Magyar Nemzet – 1956-06-19 / 143. szám

KÖZSÉG A HATÁR MENTÉN

A déli végeken, közvetlenül a jugoszláv határ mentén fekszik Hercegszántó. Akácfákkal szegélyezett széles utcák, fehérre meszelt házak nagy udvarokkal és kertekkel: mint a többi bácskai nagyközségben, éppen olyan kép fogadja a látogatót. De ez csak az első benyomás, mert Hercegszántó sokkal érdekesebb, látnivalóban is színesebb a többi községnél. Itt ugyanis a 4000 lakos fele délszláv nemzetiségű: szerb, sokác és bunyevác. Mások a népszokások, föstőibb a népviselet, többszínű az élet. Igaz, ez több problémát is hoz a felszínre.

Testvéri barátságban

Azt kutatom magyaroknál és délszlávoknál: milyen a viszony közöttük? Viszályra és ellentétre is gondolok, azért óvatosan teszem fel a kérdéseket, kerülő úton puhatolózom, nehogy esetleg beheggedt sebeket szakítsak fel. De nem értik így a kérdést. Végre rátérek, nyíltan. Megütközve néznek rám, aztán egymásra. Nevetés a válasz.

— A magyarok és délszlávok között? Nincs különbség és nézeteltérés — világosít fel Rókus Antal tanácselnökhelyettes. —Nekünk ez soha nem jutott eszünkbe. Még a nehéz időkben sem. Mindegy az, magyar vagy délszláv, csak azt, nézzük, ki a rendes, becsületes ember. Így élünk mi testvéri egyetértésben. A tanácsházán is beszélhet mindenki az anyanyelvén, Dujmov István, a tanácselnök, délszláv. Én is az vagyok. A tanácstagok fele szintén, a begyűjtési hivatalban is hasonló az arányszám. Aztán van külön délszláv tanítási nyelvű nyolcosztályos általános iskola, nyolc délszláv tanerővel és külön délszláv óvoda.

Az emberek a mindennapi munkában is segítik egymást, a magyar paraszt kölcsönadja a délszláv szomszédjának a lovát, a délszláv vetőmagot kölcsönöz magyar ismerősének és soha eszükbe sem jut, hogy közöttük különbség lenne. A két népnek nem volt viszálya egymással. Egy községben élnek, egy a céljuk, egy az örömük és gondjuk.

Így volt ez azelőtt is, amikor a két ország között feszült volt a viszony? Nem próbálták meg vajon, egymás ellen uszítani a délszlávokat és a magyarokat?

Nehéz, erre egyenes feleletet kapni a községben. A vállukat vonogatják az emberek. »Mi nem tettünk különbséget magyar és délszláv között« — mondják parasztok, tanácsfunkcionáriusok, értelmiségiek. S hozzáteszik: abban az időben nehezebb volt az élet, annyi bizonyos.

Délszláv művelődési házat!

»Azelőtt, ha látta volna vasárnap ezt a községet!« — hallom többször is. »Olyan csodálatos az itteni délszlávok népviselete. Ma már, sajnos…«

Ezen kesereg Szabovljev István délszláv tanító is. Elmondja, hogy ma csak az idősebb generáció ragaszkodik a népviselethez.

— A délszláv általános iskola 106 tanulója közül már csak egy lány jár népviseletben — panaszolja kissé szomorúan a tanító. — De hát térthódított nálunk is a városi öltözködés, ami természetes is. Évek óta nem szőnek és nem varrnak népviseleti ruhát. Pedig vannak nálunk olyan ügyeskezű asszonyok, hogy beillenének igazi népművészeknek. Az anyag azonban drága, olcsóbb a városi ruha. készen is kapni.

Panaszkodik amiatt is, hogy nem táncolják a délszláv táncokat a fiatalok. Lassan elfelejtik teljesen. Pedig délszláv zenekar van a községben és külön délszláv kultúrcsoport.

Szabovljev István gondja komoly problémát vet fel, ami a nemzetiségi kultúra fejlesztésének akadályozója. A tanító és más délszláv vezető is úgy látja, egyik oka ennek az, hogy csak egy művelődési otthon van a községben. Ide járnak magyarok és délszlávok. Ez egyrészt jó, mert a fiatalság között is barátság fejlődik, de nem előnyös a délszlávok sajátos kultúrájára.

Helyes dolog — a délszláv vezetők szerint — az lenne, ha a délszlávoknak külön művelődési házat építenének, amely kedvezőbb feltételeket biztosítana a délszláv népi kultúra ápolásának. A lakosság társadalmi munkában vállalná is a művelődési ház felépítését. Ezt a lehetősséget meg kell vizsgálni illetékeseknek is. Lehetővé kell tenni, hogy Hercegszántón a délszlávok zavartalanul ápolhassák és fejleszthessék népi kultúrájukat. S ha ezt egy külön délszláv művelődési ház elősegíti — építeni kell.

Hatvan helyett — három

Van más probléma is, ami akadályozza a délszláv népi kultúra felvirágzását Hercegszántón. Például a könyvtár. Hercegszántón a népkönyvtárban 450 magyar és 60 délszláv könyv van, Horváth Erzsébet könyvtárosnő elmondja, hogy a könyvtár rendszeres olvasóinak száma kilencven. Mind magyar. Mi az oka annak, hogy a délszlávok nem olvasnak?

Kiderül, hogy nem hatvan könyv van, hanem csak három — hatvan példányban. A volokalamszki országút-ból 15, Az acélt megedzik-ből szintén 15 és egy mesekönyvből 30 példányt őrizget a könyvtár. Legelsősorban a könyvelosztással foglalkozó szervek figyelmét kell erre felhívni. Másutt is (magyar könyvtárakban) tapasztalható ilyen hiba. Ahelyett, hogy két-két példányt küldenének egy-egy könyvből, 40—50 darabot is elküldenek ugyanabból. Talán lustaságból, nemtörődömségből? Nagy felelőtlenség!

Honnan szerzik be hát a hercegszántóiak a délszláv könyveket? Majdnem az a válasz: sehonnan. Régebben lehetett szerb, horvát könyvet venni a budapesti antikváriumokban, régi klasszikusokat, európai értékű műveket (Nyegost, Radicsevicset, népballadákat stb.), de ezeket összeszedték és bezúzták. Nem tudnak megfelelő számú könyvet szerezni az iskolai vizsgákra, jutalomkiosztásra sem. Megjelent Magyarországon a »Szeljacska buna« (Parasztlázadás), az »Antologija narodne poezije« (A népköltészet antológiája), de ezeket sehol sem lehet kapni.A délszláv lakosok pedig várják ezeket a könyveket Hercegszántón is. Erre is fel kell figyelniük az illetékeseknek. Amíg nálunk a délszláv nyelvű könyvkiadást nem szervezik meg, más úton kell gondoskodni a könyvek beszerzésiről.Talán a Kultúrkapcsolatok Intézetének módjában állna ezen segíteni.

Új Élet — Novi Zsivot

Esteledik már, mire megélénkülnek a néptelen utcák. Vontató jön durrogva a határból, szekerek érkeznek. Az egyiknek a tábláján délszlávnév, a másikén magyar. Gorjanac István neve mellett az is ott áll: Felszabadulás Tsz. Ő az elnök.

Hercegszántó 11 500 hold határából 1500 holdat termelőszövetkezetek munkálnak. Négy termelőszövetkezet van a községben, legnagyobb a Dózsa, legjobb az Új Élet. Grosics könyvelő így mondja: Novi zsivot. Az elmúlt esztendőben 50 forintot osztott egy munkaegységre a tsz. Búzából, kukoricából, árpából, zabból jobb termést takarítottak be, mint az országos átlag. Tavaly 24-en voltak, nagyobbára középparasztok, ma 37-re szaporodott a tagok száma. A napokban lépett közéjük Nagy Pál 14 holdas középparaszt is.

Virágh József, az Új Élet Tsz elnöke. De ő is a délszlávok anyanyelvén szól néha, mert a tagok között 12 délszláv van. Hasonló az arány a többi termelőszövetkezetben. Délszláv a brigád vezető, a könyvelő, magyar az elnök. Másutt délszláv az elnök, magyar a brigádvezető.

Mondom is ezt, nemcsak gondolom, a tsz irodájában ülve — s erre megszólal Grosics könyvelő:

— Hű, erre mi sose gondoltunk eddig. Hogy ki a magyar, ki a délszláv? Csak a termés jó legyen. Csak a dolgozó ember jobban éljen! Ez a mi gondunk.

Az ő szájából hallottam épp az előbb: Új Élet — Novi zsivot. És ez nemcsak ennek a termelőszövetkezetnek a magyar és a délszláv neve, jelkép is lehet. A két nép közötti barátság jelképe, az új élet útja.

Illés Sándor