Csendőrcsend

„Kémiailag kasztrálná… a nemi erőszakot elkövetőket. A halálbüntetés visszaállítása, a csendőrség újraszervezése és az uniós tagságról való népszavazás mellett ez is szerepel a programjában. /…/ a párt hivatalos oldalán található cikkében… így zárta sorait: »Ha jól belegondolunk, elsülhetett volna ez szerencsétlenebbül is. Mondjuk, ha Szekeres Imre (MSZP) világítós menórákat osztogatott volna…«” Ezt írta egy képviselőjelöltről a Népszabadság 2014. január 8-án.

Ez a képviselőjelölt a jobbikos Budai Lóránt volt, aki akkor még nem volt részese sem pártlogós, sem pártlogótlan ellenzéki összefogásnak. Talán ezért győzött a fideszes Pócs János 43 százalékkal Budai Lóránt (30 százalék) és Szekeres Imre (20 százalék) előtt.

Pócs az összefogott ellenzékkel szemben tavaly 60 százalékkal győzött. Az után, hogy kemencébe zárta egy cigány alkalmazottját azzal a szöveggel, hogy „itt égetem el a cigányokat, akikre haragszom”. Az után, hogy lelkesen megosztott egy felvételt, amelyen egy leölt, leperzselt disznóra ráírták, hogy „ő volt a SOROS”.

Most pedig Budai Lóránt nyerte (ismét) a polgármester-választást Jászberényben, immár kétharmados többséggel. A Népszavában Lendvai Ildikó idézi lelkesen azt az újságírót, aki „jászberényi Tóth Józsefnek” nevezte Budait. Azt, aki mindössze egy évtizeddel ezelőtt durván zsidózott az angyalföldi Tóth és Lendvai párttársának rovására.

Arról a Budairól van szó, aki közösségi oldalán Hitlert és Szálasit (az utóbbit mint „Magyarország nemzetvezetőjét”) idézte.

Az előző évtized elején Budai volt a jászberényi önkormányzat Neszűri Munkacsoportjának a vezetője. Ez a munkacsoport Jászberény Neszűr nevű városrészében szörnyű körülmények között élő cigányokkal foglalkozott. A Barikád című lapban Budai azt a nézetet képviselte, hogy a helyzetet csakis a nyíltan és büszkén náci Orosz Mihály Zoltán „érpataki modellje” szerint lehet megoldani, és visszasóhajtotta azt a kort, amikor a csendőrség „rendet tartott”.

Azt a hírt, hogy cigány étterem nyílt, úgy kommentálta a közösségi oldalán, hogy reméli, van a közelben dögkút.

Sokáig fenntartottam és képviseltem, majd 2021 őszén – igen nehezen, de – feladtam azt az álláspontomat, hogy az (ex)neonáci Jobbikkal demokratikus pártok nem foghatnak össze. Ezt a feladást akkor ugyanezen a fórumon megindokoltam, erre most nem térek ki.

De azzal a csenddel nem lehet megbékélni, amibe a Jobbik mélysötét múltja beleveszett az ellenzéki nyilvánosságba. Mintha alig lennénk néhányan, akiknek a lelkiismeretén mázsás teher a Jobbik szövetségének elfogadása.

Az ellenzéki nyilvánosság egyik kedvenc közhelye, hogy a magyarság nem néz szembe a múltjával. Ostoba közhely, mert a magyarság sem valaminő közös cselekvés múltjával, sem közös szemmel nem rendelkezik, de meghatározott részei igen. A Jobbiknak például van közös magyar gárdás, neonáci múltja. Ez a múlt azonban a vele való összefogás óta már csak a kormánypárti nyilvánosságban van jelen.

Ez a múlt a legszorosabban kapcsolódik ahhoz a nyolc évtizeddel ezelőttihez, amellyel kapcsolatban a szembenézést leggyakrabban reklamálják. Csak éppen sokkal közelebbi. Nem olyan, amelynek cselekvői már gyakorlatilag kihaltak, hanem olyan, melynek cselekvői nagyon is jelen vannak, és még lesznek is pár évtizedig.

A Jobbikkal való összefogás arra a feltevésre épül, hogy ez a párt gyökeresen szakított a múltjával. A gyökeres szakítás azt jelenti, hogy felismerte annak a borzalmát, amit a neonáci, újfasiszta eszmerendszer jelent. Ez a felismerés csak katartikus lehet, és kínzó bűntudattal kell járnia. Hiszen hogyan tudnék másképp nézni önmagamra, ha látom, milyen szörnyű eszméket képviseltem. Látta valaki ennek a katarzisnak, ennek a kínzó bűntudatnak, önvádnak a nyomát? Márpedig, ha lenne, látnunk kellett volna, hiszen az önvádnak nyilvánosan meg kell szólalnia, különben nem önvád. Nincs önvád bűnvallás nélkül.

Természetesen nem csupán Budairól van szó, meg azokról, akiknek a mocskos szavaira és gesztusaira név szerint emlékszünk, hanem minden jobbikosról, hiszen egy ilyen párthoz tartoztak. Az a program, amelyet a Népszabadság Budai nevéhez kötött, a Jobbik egészének a programja volt. Az „érpataki modell” mellé a Jobbik testületileg odaállt. A nácizmus és a fasizmus vezetőit és törekvéseiket dicsőítő kurucinfo jó ideig a Jobbik pártlapja volt.

A katartikus bűnvallást nem lehet megkövetelni, mert ha nem belső igényből fakad, akkor nem jelent semmit. Csak konstatálhatjuk, hogy ilyesminek nem voltunk, és most már nyilván nem is leszünk tanúi. Miközben nem változtak azok a körülmények, amelyek a Jobbikkal való összefogást indokolják, és az sem változott, hogy a totalizálódó orbáni önkényuralom elleni hatékony fellépés a haza legfőbb érdeke.

Ezzel kell együtt élni. Így kell a Jobbikkal együtt élni. De legalább tartsuk meg a nyilvános emlékezetben, hogy ez mennyire és miért nehéz. És mennyire kell vigyázni, hogy a hatalomba érve a Jobbik ne essen vissza önmagába.