444.hu, 2022. január 20.
UJ PÉTER
75.1. Lehúzóágazat, avagy a turizmusfejlesztés Ponzi/Münchhausen-módszere
75.1.1. Volna itt ez az aktuális izé. Hát végsősoron lopás, persze, dehát mi nem az? Gazdaságfejlesztésnek álcázott lopás. És tegyük az akárminket a valaminkre: melyik lopást nem álcázzák annak?
75.1.2. Eleve van ez a turisztikai őrület, mintha Magyarország valami trópus sziget vagy ilyesmi volna, a leghovatovábbabb turistaattrakció, ahol Kába-kő, Louvre és pisai ferdetorony szintű megalátványosságok állnak kazalban, és a turisták megállíthatatlan özönlésének csakis a kapacitások szűkössége vetne gátat. És nem mondom, volt itten turisztikai fölpörgés a covid előtt. (Épp úgy, mint más országokban is.) Főleg (szinte kizárólag) Budapesten, és főleg (szinte kizárólag) az alsó szegmensben, ha az érkező külföldi turistákat eléggé el nem ítélhető módon szegmentáljuk anyagi helyzetük, költési hajlandóságuk, satöbbijeik mentén.
Ha nagyon egyszerűre vesszük: egy nem túl eleresztett manchesteri melósnak simán megérte eljönni a Gozsduba bebaszni, mert a fapados jeggyel, szállással sem volt többe, mintha állandó lakhelyének közig határain belül oldotta volna meg a hétvégi hányást.
75.1.3. De mi van a turizmussal nem-Budapesten?
Szinte minden vidéki kis és közepes város főterén áll egy szép, régi szálloda, ami a helyi körülmények között egykor fényűzőnek számított, de évtizedeken át csak rohadt lefele. Ezek többnyire a Monarchia utolsó békeéveiben épültek, a birodalomban akkoriban élénkülő belső forgalomra és persze a nagyon olcsó munkaerőre alapozva. A szocializmus idején elketyegtették őket, egyre nagyobb veszteséggel a duzzadó államadósság terhére. A rendszerváltás után vevő nem nagyon akadt rájuk, talán bérbe elment néhány ideig-óráig étteremnek, kínai boltnak, jobb esetben bankfióknak, de sok közülük bedeszkázott ablakokkal rohadt a város kellős közepén, ami, valljuk meg, nem túl szívderítő látvány, és motivációs értéke is csekély, miszerint kevéssé képes közvetíteni a magyar nemzet fényes jövendőjébe vetett szilárd állampolgári hitet. (A fenti séma vagy micsoda nemcsak városközepi hotelekre, de a városon kívül, horribile dictu – mutatis mutandis és vanitatum vanitas – a pusztában álló kastélyokra, fürdőkre, ilyesmikre is ráhúzható.)
75.1.4. És akkor egyszercsak jött mindannyiunk közös ellensége, az EU, és a rohadt sok pénz, amit pont ilyen dolgokra lehetett elkölteni. Papíron gazdaságfejlesztésre megy: épül az ország, kapacitások keletkeznek. És lám, nem-e érzi-e jobban magát a polgár, ha városának főterén nem egy romhalmazt, hanem csinosan rendbehozott épületet lát?
De bonyolódik a sztori még.
75.1.5. Időközben feltűnt a már mindenféle más projektekből fölnyalt állami (EU-s) pénzekből megmagabiztosodott, kipufimellényesedett Új Tulajdonosi Réteg, amelynek tagjait csak a „NER-lovagként” szokta emlegetni a nem orbánista köznyelv. Ők meg, mármint a Lovagok, Akik Azt Mondják „Hívja föl az államtitkár urat, Gizike!” tenni akarják valahová a temérdek pénzüket, lehetőleg olyan helyre, ahonnan majd még többet tudnak kivenni. Az ingatlan meg a turizmus slágercélpont, egyikhez sem kell fenenagy szakértelem, nem kell hozzá semmit föltalálni, bonyolult termékstruktúrát alkotni, technológiákkal pepecselni, némileg kell hozzá érteni, persze, de ennyi szakértelem még meg is vehető, a piacon meg nem a Google-el meg az Apple-lel kell versenyezni, hanem leginkább senkivel.
75.1.6. Így lett húzóágazat, pontosabb lehúzóágazat a turizmo. Maga Lőrinc, a főlehúzó vette át a legnagyobb szállodáláncot, jött az Első Lovag, Pufimellény Pista, a Vő, gyűjti a kastélyokat, és aztán jönnek mögöttük sorban mind a köszpénzek zsákolói. A turizmusra költött támogatások meg csak nőnek és nőnek. Statégiailag.
75.1.7. És hogy némi képet kapjunk arról, hogy a rátermett, a kor kihívásainak szakmailag és emberileg a legmagasabb szinten megfelelő Új Tulajdonosi Réteg milyen vízióval rendelkezik a nemzetgazdaság eme kulcságazatának jövőbeli pályájáról, idézhetjük fent már linkelt cikkünkből Czéh-Tóth Márk pécsi Új Tulajdonost, aki teljes természetességgel nyilatkozza oda, miután a magyar állam (értsd: Orbán) két szállodájába összesen 4,5 milliárd forintot tol éppen befelé, hogy „ma a vidéki Magyarországon, minősített szállodai kategóriában, jelentős kapacitású kereskedelmi-szálláshely létrehozására irányuló új fejlesztést megvalósítani – néhány kiemelt kivételtől eltekintve – támogatás hiányában kizárólag üzletileg soha meg nem térülő beruházás keretében lehetséges”.
És ugyanezt gondolja logikus, mi több elfogadandó magyarázatnak, a kissé Régebbi Tulajdonos, nem mellesleg már százmilliárdos magánvagyonnal rendelkező MOL-vezér, Hernádi Zsolt is amikor esztergomi szállodájának 2,8 milliárdos állami támogatásáról kérdezik.
Magyarul: azt mondják ezek a jóemberek, csak a hülye fogna bele ilyen projektbe, hiszen tuti veszteséges, soha a büdös életbe nem hozza vissza az árát, viszont ujjé, kifizeti az állam.
Épeszű országban ezt nem gazdaságfejlesztésnek hívják, hanem hűtlen kezelésnek.
75.1.8. Egyébként a NER-lovagrendben ez teljesen legitim „üzleti modell”, NER-lovagi tornák szünetében, VIP-páholyokban és elegáns szivarszobákban, egy-egy pohárka kitűnő Remy Martin Louis XIII mellett nevetgélve szoktak duruzsolni róla a pufimellényes gazdasági zsenik, hogyan finanszírozzák a már megépült, és jelentős mínusszal működő szállodák veszteségeit az újonnan épülőkre befolyó támogatásokból. Értik, ugye? Közgazdasági Nobelt kéne rá adni. Vagy méginkább letöltendőt.
A Charles Ponziról elnevezett piramisjáték államosított változata.
75.2. Fizessenek az állatok!
75.2.1. Némileg rokon, és az Orbanomics másik vezérgondolatát reprezentáló gazdasági csoda az éppen bemelegedő kampányban, no meg persze az energiaválságos, elszabaduló inflációs időkben ismét fókuszba hókuszpókuszolt rezsicsökkentés. Amiből, ha minden jól megy (és tényleg csak ha jól, mert ha rosszul, akkor lehet duplázni), az állami MVM-nek 4-500 milliárd mínusza lesz. De inkább több.
Na bumm. A lényeg, ugye, az Orbanomics egyik alapgondalata, miszerint „ne az emberekkel fizetessék meg”. Megy az egész a költségvetési hiányba. Az meg az államadósságba. A szállodaberuházások költsége mellé. Azt meg majd megfizettetik az állatokkal, nyilván.
75.3. Gatyába táncol
75.3.1. Turizmushoz és lopáshoz is lenne köze, sok köze, de ehhez az emberhez tényleg nincs idegrendszerem. Sok érdemtelenül és gusztustalanul meggazdagodott figurát termelt már a rendszer, sok visszataszítóan arrogáns, minden erejét és álképeségét Orbánból merítő senkit, de ő valahogy önálló kategória. Ebben a mezőnyben is.
Mindig az jut eszembe róla, amikor néhány éve egy ősfideszes (nevét nem írom, mert még mindig a pártban dolgozik) csak úgy hivatkozott rá, hogy „a zselézett hajú semmirekellő”.
75.3.2. Na, tehát ez a multitalentisch vállalati tanácsadó/tévés guru/Szent Mihály-nap-feltaláló/lóturisztikai menedzser/történész/infulenszer kap 4,5 milliárdot (kábé tíz magyar film átlagos költségvetése)– nem, sajnos nem szállodára, hanem –, hogy filmet forgasson Petőfiről. A produkció várható népszerűsége és művészi értéke nyilván csak a Hídember–Papa-pia–Elkxrtuk–Pozsonyi csata koordinátarendszerben ábrázolható, amire garancia kvázi, hogy maga a zseniális kultúrfregoliember írja, sőt maga mellé vette még a korszakos Puskás-musical aranykezű szerzőjét is.
75.3.3. Pro tipp: a szegénysorból származó ifjú költő hamar azonosítja a Habsburg multik alatt sínylődő nép nyomorának okát, a túl magas rezsit, ami ellen harcot indít. Hiába küzd hősiesen, versekkel és karddal egyaránt országba beözönlő migránsok ellen, végül az idegen erők (Moszkva=Brüsszel) legyűrik. A nemzet reményvesztetten, csüggedten süllyed passzív ellenállásba, de 114 év múltán, egy Székesfehérvár melletti kis faluban különös fény jelenik meg az égen…
75.3.4. Kontra tipp.