Egyben látni

„Már megint elbeszélnek a lényeg mellett. Nem értik. (…) És csak néznek ki a fejükből, ezt így hogy. Bezzegmáshol nem így történt volna. (…) Amikor azt mondják, Budapest, Bécsre gondolnak. Amikor azt mondják, vidék, akkor is. Számukra ezért nincs vidék, és ezért nincs Budapest sincs. (…) Nézz Szent István szemével, lásd egyben a Kárpát-medencét. (…) Élj itt fejben, szívben. (…) Szerethető. Hát szeresd.”

Föntieket Demeter Szilárd írta a választás eredményének értelmezését elősegítendő, a művelt és érzékeny publikum a teljes szöveggel az Origón találkozhat. Szó, ami szó, az effajta mélyenszántó és mélyen érző kommentárokra igen nagy szükség van, ugyanis „Kádár népe” (ahogy D. Sz. a lakosság nem orbánhitű töredékét nevezi) e napokban némiképp tanácstalannak mutatkozik. Valami megint elkúratkozott, de hogy hol, mikor, miért és ki volt az, aki az esernyőt a küllők közé dugta, ez most a kérdés. Válaszok persze vannak bőséggel, egyik kézenfekvőbb, mint a másik, viszont a magyarázatot néha diametrálisan ellentétes helyeken vélik fölfedezni. Ettől az olvasó még inkább elbambul, és csak néz ki a fejéből ahelyett, hogy Szent István szemével iparkodna a Kárpát-medencét egyben látni, ahogy ezt D. Sz. a maga nemzetféltő aggodalmától vezéreltetvén javasolja.

Szerény képességeink függvényében mi magunk is segíteni iparkodunk.

A választás eredményét MZP, Jakab, Gyurcsány vagy bármely más halandó nyakába varrni egyértelműen bölcs döntés, attól megnyugszunk, étvágyunk és derűlátásunk visszatér, noha erre amúgy semmi ok. Viszont az igazsághoz – már amennyiben ilyesmi csakugyan létezik – hangyányival se jutunk közelebb. Mért is akarjuk Orbánt és bandáját elzavarni? Nemcsak azért, mert rabolnak, csalnak, hazudnak, hanem elsősorban azért, mert önkényuralmat építettek ki, vagy ha úgy tetszik, diktatúrát, az pedig nem szép dolog. Mi a taktikánk lényege? Hát az, hogy győzünk a parlamenti választáson, vagyis nemzetünk életerejét újra összegyűjtvén a szavazófülkében sikeres forradalmat viszünk véghez, majd ezt követően a vad, úri tatárokat a hatalomból kihessegetjük.

Ahogy azt Móricka elképzeli.

Javaslom elolvasni Bauer Tamás Bukás, és utána című cikkét az ÉS múlt heti számában, a megoldóképlet abban található. A megoldás az, hogy nincs megoldás, vagy ha mégis, nem olyan. Ha ugyanis Orbán rendszere normális parlamenti választáson megbuktatható, akkor nálunk nincs önkényuralom, nincs diktatúra, hanem demokrácia van, rigófütty és európaiság. Akkor a hűhónak semmi értelme, a polgár elmegy, leszavaz, utána megiszik egy sört vagy kettőt, majd otthonába tér. Ha viszont mégis diktatúra volna, akkor nix fülkeforradalom, nix kormányváltás, akkor éljen és virágozzék az illiberális állam az emberi kor legvégső határáig, sőt tovább.

Hogy a két eshetőség közül melyik a sanszosabb, az egyéni megítélés dolga, jómagam a diktatúrára tippelek. Gyanítható, hogy nyájas olvasóm sincs evvel másképp. Persze diktatúra többféle van, katonai diktatúra, proletárdiktatúra, iszlám diktatúra és így tovább. Orbán illiberális államát például fasiszta diktatúraként is emlegetik, nagy felhördülést váltva ki mindazokból, akiknek a tudatában ez a kifejezés Mihail Romm Hétköznapi fasizmus című filmjének képsorait idézi föl. Tévesen, az a film ugyanis nem az olasz eredetű fasizmusról, hanem a német nácizmusról szólt, bár kétségkívül igen szuggesztívan. Helyesebb, ha a múlt hónapban elhunyt Madeleine Albright Fascism. A Warning című, 2018-ban megjelent könyvét lapozgatjuk, abban Orbán politikai szorgoskodásának kellőképpen precíz vizsgálatával találkozhatunk. Annak ellenére, hogy miniszterelnökünket ez a munka nem éppen az antifasiszta küzdelem zászlóvivői között tünteti föl. Noha Albright ismerte Közép-Európát, Prágában született, orosz, lengyel, szerbhorvát és szlovák nyelveken is beszélt, és általában nem hülyeségeket.

Műve információkban fölöttébb gazdag, Jason Stanley nyelvfilozófus (Yale University) How Fascism Works: The Politics of Us and Them című munkája viszont rendszeresebb, áttekinthetőbb, mondhatni tankönyvszerű. Módszere kézenfekvő. Számba vette a fasizmus iránymutató szellemeinek ideológiai hozadékát, kigyűjtötte belőlük a közös pontokat, mint például az ellenségkeresés, a társadalomnak a „mi”-re és „ők”-re való felosztása, az antiintellektualizmus, vagyis a fafejűség előre megfontolt szándékkal és aljas indokból történő tettetése, a merev hierarchia, a sosemvolt nemzeti aranykorra való hivatkozás, a szüntelenül harsogó és az állampolgár privát életének valamennyi zugába behatoló propaganda, a nagyvárosi életforma förtelmeinek ostorozása szemben a vidéki lét áldásainak dicséretével és így tovább, majd azt mondta, hogy fasizmusnak a továbbiakban azt tekinti, amiben ezek az elemek föllelhetők.

Orbánia uralkodó eszméjére az így kapott jellemzők hálója oly tökéletesen passzol, mint a legmagyarabb szívű nemzeti nagytőkésekre a Burlington Streeten csináltatott Anderson & Sheppard öltönyök.

Hogy aztán Orbán mért pont ennél az ideológiánál kötött ki, az annyira magától értetődik, hogy már-már szégyen leírni. Azért, mert nálunk most erre van igény. Ha inkább az iszlám diktatúrának lett volna konjunktúrája, akkor olyat szállított volna, függetlenül attól, hogy annak megvannak a maga hátrányai. Semmi pálinkázás, semmi disznótor, viszont napi ötszöri leborulás. Nem embernek való, de hát azért vannak a specialisták, hogy minden felmerülő problémát megoldjanak. Albright írja, hogy Mussolini ideológiai kaméleon volt, és ezt talán Orbánról is el lehet mondani. Horgadjon fel bennünk a nemzeti büszkeség, csapjunk az asztalra, és érces hangon kiáltsuk, hogy semmi „talán”. Kaméleonságban Mussolini Orbán mellett sehol sincs, Orbán ebben legyőzhetetlen, és emiatt nagy valószínűséggel legyőzhetetlen minden másban is, már ameddig a politika porondján maradunk. Bűvereje abban áll, hogy saját világnézete nincs és soha nem is volt, így aztán gyorsabban tud meggyőződést cserélni, mint más ember szemüveget. Barátot váltani ugyanígy tud. Mint ismeretes, Lengyelország a következő hetekben valószínűleg felad minden kapcsolatot a magyar hatóságokkal, kivéve a nemzetközi testületeken belüli találkozókat, vagyis a lengyel–magyar barátságnak államszinten mostantól végképp annyi. Sag schon. Föntebbieket a lengyel Dziennik Gazeta Prawna napilap e hét hétfőjén tette közzé, a Népszava viszont múlt csütörtökön adta hírül, hogy magyar–belarusz kormányközi egyeztetés kezdődött a gazdasági együttműködésről és más hasonlóképp fontos tárgykörökben, vagyis a barátság kiépítése küszöbön áll.

Magyar, belarusz két jó barát stb. Később belarusz nyelven is megtanuljuk.