Népszava – 1936-03-21 / 68. szám
A nagybaracskai választáskor
A bajai honvédtörvényszék pénteken tárgyalta Gonda András csendőrtörzsőrmester ügyét, aki ellen hivatalos hatalommal való visszaélés címén emeltek vádat. A nagybaracskai képviselőválasztás idején ugyanis a csendőrtörzsőrmester Hercegszántó községből kiutasította dr Fehérváry Dezső bajai közjegyzőt, aki hivatalos kötelességét teljesítette.
A közjegyző előadta a honvédtörvényszék előtt, hogy Gonda csendőrtörzsőrmester megjelent hivatalában és felsőbb parancsra hivatkozva követelte, hogy azonnal hagyja abba munkáját és távozzék a községből.
Gonda tagadta, hogy a közjegyzőt kiutasította volna, de a tanuk ellene vallottak.
— Inkább magának kellett volna még karhatalmat adni ahhoz, hogy a közjegyző zavartalanul végezhesse törvényes munkáját — jegyezte meg a hadbíró-ügyész.
— A csendőr azzal jött be az irodába, hogy „forradalmat akarnak az urak, nem lehet, tessék azonnal távozni” — vallotta egyik tanú.
A honvédtörvényszék Gondát egyheti magánzárkára ítélte, de az ítélet végrehajtását fölfüggesztette.
A nagybaracskai választással kapcsolatban vádat emeltek még Komlóssy József csendőrtiszthelyettes és négy csendőr ellen, hogy egy választót véresre vertek. Ebben az ügyben fölmentő ítéletet hozott a honvédtörvényszék azzal az indokkal, hogy nincsen elegendő bizonyíték.