hvg360.hu, 2023. március 5.
Az én hetem:
PARTI NAGY LAJOS
Rügyekkel, madarakkal, nonchalance-illatokkal jön a tavasz, és ez nem metafora, nagyon nem. Ha metafora, akkor csend, mégcsak hó sem, és halál. Szombat reggel olyan kék és tiszta volt az ég, instanttiszta, mintha. De nem, semmi mintha, csupán kék, hasonlattalanul, háború és béke fölött.
Nézegetem a múlt szombati százezres Tel Aviv-i tűntetés egyik molinóját, legalább két futballkapu méretű. A diktátorok sorában Homeini, egykori iráni ajatollah, Erdogan török elnök, Netanjahu és Putyin mellett Orbán Viktor derűs képmása is ott lebeg a tömeg felett. Szégyent érzek, megérdemli, a helyén van, csakhogy Magyarország megérdemli-e ezt? S vajon mennyire fordítható le egyes polgárai becsületére — Mihajlo Podoljaknak, Zelenszkij tanácsadójának igaza van, a fekete folt a magyar állam becsületén marad meg, méghozzá történelmi távlatokban. Amibe az egyszemélyes magyar kormány feje, a magyar embereket pajzsul tartva maga elé, belavírozta magát, az védhetetlen és lemoshatatlan.
Több, mint egy éve járja átlátszó, de hajmeresztő turultáncát az agresszor Putyin körül, némi korholatív felhanggal, ám megértőleg: jaj, jaj, nehéz tégedet szeretni, bátyuska, de én megértelek, ha egyszer katonanemzet vagy, mint én, akkor nem nyughatol, ilyen a természeted, egyébként kémbankod itt vár, lekvár a bankbuktában. Ha majd én is kérhetek tőled valamit, tudd, hogy az élet véges, és én még soha, de soha nem vonultam be a magyar emberek érdekében és/vagy az élükön Kárpátaljára. Persze Ukrajna és a béke érdekében, mint tenném alkalomadtán. Seperc alatt beterjesztetném, tornyos kis szavazdámban megszavaztatnám, s máris indulna az én békeműveletem, lécci, lécci.
Egy pillanat alatt a NER-szótár előkelő helyére került „a magyar életmód megvédéséhez fűződő közérdek”, amit egy EU elvárás szerint módosított törvénybe lopott be a NER-nyelv furora. Ha ezt akarja az EU, megkaphatja. Nem életbevágó, de jó lenne tudni, mit jelent blabláról lefordítva. S vajon ki az, aki támadja. Mi az? Túl a tuggyukkin, pláne a nemtuggyukkin.
A jövő héttől például már a Nemzeti Bankban is be lehet jelenteni, ha vét valaki nevezett életmód ellen. Csak odamegy X. magyar ember, kopogtat, belép az elkülönített visszaélés-bejelentési rendszerbe (ld. beköpőcsésze). Kérem, tudomásomra jutott, miszerint Y. oda véleménynyilvánított, és nem először, hogy elmennek ezek a csúnyaszóba, a házasság alkotmányjogilag elismert szerepét kétségbe vonta, a maga részéről abból nem kért, van neki dolga elég, azt sem tudja, hogy fiú-e vagy lány, továbbá megkérdőjelezte a Magyar Nemzeti Himnusz „jókedvvel, bőséggel” kitételét, majd szivárványcsaládozott. Továbbá pirospaprikát nem használ, kolbászban sem, pálinkát nem iszik. Kérem kiküldeni a Magyar Életmódvédő Hegyi- és Hobbivadászokat, a viszontlátásra, jövök máskor is, házmestermentalitásom könnyen felpiszkálható, a közérdek az közérdek.
A diktatúra éli a maga hétköznapjait, a magyar emberek egyik halmaza naponta a szívéhez kap, ezt teszi egy másik halmazuk is mell- sőt nemzetdöngetőleg, csak úgy dübörög a Kárpát-medence de hát még ez se többség, ahogy az ütődöttek és seggnyalók sem, és azok sem, akik néznek apatikus cinizmussal maguk elé. Amik odafent s a nerpropagandában történnek, természetesen nem a mindennapi élet dimenziói, nem az átverteké, a megalázottaké és megszomorítottaké, akik csupán élni akarnak, túlélni az inflációt, a háborút, ezeket, mindenkit, szaporán tengetve napjaikat pár tízezer forinttól pár tízezer forintig, a halálig. S e részhalmazok hol jobban, hol kevésbé egymásba érnek, a halmaz tetején ül a vezér, aki kegyeket oszt, és bosszúhadjáratba kezd.
A bosszú erős, markáns tanácsadó, hovatovább ettől működik a rezsim. Hogy kimutatja az egyre sötétebb fogafehérjét, odacsördít betyármód, ám pedagógiai célzattal: ha már a rohadék EU miatt nem tilthatlak be, legalább a betegellátás biztonsága érdekében kicsinállak, kedves orvosi kamara, ki az új ügyeleti rendszer működését akadályozod, ezzel a magyar emberek egészségügyi ellátását veszélyezteted. A blabla már minimális, a cél semmi egyéb, mint a félelemkeltés, az összeugrasztás. Egy államtitkár, kit a párt odaállított, a legsötétebb kommunista időket emlegeti, és a legsötétebb sztálinista, rákosista lózungokat mondja fel. Az orvosi kamara egy paksi csőszkunyhóban konspirál az imperialistákkal, békaemberei politikai utasításra cselekszenek szárazon és vízen. Beterjesztik hétfőn, kedden megszavaztatják, szerdán kihirdetik, csütörtökön hatályba lép. Az érintettek gondoljanak, amit akarnak, aki nincs velünk, az is, aki velünk van, az is gondolja meg, hogy mit gondol, s azt is titokban, legföljebb fogkefével a szájában.
Nincs erősebb összetartó erő, mint a mérlegeletlen, kontrollálatlan aljasodás, s a nyomában járó sértődöttség. A paranoia mindenki iránt, aki nem ők, a félelem, hogy hova lehet majd visszakicsinyedni, ha kiderül, mégsem nőnek az égig, hiába írják át egyik nehézkedési törvényt a másik után. És újra elölről, méltatlankodás, frusztráció, aljasodás kéjjel is, nemcsak parancsra.
Jól hangzik, hogy nem kötelező kamarai tagnak lenni, ah, a NER, mint a szabadság birodalma! Hisz kimaradók is praktizálhatnak, mintha mi sem történt volna, nem kell semmit tenniük, mint csendben tenni a dolgukat, s ebben nincs semmi irónia. Ellenben aki maradni akar a megbélyegzett, destruktív kamarában (42 ezer aktív, kb. 8000 nem aktív tag), annak ezt harminc napon belül jeleznie kell. Tehát nem annak kell nyilatkozatot tenni, aki kilép, hanem aki marad, csak hogy tudják róla, kicsoda — hogy nem, illetve nem eléggé lojális, azaz már-már ellenzéki.
A kormány vérig sérti a tanárok után a másik alapvető értelmiségi réteget, annak kamaráját, miközben az oktatás és az egészségügy lepusztítva, a társadalmi szolidaritás a béka segge alatt. A göbbelsszcénának kifejezetten a kezére áll, hogy a tanárok, és ami veszélyesebb, nem először és nem utoljára az orvosok ellen hergelje a népet: pofáznak, nem tanítanak, nem gyógyítanak, semmi nem elég nekik, a magyar emberek miattuk butulnak, miattuk halnak meg, miattuk keresnek az első osztályú futballisták csupán havi három és fél millió forintot. Miattuk van a háború. A béke. Miattuk nem megy át momentán a nemzet kisvasútja a Hattyú-hídon Moszkváig, Pekingig, az Óperenciás tengerig.
Az orvosok még 26 napig nyilatkozhatnak, maradnak-e kamarai tagok. Péntek délig, egy-két nap alatt közel 8000 orvos adott be nyilatkozatot.