64. A vajszívű árnyalak

64.0. Prelűdiüm (vendégjáték)

64.0.0. „A populizmus nyelvként − retorikai klisékben, pregnáns stilisztikai jegyekben, narratív szerkezetekben, előítéletes sztereotípiákban − megalvadt politikai észjárása és démonikus politikai képzeletvilága egyfelől mindig a paródia, másfelől a giccs határán mozog, minthogy ennek is, annak is lényegéből fakad a minden határon túlmenő, elképesztő, lenyűgöző, hátborzongató, szépségesen szép túlzás. Talán nem volt némiképp Rousseau-paródia, vagyis hát »megvalósított rousseau-izmus« Robespierre-ék jakobinizmusa? Nem volt gyermeteg jakobinizmus-paródia százötven évvel később a poujade-izmus Franciaországban? Rómaicsászárság-paródia a bonapartizmus és bonapartizmus-paródia az olasz fasizmus? És még tovább: nem volt-e Tolsztoj-paródia némiképp a bolsevizmus? Nietzsche-paródia a nácizmus? Leninizmus-paródia a sztálinizmus? Szocializmus-paródia az amerikai longizmus az 1930-as és az argentin peronizmus az 1950-es években? És akkor még nem is említettük a populista politikai romlás olyan egzotikus vadvirágait, mint például a milosevicsizmus, zsirininovszkijizmus, csurkizmus, slotaizmus, funarizmus, chavezizmus, hogy csak néhány politikai márkanevet említsek a 20. század végének gazdag terméséből. Hol vagyunk ma már az önparódia régi, kezdetleges szintjétől! A mai populizmusok mixtúráiban már alig lehet ráismerni bármilyen eredeti politikai vagy ideológiai mintázatra: paródiák paródiáinak paródiái.”

Szilágyi Ákos: A populista (2010)

64.1. Prosztmodern pogácsák

64.1.0.

„– Jani bátyám!

– Béla vagyok, ne szórakozzon!”

Markos György–Nádas György: A kőbezárt lélek     (aka. „Húgyos Józsi”, 1982)

64.1.1. Bödőcs Tibor, a kincstárioptimista Fidesz-korraboráns népámító folyvást valami Hofi-revivalról delirál, miközben már réges rég durván elfajul Markos-Nádasban vagyunk, miszerint honnan gyütt maga?, átrepűtevagymimagaszatelit?, istenbaró, nyerítés, röfögés, horkantás, fingás, hugyozás.

64.1.2. A „Kapnak fogni, Feri bártyám, egy vajszívű árnyalakot” című prosztmodern, brutálneodada népszínmű méltatlanul kevés figyelmet kapott rohanó világunk gyorsuló hogyishívjákjában. Pótolván a szinte pótolhatatlant, ösmertetném a csaknem egy hónapja bemutatott, 22 másodperces utratömör műremek, konkrét műfaját tekintve OV-logós (lásd még: 55.5. Team Putybán) Facebook-kanpányfilm szintipopszissát: Orbán Viktor mintegy spontán – ahogy minden nap szokott, nyilván – borozóba látogat, nyugdíjasokkal – inklúding és fícsöring: Feri bátyám – pogácsázni. Pogácsázás közben fény derül a miniszterelnök legbenső, személyes küzdelmeire, amely küzdelmeinek középpontjában elsősorban Feri bátyámék anyagi jóléte áll, mertmivelhogy Orbán a szívén ennél jobban semmit sem visel. Tán csak a pogácsát. Feri bátyámék tehát megtudhatják, hogy OV rövidesen folyósít nekik egy nyolcvanast, és aztán februárban majd valamit, de azért még meg kell küzdenie a gonosz pénzügyminiszterrel, Soros Györggyel, a brüsszeli migráns rezsiszörnnyel. De rajta vagyunk a szeren – dobja be Orbán búcsúzóul a régi drogos poént, ami némileg furcsán hat a borozóban, dehát a dada az dada.

64.1.3. A filmművészet világából ruccanjunk át hirtelen a kortárs belpolitikába! Annak is a bal szélére. Szanyi kapitány széleskörűen átfogó népmozgalma, az ISZOMM néhány hete jelentette be választási programját, a Kádár János Tervet. Szanyi kapitány figyelmét alighanem elkerülte, hogy a terv már megvalósult, mi több, szinte ohne megszakítás folytatódik, amennyiben a jóságos király, a nép egyszerű gyermeke, korunk Jancsi bácsija, OV logótulajdonos országszerte személyesen biztosítja alattvalói jólétét, pogácsa- és forintosítható mértékű népszeretét tapasztalhatják mindenütt, amerre csak jár.

64.1.4. Volt ugyan 2010 előtt egy szerencsésen rövid életű, ám annál aljasabb, mocskosabb, embertelenebb, ízig-vérig neoliberális próbálkozás, miszerint mindenféle személytelen, bürokratikus intézményekkel váltsák ki ezt a bensőséges, mindannyiunkat gazdagító – szó szerint is gazdagító – érzelmi-anyagi kapcsolatkomplexumot, és az emberek a nyugdíjukat illetve egyéb járandóságaikat ne az állami vezetők tenyeréből csipegessék, hanem legyenek például nyugdíjszámláik, nyugdíjcélú megtakarításaik, de mint tudjuk, ezen csak a népnyúzó, külföldi bankok és biztosítók (egykutya) híztak, ezért a megtakarításokat bölcs vezetőnk pusztán előrelátásból és mindannyiunk érdekében einstandolni méltóztatta, és rögtön A Nagy Közös Célra, mindannyiunk jólétére fordította: adósságcsökkentésre. Arról már igazán nem Pogácsaapó, Feri bátyám jótevője tehet, hogy az a rohadt államadósság (alighanem valami Soros-szervezet!) ma magasabb, mint az einstand előtt volt. Helyreállt az érzelmi kapcsolat – azt hiszem, ez fontosabb mindennél.

Ugyanígy végigmagyarázhatnánk valami ilyesmit a rezsicsökkentés nevű cirkuszi mutatványról valamint az egész adórendszerről. Ti. a „Ne az emberekkel fizettessék meg!” szent parancsa, varázsigéje, miegyébje mindig hatásos, mindig működőképesebb, és mindig kéznél van. Akkor?

64.1.5. Abba belegondolni, hogy az államnak nem nagyon lehet más pénze, mint az embereké, túl fárasztó lenne. És az embereket fárasztani nem szabad. Pogácsázni szabad, fárasztani nem. Ennyit arról, hogy ki minek nézi a választót. És tegyünk inkább úgy, mintha a 27 százalékos áfától a negyven féle járulékig, a kifliárba beépülő közületi gázárig nem lenne megfizettetve az, ami nem tud nem megfizettetve lenni. (Addig már ne is merészkedjünk, hogy amikor harmadennyi volt a gázár, akkor sem került kevesebbe valamiért.)

64.1.6. A szomorú hír, hogy a fenti bűvésztrükk nem is Orbán Viktor találmánya, bár ő pörgette csúcsra, de kábé Horn Gyulától tanulta az alapokat, Horn Gyula meg, ugye…

A még szomorúbb hír meg, hogy nem nagyon látszik a kiút ebből. Ahogy ellenzéki pártok már kezdenek azzal kampányolni, hogy má’ megin’ mennyi má’ a benzin, meg mé’ annyi, amennyi, meg a drágaság, meg a infláció, és ne a zemberekkel fizettessék meg, és Orbán csődöt mondott. Pedig, akármennyire is azt hiszik, hogy ez aztán az odabaszós demagógia, valójában Orbán pogácsás szekerét tolják. Ez ugyanaz a narratíva: a politikus csinálja az árakat, az inflációt, a gazdasági növekedést, és ő adja a fizetést, a nyugdíjat, a munkát.

Fogja, Feri bátyám, derék ember maga, megérdemli.

És egyébként majd az előválasztási extázis múltán el kell merengeni azon, hogy Feri bátyámat, zsebében nyolcvanezerrel vagy adigra már inkább száznyolcvannal (ha beüt a szer), egyik kezében skálás zacskó pogácsával, másikban öt liter kannás soltvadkerti zöldszilvánival hogyan lehetne meggyőzni arról, hogy ne Orbán Viktorra szavazzon. Nyilván azzal, hogy a fékek és ellensúlyok, a jogállamiság, a független intézmények, az európai értékek és a korrupció elleni küzdelem.

64.2. Osztály, vigyázz!

Egész röviden tragtálnám még őnöket némi fotóelemezéssel. Fegyelmezett kormányférfiak állása vonja magára a figyelmet. Az orbánizmus valahogy kifejlesztett egy jellegzetes kádertesttarttást vagy kádervigyázzt. Az alapja minden bizonnyal az áltiskolás osztályvigyázz, mivel a rendszer egyébként is szeret ezekre az áltiskolás emlékekre, reflexekre, szokásokra, szabályokra támaszkodni. Egyenesen áll, nem beszél. Az úttörő szereti hazáját, tiszteli szüleit.

A testtartás három nagy mestere: Tessely Zoltán, Németh Szilárd és persze maga Orbán. (Nagyon jön fel Tállay András.) Erre a klasszikusra sokan emlékezhetnek:

Peckessen, büsszkén, kihúzza magát, a vállat jól előrenyomja, szinte hasraeséshatárig, felsőtest derékból finoman előrehajlik (5-8 fokos szögben), talán azért, hogy hát a pocak meg a rosszul szabott öltönyzakó ne legyen annyira feltűnő; karok test mellett, kicsit széjjel, de a kezet nem szorítja a nadrághoz, mint valami iskolás vagy kiskatona, hanem eltartja, könyök a váll vonalán bőven kívül, mint a kezdő gyúrós, amikor hazaindul az első edzésről, két dinnye a hóna alatt. Ettől persze az elszabott öltönyzakó ujjhossza még vállalhatatlanabb, de addig már nem terjed a figyelem.

Legutóbb Németh Szilárd államtitkár csoportos formagyakorlat keretében mutatott be egy tökéleteset, elszánt rezsiharcosnézéssel:

Természetesen a képalá is hibátlan az Instán: „Megvédjük az országot a migránsoktól, az energiaválságtól és az LMBTQ propagandától. Nekünk Magyarország és a magyarok az elsők!”

(Apró érdekesség, hogy a hivatalos politikai vitákban, pláne az EU környékén illetve nemzetközi eseményeken mindig ragaszkodnak ahhoz, hogy itten gyermekvédelmi törvény van, pedofilellenes, szó sincs benne semmilyen homofób izéről. Itthon meg lehet – sőt kell! – LMBTQ-zni.)

A lényeg, persze, hogy meg leszünk védve, Feri bátyám.

Pihenj, folytasd tovább!

64.3. Heavy Metal rovat: Hollywood 1991

A Too Free Stooges zenekar gyakorlatilag nyom nélkül tűnt el valamikor 1993 környékén. Lemezszerződést nem kaptak, nem maradt utánuk egyetlen album sem, még All Music-profiljuk sincs, nyúlfarknyi Wikipedia-szócikkük se. A Discogson három válogatásalbumon lehet földfedezni a nevet. Van néhány koncertvideó, dokumentumfilmrészlet, és néhány perc egy nagyjátékfilmben (közepesen sikertelen road movie John Cussackkal, Don Cheadle-lel, David Carradine-nal). Pedig annak idején lelkesedett értük az egész Sunset Strip; az akkoriban szupersztárá váló Red Hot Chili Peppers tagjai rendszeresen feltűntek a koncertjeiken. (A Too Free Stooges egyik énekese, Dick Rude több RHCP-klipet is rendezett, de a másik énekes, a színészként sem sokkal sikeresebb Manny Chevrolet is feltűnt a stáblistákon.) Érdemes azért belenézni, hogy mit tudott egy teljesen jelentéktelennek bizonyult, totál sikertelen punkzenekar 1991-ben Hollywoodban: