Népszava 1935-10-29 / 247. szám

Így születtek a Nep-mandátumok…

A nagybaracskai petíció a közigazgatási bíróság előtt

A tavaszi nyiltszavazásos választásokon a nagybaracskai kerületben, amint emlékezetes, gróf Teleki Jánost, a Nep hivatalos jelöltjét jelentették ki 9 szótöbbséggel „megválasztott” képviselőnek. Teleki mandátumát a kisebbségben maradt Mojzes János független kisgazdapárti jelölt hívei petícióval támadták meg, amelyet hétfőn délelőtt kezdett tárgyalni a közigazgatási bíróság.

A petíció a tavaszi választás „eredményé”-nek megsemmisítését és Mojzesnek képviselővé nyilvánítását kéri. A petíció szerint Mojzesnek 1400 választóját erőszakkal akadályozták meg a leszavazásban.

Amikor a választást már lezárták és Mojzesnek 18 szavazattöbbsége volt, meghamisították a szavazati jegyzőkönyveket és Teleki javára írták be a Mojzesre szavazott választók szavazatait, de olyanokét is, akik egyáltalán nem szavaztak. Ezt közjegyzői okirat tanúsítja. Ilyen trükkökkel sikerült kimutatni 9 „szótöbbséget” Teleki javára. A választási elnök 12 Mojzes-párti választót jogosulatlanul visszautasított.

A hétfői tárgyaláson a peticionálók jogi képviselője rámutatott arra, hogy Telekinek semmi kapcsolata nem volt a kerülettel és csak a hatósági terrornak köszönhettegyőzelmét”. A panasziratban foglalt adatokat megtoldotta azzal, hogy a választás napján a kora délutáni órákban Mojzesnek 1300 hívét szétzavarták. Csákalján a szavazatszedő küldöttségi elnök szuronyos csendőrökkel verette szét Mojzesnek egy zárt udvaron összegyülekezett híveit. A Mojzes-párt bizalmijait lefogták. Hercegszántón a párt számára egy trágyadomb mellett jelöltek ki gyülekezőhelyet. A szavazatszedő küldöttségi elnökök csak akadékoskodva, lassan fogadták el a Mojzes-pártiak szavazatait. Mojzesék a választás eredményének meghamisítása címén büntető följelentéseket tettek négy szavazatszedő küldöttségi elnök ellen, akik ellen az ügyészség vádiratot adott ki. Ezek közül a hercegszántói elnök elleni bűnügyben a bajai törvényszék már megtartotta a főtárgyalást, de ítéletre azért nem kerülhetett sor, mert a vádlott elfogultsági kifogást emelt a bírák ellen. A többi ügyben az igazságügyminiszter fölkérette magához az iratokat, amelyek még mindig nem kerültek vissza a bírósághoz, noha a képviselőházban az igazságügyminiszter egy interpellációra azt válaszolta, hogy a kérdéses iratokat visszaküldötték a pécsi főügyészséghez. A továbbiakban a peticionálók képviselője előadta, hogy Teleki javára meghamisították a györgypusztai választási eredményt. Ott a jegyzőkönyv szerint 90 szavazat esett Telekire, 23 Mojzesre. A választás után Mayer választási elnök és Fejes választási jegyző a választási ívekkel Nagybaracska felé tartottak. Csákaljánál találkoztak egy autóval, amelynek utasával hosszasan tanácskoztak. Később Mayer és Fejes két más emberrel bement egy házba, ott is hosszú ideig megbeszélést folytattak. Amikor e titokzatos tanácskozások után Nagybaracska határába értek, a közben meghamisított íveken már 113 szavazat szerepelt Teleki javára, a Mojzesre leadott szavazatok száma pedig 18-ra olvadt le.

Az. ügyészség Mayer és Fejes ellen tizenkétrendbeli közokirat hamisítás miatt vádiratot is adott ki. Kérte, hogy a nyilvánvalóan hamisítás útján Telekire esett, szavazatokat vonja le a közigazgatási bíróság és a Mojzestől elvont szavazatokat írják a független kisgazdapárti jelölt javára.

A tárgyalást kedden délelőtt folytatják.