85. Házunk előtt két illiber állt

85.1. A fanyar putyini humor

85.1.1. „Megpróbálom elképzelni, milyen új jellegzetességei lehetnének a zsarnokságnak a világban: olyan egymáshoz hasonló és egyenlő emberek tömegét látom, akik szüntelenül önmaguk körül forognak, hogy kicsinyes és közönséges örömöket szerezzenek maguknak, s ez betölti lelküket. mindnyájan magányosak, a többiek sorsához semmi közük: számukra az egész emberiséget gyermekeik és közeli barátaik jelentik; ami pedig honfitársaikat illeti, mellettük élnek, de nem látják őket; megérintik, de egyáltalán nem érzékelik őket; csak önmagukban és önmagukért léteznek, s ha a család még megmaradt is számukra, hazájuk már nincs többé. Fölöttük pedig ott lebeg egy végtelen és oltalmazó hatalom, amely egymaga akar gondoskodni kedvteléseikről és őrködni sorsuk felett. Ez a hatalom kizárólagos, részletekbe hatoló, rendszeres, előrelátó és szelíd. Az atyai hatalomhoz hasonlítana, ha célja, mint ez utóbbinak, szintén a férfikorra való felkészítés volna; ám éppen ellenkezőleg, minden vágya végérvényesen gyermeki szinten tartani a polgárokat; szereti, ha mulatnak az emberek, ám akkor csak a mulatságon járjon az eszük. Készségesen munkálkodik boldogságukért; ám ennek kizárólagos forrása és föltétlen ura ő akar lenni; gondoskodik biztonságukról, előre látja és kielégíti szükségleteiket, megkönnyíti örömeik megszerzését, elintézi főbb ügyeiket, irányítja iparukat, szabályozza örökösödésüket, elosztja örökségüket; miért nem akarja mindjárt a gondolkodás zűrzavarától és az élet gyötrelmeitől is megszabadítani őket? […] Ha már így szép sorjában a hatalmába kerített és átformált minden embert, az uralkodó az egész társadalomra ráteszi a kezét; a felszínre bonyolult, aprólékos és egységes kis törvényekből sző hálót… nem töri meg az akaraterőt, csak ellágyítja, meghajlítja és irányítja; ritkán kényszeríti cselekvésre az embereket, ám mindig ellenzi azt, amit tesznek; …nem zsarnokoskodik a nemzetek fölött, csak gúzsba köti, elnyomja, elgyengíti, megszürkíti, bárgyúvá teszi, s végül félénk, iparkodó nyájjá alacsonyítja mindegyiket, pásztoruk pedig a kormány lesz.”

85.1.2. A modern politikatudomány talán legnagyobb hatású művéből, Alexis de Tocqueville 1835-ben megjelent, Az amerikai demokrácia című elemzéséből idézi a fenti részt Szilágyi Ákos 2011-es könyvében: Túlirányított demokrácia, alcíme: Oroszlecke. (Letölthető, frí.) Szilágyinál alaposabban kevés magyar ismerheti az orosz irodalmat, kultúrát és az orosz társadalmat, ebben a könyvben Vlagyimir Putyin rendszerének jellemzőit, eredetét igyekszik feltárni, és néhány mondatban (a kötet témája Oroszország, nem foglalkozik a magyar politikával) össze is hasonlítja Orbán Viktor akkor még alig néhány hónapos fülkeforradalmával. Putyin akkor már tíz éve hatalomban, a Dumában stabil kétharmaddal. Szilágyi könyvében (2011!!!) már föltűnik az illiberális jelző (részben Orbán rendszerére is vonatkoztatva; évekkel azelőtt, hogy Orbán maga így nevezte volna) és a választási (illetve választásos) autokrácia kifejezés. Mintha Szilágyi már akkor többet megértett volna az orbánizmusból, mint ma, tizenkét év után az ellenzék és az ellenzéki szavazók többsége.

85.1.3. (Érdekes, hogy abban az időszakban, 2010 körül, amikor a könyv íródott, Putyin irányított demokráciája éppen lazuló korszakában volt, úgy tűnt, a hatékonyabb működés, a gyorsabb modernizáció érdekében a magabiztos hatalom hajlandó visszavenni, demokratizálni a társadalmi működés egyes területeit, korlátozni magát. Azóta tudjuk, hogy csak átmeneti zavar volt. Sőt.)

((Mi volt Putyin első mondata volt kollégái előtt, amikor már kormányfőként – az elnök még Jelcin! – meglátogatta a Ljubjankát, az FSZB – korábban: KGB – hírhedt központját? „A beépülést a bűnözői csoportba sikeresen végrehajtottam!”))

85.2. Egyszer kitelik majd az ideje, és azt észre fogjuk venni

85.2.1. Akkor hát itt „Az utolsó oltsa le a villanyt…”-posztok ideje, kaptam már ismerőstől, nem egytől búcsúzkodó levelet, nekik ebből elegük van, satöbbi. Muszáj vagyok mindig meglepődni, és akkor ez itt részemről az ugyemegmondtamozás ideje, hogy hát mégis, mire tetszettek számítani?

85.2.2. Ősszel, amikor az előválasztás sikere a majdani győzelem illúzióját keltette a reményt kereső ellenzéki szavazók érezhetően igen széles körében, néhány közélet környékére sodródott ismerősnek mondogattam is, hogy nagyon nem lesz jó vége annak, ha az ellenzék megint úgy tesz, mintha győzni tudna, sőút, mintha tuti esélees volna, mert megint rohadtul átveri a saját közönségét. Mert persze, máshogy nem futhat neki a választásnak, esélyesnek kell mutatnia magát, de azt sem kéne gondolni, hogy nincsen következménye annak, hogy mostmár negyedszer játssza el. A bizalmat.

85.2.3. Mehet itten az obligát hogyishívjákolás, hogy akkor jobboldalibb vagy baloldalibb programot kéne hirdetni, hogy több és nagyobb hülyeséget kéne beszélni vagy kevesebbet, hogy populistábbabbnak vagy antipopulistábbabnak kell lenni Orbánnál, hogy lemenni vidékre, megszólítani a bizonytalanokat, a kiábrándult fideszeseket, az elárvult jobbikosokat, kitámasztani a billegő körzeteket satöbbi.

Nem.

Hülyeség.

85.2.4. Magamat ismétlem (évek óta), mint Ceterum Censeo, a híres római spirituszrektor, Summa Summárum utódja: Orbán rendszere nem liberális demokrácia. Ő maga mondta. Aki ezek után a liberális demokrácia definitív intézményét, a szabad választást alkalmas eszköznek gondolja arra, hogy eltávolítsa a hatalomból, hát az tényleg nem értett meg valamit.

Persze, láttunk már választási autokráciát vagy illiberális pszeudodemokráciát vagy irányított demopkráciát vagy hibrid rezsimet vagy akár direkt diktatúrát is választáson elbukni, de ez ne tévesszen meg senkit, ezek a választási vereségek minden esetben már az után következtek be, hogy a rendszer megroppant, elfáradt, erőforrásai végére ért.

Az Orbán-rendszer – ahogy legádázabb ellenfelei is láthatták vasárnap – nagyon messze van még ettől.

Egyelőre tökéletsen uralja a politikai aktív lakosság nagyon nagy részének agyát és szívét. És erre minden eszköze megvan, többnyire persze illegális forrásokból, dehát éppen ez a választási autokrácia nagy trükkje, ahogy azt az előző hírlevélben (84. Még nics vége, de vége lesz) már tisztáztuk.

85.2.5. Egyszer kitelik majd az ideje, és azt észre fogjuk venni. Nem lesz egyszerű helyzet, abban biztosak lehetünk, és abban is, hogy külső sokk lesz az oka.

85.2.6. Ami igazán elkeserítő, hogy ellenzéki oldalon továbbra sem látni olyan figurákat, akik tudnának vagy akarnának kezdeni valamit ezzel a helyzettel. Nincs ötlet, nincs agy. Oké, az autokratikus rendszer (és ez az) tesz is róla, hogy ne legyen. Még idején elriaszt a politika környékéről mindenkit, aki veszélyt jelenthet.

85.3. Tovább, tovább, tovább

85.3.1. Még egy dolog, mert ez megint előjött többször is, ebben a kampányban nyugtalanítóan sokszor, és nemcsak politikusok, ilyen-olyan véleményvezérek hozták elő, de néha a közönség részéről is érzékelhető volt némi nyomás, hogy hát azért mégiscsak jobb volna, ha a nem orbánista, független, tehát inkább az ellenzéki közönséget érdeklő (és részben az ellenzéki közönségből élő!) sajtó valahogy úgy viselkedne, mint az orbánista sajtó, csak ellenzékiben. Nagyobb tiszteletet mutatna – ez konkrétan elhangzott így – a csodálatos ellenzéki politikusok nagyszerű erőfeszítései iránt.

85.3.2. Példa: decemberben, amikor megírtuk az egyik, ellenzéki megrendelésre készült közvélemyénkutatás a megrendelő szempontjából igen lesújtó eredményét, jöttek ám a levelek, hogy ezt mennyire nem kellett volna (persze rettenetes – és full kamu – SZAKMÁZÁSBA csomagolva) közölni. Egyébként, kábé ez a kutatás bizonyult a legpontosabbnak az összes közül.

85.3.3. Mivel az orbáni rendszer szemben áll a nyugati (liberális) demokrácia sajtószabadság-eszményével (mit szemben áll: föl is számolta az intézményrendszerét), ezért a nyugati demokrácia sajtószabadság-eszménye mellett elkötelezett szerkesztőségek – ebben a kérdéseben biztosan – szemben állnak az orbánizmussal. Ebből viszont egyáltalán nem következik semmi az orbáni hatalom ellenzékeként működő politikai pártok és a független sajtó kapcsolatára nézve.

85.3.4. Elég szilárdnak mondható meggyőződésünk, hogy a magyar társadalom akkor tud kikeveredni a populista dágványból, ha képes lesz majd mindenféle tényszerűségeken alapuló párbeszédre, és ezzel ugyan választást most még biztosan nem lehet nyerni, sőt valakivel nyeretni sem, mégiscsak ezt követelné a hosszú távú közérdek. Amikor majd a hazugságok és a propaganda rendszere már készen áll az összeroppanásra, mindjárt lesz értelme. Illetve addig is van.

Így mennénk tovább, tisztelettel, az önök további támogatásában reménykedve, mert szükség lesz rá.

Kemény idők jönnek.

85.4. Három link csak úgy

85.4.1. Alekszandr Asztrov, a CEU kutatója az orosz történelemről, az eurázsiai és az európai koncepciók évszázados harcáról és persze Putyinról, aki már vesztett, de még nem biztos, hogy ezt a világ is így látja. (A Qubit múlt heti cikke, benen a videó, az a lényeg, angol nyelvű, de nagyon jó.)

85.4.2. A félelem geometriája Eurázsiában – Policy Tensor, azaz Anusar Farooqui matematikus-fizikus-statisztikus-közgazdász-befektető-politológus és Tim Sahay cikke (angolul) arról, hogy India miért nem ítélte el az orosz inváziót, illetve hogyan próbál egyensúlyozni Oroszország, Kína és a Nyugat között, valamint, hogy létre jöhet-e a világ népességének és területének nagyobb részét tömörítő orosz-kínai-indiai alapú, Nyugat-ellenes eurázsiai szövetség.

85.4.3. Egy kis speedrock és motörpunk: Motörhead-ihletésű, egyszerű, de annál mániákusabb rockandrollszerűségek nagy mennyiségben. Engem különösen a Nine Pound Hammer őrült tempójú cow-punkja ragadott meg.