Élet és Irodalom,

LXVII. évfolyam, 6. szám, 2023. február 10.

KOVÁCS ZOLTÁN

Nagyerejű feltáró nyilatkozatot tett a hétvégén Hidvéghi Balázs, a Kereszténydemokrata Néppárt európai parlamenti képviselője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, amikor úgy nyilatkozott, az unióban egy kiterjedt korrupciós hálózat „bomlik ki a szemünk előtt”. Mint ismert, Eva Kailit, az Európai Parlament görög származású szocialista alelnökét tavaly decemberben tartóztatták le Brüsszelben, miután a gyanú alapján kenőpénzt fogadott el a szavazataiért cserébe: a belga ügyészség szerint Katar „tetemes mennyiségű készpénzzel és ajándékokkal is megpróbálta befolyásolni az Európai Parlament döntéshozatalát” – mondta Hidvéghi, aki úgy tudja, Eva Kaili vezetésével szerveztek az Európai Parlamentben hivatalos programot, amelynek témája egy európai emberek adatait felhasználó szoftver volt, ez a gyermekbántalmazás, gyermekpornográfia kiszűrését célozná bizonyos kulcsszavak vagy adatok alapján. Egy amerikai cég bevonása került szóba, amely Hidvéghi szerint azt is jelentené, hogy európai emberek tízmillióinak adatai kerülnének amerikai cég kezelésébe – mutatott rá a tényfeltáró politikus, és jelezte: bízik abban, hogy a belga ügyészség sikerrel folytatja le az ügy felderítését.Nem tudom, hogy a gyermekpornográfia kiszűrésébe bevont amerikai cég adatkezelését miért ne lehetne szabályozni, de azt igen, hogy a korábbi perui magyar nagykövet, Kaleta Gábor talán még most is mintegy tizenkilencezer, gyermekeket mutató pornográf fotóját rendszerezné, ha annak idején a magyar hatóságok épp egy külföldi partnerszolgálat jelzése alapján nem figyelnek föl Kaleta bűnös szenvedélyére. Hidvéghi szerint a Kaili-ügy iskolapéldája a korrupciónak: külföldi szereplő, ebben az esetben egy nagyvállalat sok pénzért politikai befolyást vásárol választott politikusokon keresztül, akik erre hajlandók. Hidvéghi azon túl, hogy „amerikai céget” emleget, semmit nem mond, mintha tán az is elég lenne a bűnösséghez, hogy egy cég amerikai. Hogy aztán mit jelent nyilatkozatában, reméli, a belga ügyészség eredményesen nyomoz, végképp nehezen értelmezhető, hiszen ő maga is pontosan tudja, a belga ügyészség a Kaili-botrány kirobbanása óta négy embert tartóztatott le korrupciós vádakkal, aligha lehet kétsége, a belga hatóságok az ügyet végig viszik. Hogy a kép teljes legyen: ez a szoftverügy nagyjából akkor zajlik, amikor a magyar kormány mindeddig sikertelen kísérleteket tesz az úgynevezett Pegasus-ügy megmagyarázására, nevezetesen, hogy ki adott engedélyt újságírók, civil szervezetek titkos megfigyelésére. Már ott is folyik az összevissza beszéd, hogy miként került Magyarországra a szoftver, mert egy ideig létezését is tagadta a kormány, mígnem Kósa Lajos a rendészeti-honvédelmi bizottság ülése után újságírói kérdésre nyíltan elismerte, hogy Magyarország megvette és használja a Pegasus-szoftvert. A 2021 nyarán kirobbant, Pegasus kémszoftverrel kapcsolatos megfigyelési botrány idején felvetődött, hogy a magyar szabályok szerint, ha a megfigyelési kérelmet nemzetbiztonsági okokból nyújtják be, akkor csak az igazságügyi miniszter aláírása kell a megfigyeléshez. Amikor rákérdeztek Varga Judit igazságügyi miniszternél, hogy ő írta-e alá a kérelmeket, azt állította, a Pegasus-ügyben nem ő adta ki a megfigyelési engedélyeket, hanem államtitkára, Völner Pál.A legmegfelelőbb emberre mutatott. Völner Pállal a legjobb, ami újabban történhetett, hogy nincs még őrizetben. Mert ha Hidvéghi szerint a Kaili-ügy az unió eddigi legnagyobb korrupciós botránya, akkor a Völner–Schadl-ügy Magyarország egyik legnagyobb korrupciós botránya. Szembetűnő különbség, hogy bár a Kaili-ügy később pattant ki, a belga ügyészség négy embert, köztük Eva Kailit is őrizetbe vette. Ezeket az embereket már elkapták, kivonták a politikai életből, eljárást indítottak ellenük. Ezzel szemben a Völner–Schadl-ügy egyik főszereplője még ma is szabadlábon futkároz, a hatóság pedig, biztos, ami biztos, megsemmisíti a Schadl György széfjében talált szexfelvételeket. Schadl a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, a kazettáról annyit tudni, hogy a három szextárs egyike ismert közéleti ember. A Pegasus megfigyelő program használatára az engedélyt Völner Pál adja, és ebből ugyan semmiféle következtetést nem érdemes levonni, de az biztos, hogy a kazetta megsemmisítését aligha indokolja bármi is, főként az eljárásnak a kezdeti szakaszában.Hidvéghi, aki aggódva figyeli a belga bűnüldözés munkáját, nem volt ilyen éber a Fidesz korábbi kommunikációs igazgatójaként, pedig lett volna miről beszélnie. Itt van mindjárt a hivatali ideje alatt napvilágot látott Olaf-jelentése a közvilágítási pályázatokról. Nem volt ez olyan régen: főszereplője Tiborcz István, a kormányfő veje, mellékszereplői pedig azok az emberek, akik egyszerre voltak a pályázatok írói és a bíráló szervezetek tanácsadói. Az egész Olaf-jelentés alapeleme a totális összeférhetetlenség, üzleti, családi meg baráti összefonódások. Ezekről nem beszélt az akkori kommunikációs szakapparátus soha.A bűnösöket el kell kapni, és meg kell büntetni mindet. Hogy Brüsszelben ez megtörténik, az biztos, itt nem.