Népszava – 1976-04-03 / 80. szám

Kiváló és Érdemes Művészek – Szurcsik János

Külsejében nincs semmi, ami a művészre utalna: alacsony termete, puritán öltözéke, közvetlen, természetes modora inkább egy munkás emberre emlékeztet.

Életrajza tipikus, nemzedéktársaira is olyannyira jellemző: 1931-ben, Hercegszántón született szegény parasztcsaládból, s csak a történelem nagy fordulója, a felszabadulás tette számára lehetővé, hogy többre vigye szántó-vető őseinél.

A művészettel Rudnay Gyula bajai szabadiskolájában ismerkedett meg, ahonnan útja 1949-ben a Derkovits kollégiumba, majd a szakérettségi letétele után a főiskolára vezetett. Tanulmányait 1956-banfejezte be. Fónyi Géza és Domanovszky Endre növendékeként. Kibontakozásának fontos állomása Vásárhely: itt kötelezi el magát az alföldi festészet realista hagyományai mellett. A hatvanas évek óta rendszeres résztvevője az országos rendezvényeknek és a magyar művészet külföldi bemutatóinak: gyűjteményes tárlata 1963-ban az Ernst Múzeumban, 1973-ban a Műcsarnokban volt. Számos kiállítási és pályázati elismerés mellett 1957-ben Derkovits-ösztöndíjat, 1963-ban Munkácsy-díjat, 1973-ban SZOT-díjat kapott: tulajdonosa a Tornyai-plakettnek és a Munkácsy-emlékéremnek.

Művészete tematikailag a faluhoz kötődik, szellemileg azonban általános érdekű társadalmi problémákat feszeget. Főként a paraszti életformaváltás gondjai és a nyomában járó lelki-szociológiai átrétegeződés eseményei foglalkoztatják: elmélyülten kutatja az ember és a táj, az ember és a közösség új kapcsolatait. A falu életét tárgyilagosan, a mindennapi munkavetületében ábrázolja, képeiből hiányzik nemcsak az idill, hanem a nosztalgikus paraszti romantika bármiféle hangulata is.

Kutató alapállásából következik, hogy képei mindig sűrű atmoszférájúak, drámai töltésűek, amit a kompozíció feszültsége mellett főként a színek dinamikája érzékeltet. Expresszív szemlélete bátran merít a realisztikus valóságlátás legújabb irányzataiból is. Különösen jól érzékelhető ez szimbolikus célzatú, monumentális alkotásain, ahol a képi általánosítás modern eszközei révén alakjai is elvesztik hagyományos paraszti karakterüket, szép bizonyságaként annak, hogy Szurcsik számára nem a típus a fontos, hanem a mögötte lélegző ember, aki tetteivel, tevékenységével a maga arcára írja át a történelmet.

T. A.