magyar falu, esetleg város uniós pénzből megépíti a maga tarvágásalapú lombkoronasétányát a maga jogilagerdeje fölött, amihez gyerekjáték lesz fogaskerekű kisvasutat csatlakoztatni, víztükörfüggetlen hidroplán-leszállót, alagsori kilátót, van hely a magyabszurdok közt, a NER majdani szabadtéri múzeumában.
Egyébként a pályázati kiírásban nevezett polgármester szerint egyáltalán nem szerepelt, hogy a projekt függene az erdő, mint olyan lététől vagy nemlététől, s ez komoly lehetőség azon magyar települések számára, akik tengeri kikötő létesítésében látják a maguk jövőjét, hisz egyáltalán nem biztos, hogy a kiírás a projektet a tenger jelenlétéhez köti. Miért ne lehetne például kukoricaföldön egy tengeri-kikötő, ez csak szóhasználat, sváda és orcabőr kérdése.
Négy kétharmad az kétszer négyharmad, azaz nerharmad, egy évvel a választások után a nemzeti, sőt fajalapú maffianizmusnak alternatívája nincs. Ettől még a reményt napos délelőttökön ki lehet segíteni nyughelyéről, fel lehet kérni, és meg lehet táncoltatni a demokrácia európai dallamaira, s nem jön fekete autó – kráciában minek is?
Rendeleti kormányzás és delete. Aztán majd jön valami, a gyanútlan orcátlanság elvetett sulyka Damoklész kardjaként hull alá, ahogy mondani szokták, megszenvedik, akik általában, túlélik, akik általában, s egyszer csak vége lesz. Vagy befejeződik, de nem lesz vége. Ott meredeznek majd a Ner-kövületek illetve favulatok a jövő tuskósík mezején. S hozott selyemmel zászlót bont az Özvegy Varsányiné Párt.