2000, 2006. július-augusztus
Cseresnyési László
Mi a különbség a német és a zsidó humor között? Semmi.
A zsidó humor épp olyan, mint a német. Csak még humor is.
Fejtő Ferenc
Attól tartok, sokakban ellenérzést vált ki ennek az írásnak a címválasztása. Belátom, lehetne a városi humorról úgy is beszélni, hogy a zsidó szót elkerüljük, amiként egy jó tollú történész bizonyosan meg tudná írni az amerikai négerek történetét anélkül, hogy akár egyszer is megemlítené a bőrszín – egyébként valóban igen kényes – témáját. Mindazonáltal nem világos, hogy miért „kényes dolog” ilyesmiről beszélni, hiszen a magyar nyelvben bármely oppozíció, még a sült krumpli és a rósejbni dichotómiája is kifejezhető a népi és az „urbánus” őskettősségében. Nem titok, bár nem is érettségi anyag, hogy 1910-ben a Magyar Királyság magyar ajkú népességének legalább harmadát tették ki a 19. század során elmagyarosodott etnikumok, a magyar városi népességben minden harmadik polgár még német vagy jiddis nyelvű családba született, a budapestiek 23%-a pedig zsidó vallásúként azonosította önmagát. Kelet-Európa tucatnyi nagyvárosában – ilyen volt például Varsó is – a zsidóság számaránya 1910 körül már 40% fölé emelkedett. Az sem titok, bár esetleg van, aki nem tud ennek felhőtlenül örülni, hogy az elmagyarosodott zsidóságnak döntő szerepe volt az urbánus kultúra minden aspektusának, így a magyar humor arculatának formálásában is.