Légköri rezgések

Két héttel ezelőtt azt írtam, a magyar kormány „béke”-pártiságának, az azonnali tűzszünet sürgetésének  aktuális indoka nem más, mint hogy az oroszoknak atomfegyvereik vannak. Ezzel a magyar kormány és feje azt implikálja, hogy Putyin közveszélyes, sőt az egész világra veszélyes őrült, és ezért kell igazat adni neki.

Persze gondolni nem gondolja, és főleg nem mondja ki, dehát a tűzoltócső-propaganda egyik sajátossága, hogy nem törődik a logikával és a követekezességgel.

A háttér az, hogy
miután az oroszoknak egy gyors, kis költségű deszantakcióval nem sikerült megdönteniük a legitim ukrán kormányt az eredeti terv szerint;
miután a háború (még akkor is, ha nem 2014-től, hanem 2022. február 24-től számítjuk) a várthoz képest nagyon elhúzódott;
és miután kiderült, a világ második katonai hatalma koránt sincs döntő erőfölényben a sokkal kisebb Ukrajnával szemben –
Putyinnak lélegzetvételre van szüksége, hogy pótolhassa az élőerő és a fegyverzet roppant veszteségeit, stabilizálhassa az eddigi hódításokat, továbbá – természetesen – hogy távol tartsa magától a bukás rémét, belső körétől a háborús és emberiesség elleni bűntettek miatti felelősségre vonás fenyegetését.

Mindez nem jelenti, hogy a „béke” és az ukránokkal való tárgyalás népszerű ötlet volna a háborúra és ukrángyűlöletre kondicionált orosz közvélemény és uralmi elit körében. Ezért kell leadni egy külföldi kliensnek, illetve felhasználni egy olyan tekintélyes egyházi személyiséget, aki nem járatos a térség dolgaiban. Orbán szavával Magyarországon kívül egyetlen „békepárti” állam van Európában, a Vatikán. Vagyis az eleve a Globális Délt képviselő pápa, aki mindenáron Putyinhoz keresi az utat. Ferenc perszehogy nem a sokkal erősebben katolikus, ámde a nyugati szövetség oszlopaként oroszellenes Lengyelországba látogat ebben a helyzetben, hanem április végén Magyarországra.

Még szerencse, hogy két héttel ezelőtt odaírtam a gondolatmenetem elé: „a mostani fázisban”. Az orbáni érvkészlet, hogy miért nem ajánlatos erőt alkalmazni – akár honvédelemből – az ismert világtörténelem egyik ritka nagy bűnözőjével szemben, akinek egész eddigi tevékenysége az erő alkalmazásába vetett hiten alapul, folyamatosan változik ugyanis.

Kezdetben volt az a feltevés, hogy az oroszok leküzdhetetlen erőfölényben vannak, az ukrán–orosz tárgyalásnak tehát logikusan semmi értelme, legföljebb az ukrán kapituláció céljával. (Ez nem változott.)

Idézzük föl ezek után a világutazó Szijjártó Péter kijelentését októberből, Buenos Airesből „Naiv illúzió, hogy orosz–ukrán tárgyalásokkal véget lehet vetni a háborúnak, a tartós békéhez amerikai–orosz tárgyalásokra van szükség, ehhez viszont fontos lenne, hogy a két ország vezetője találkozzon a G20-csoport közelgő csúcsértekezletén” .

A szeptemberi ukrán ellenoffenzíva után a külminiszter szokásosan pökhendi kinyilatkoztatását itt nyilván részben még valamilyen tehetetlenségi nyomaték magyarázza, részben a miniszterelnöknek és a szakértőiként alkalmazott rodázó sarlatánoknak a bizakodása, miszerint a félidős amerikai választásokon a republikánusok többségbe kerülnek a Kongresszusban (félig megtörtént, de nem olyan eredménnyel, mint itthon képzelték némelyek). És ez majd azonnal az amerikai fegyverszállítások leállításához vezet, de a Fehér Ház addig is kezes lesz. Valamint hogy orosz gáz híján Európa meg fog fagyni, és a hülye Brüsszel végre megtanulja, hogy nem szabad ujjat húzni a Vörös téri Gyed Marózzal.

Ez is, az is elmaradt. Az újabb kommunikációs kényszerhelyzet vezetett el addig a tételig, hogy a háborút a további vérontás megakadályozása végett kell abbahagyni (az ukránoknak is), mivel egyik fél sem győzhet, Ukrajna és mögötte a komplett NATO azért nem, mert az egyesült Nyugat erősebb, de az oroszoknak atomjuk van, és nem félnek használni.

Ám közben talán szólt valaki Orbánnak, hogy az orosz harcászati nukleáris fegyverek bevetése olyan kis valószínűségű esemény, amit ugyan nyugodtan lehet alkalmazni a belpolitikai butításban, de a nemzetközi színtéren semmilyen politikai lépésnek nem racionális és etikus indoka; talán valamilyen közvélemény-kutatás győzte meg, hogy belföldön sem elég hatásos.

Így kezdődött a legújabb szakasz, ahol a Putyin-párti érvelés súlypontja az atomütőerő használatának emlegetéséről áttevődött egy szintén nem verifikálható, de kevésbé extrém veszélyre. A legutóbbi két hétben a világháború lett a varázsige. Ami – ha tisztán matematikailag nézzük – vagy bekövetkezik, vagy nem, de atombomba bevetésére még nem volt példa Európában, világháborúra meg kettő is, úgyhogy az új változat hihetőbb.

Mintha csak saját, egyéni antennái volnának, hogy a levegő rezgéseiből – a NATO és az EU megannyi tompa politikusával ellentétben – leszűrje az apokalipszis közeledtét, imigyen szóla a miniszterelnök: „a világ soha nem volt olyan közel ahhoz, hogy egy lokális háborúból, hiszen Luhanszkról és Donyeckről beszélünk, egy lokális háborúból világháború legyen. Ennek a valószínűsége napról napra nő.” Leszűrte a légköri rezgésekből, ahogy az elsöprő orosz erőfölényt, az amerikai támogatás abbamaradását és Európa fagyhalálát.

Mondta ezt Orbán (először) nem egészen egy héttel azután, hogy igazi szakértőktől, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársaitól megjelent Az orosz–ukrán háború első évének tanulságai című tanulmány, ahol az első oldal tetején a „Vezetői összefoglaló” második mondata így hangzik: „Bár az orosz–ukrán háború világrend-konfliktus, de nem világháború, s ténylegesen nem is fenyeget ennek veszélyével.”

Hogy mi lesz a következő szakaszban a fő indok/riogatás/falmelléki bölcsesség, azt nem tudom. Egyelőre csak béta verzió szintjén létezik az a narratíva – egy KDNP-s képviselőtől meg a papíron ellenzéki Mi Hazánk párt fejétől hallhattuk –, hogy amiként mi magyarok is áldozatot hoztunk Trianonnal „a világbékéért”, úgy az ukránoknak is le kellene mondaniuk a területeikről.

Ez azonban annyira feltűnő hülyeség és annyira ellentmond az évszázados Trianon-keserv alapszólamának (árulás történt, igazságtalan volt, „imperialista rablóbéke”, ahogy Rákosi Mátyás mondta, nem nyugszunk bele), hogy kétséges, alkalmazható-e nagyban, iparilag. Az évtizedeken át oroszellenességre kondicionált magyar többséget a paksi paktumtól számított nyolc plusz egy év hatalmas és szívós munkájával át lehetett fordítani oroszbarátba, de a népi Trianon-mitológia átfordítására valószínűleg nincs idő, s nem éri meg a költséget.

Még akkor sem, ha, mint mondtam, a tűzoltófecskendő-módszerben nem szempont az önellentmondás. Ezért céltalan dolog – noha kétségtelenül intellektuális elégtételt okoz – Orbán fejére olvasni, ha kettő, tíz vagy húsz éve az ellenkezőjét mondta, mint ma. Nem azt kell figyelni, mit mond, hanem hogy mi a célja vele.

Jelen esetben: nem azért állít, javasol és tesz Putyinnak kedvező dolgokat, mert azt diktálja a józan ész, az erkölcs, a magyar érdek vagy a saját politikusi tapasztalata és intuíciója. Hanem fordítva: Putyinnak kedvező dolgokat állít, javasol és tesz (többnyire csak találgatni vagy következtetni lehet, hogy miért), és ehhez találja meg a frappánsan hangzó logikai érveket, naivaknak meggyőző erkölcsi értékeket, „magyar érdekeket”, politikusi bölcsességeket anélkül, hogy hinne bennük vagy a valósághoz viszonyítaná őket.

Garantáltan mindig lesz, aki beveszi.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.