Népszava – 1935-10-30 / 248. szám

A nagybaracskai petíció

A közigazgatási bíróság kedden délelőtt folytatta a gróf Teleky János Nep-képviselő nagy baracskai mandátuma ellen a kisebbségben maradt Mojzos János kisgazdapárti jelölt hívei részéről benyújtott petíció tárgyalását. A választásvédő a petícióban fölsorolt érvénytelenségi okokkal foglalkozván, a petíció elutasítását kérte, hangozhatván,hogy a Teleky- és a hatósági emberek visszaélései miatt emelt vádak „alaptalanok”. Erősítgette, hogy sem hatóságok, sem a Nep-emberek nem követtek el törvénytelen cselekményeket és cáfolni próbálta azt is, hogy a györgypusztai választási jegyzőkönyveket meghamisították. Merész fordulattal ellentámadásba ment át, becsatolván Hercegszántó elöljáróságának nyilatkozatát arról, hogy „Mojzes befolyására“ vettek föl a választói névjegyzékbe olyanokat, akiknek nincs is szavazati joguk. Állításainak bizonyítására hivatalos emberek és Nep-bizalmiak kihallgatását kérte. A tárgyalást szerdán délelőtt folytatják.