444.hu, 2021. október 21.
UJ PÉTER
61.1. Aki nem szolga, az ellenség
Folyó fertályesztendőben (esztendütt) késő éjjelente, midőn pipafüstbe burkolózva, mécsvilágnál szkrollozgatám a társadalmi sajtót, akaratlanul végigélvezván megannyi stopgyurcsányos, balfékhaveros csihi-puhit, nyilvánvalóan középsőcsoportos óvodásokra targetált (kedvenc szavaim ezek, haverjával a desztinációval együtt, summa summárum sokat kelletett edukálódnia lingvisztikailag a populációnak, hogy ez radicalissá válhasson) kanpányklipet, gyakorta el-elmorfondérozgatám, miszerint:
61.1.2. Ádegy pro primo először: mégis mibe nézi a saját választóit, meg úgy egyáltallán, a magyarokat, az, aki ezen a szinten gügyörész az övéihöz?
Gyerekkoromban tűnt fel a Magyar Televízió képernyőjén az Esti Mese (aka Cicavízió avagy Tévémaci) népszerű műsorfolyamában a Barba papa című svéd rajzfilmsorozat. Nagy háborgás volt belőle, mert kábé a nép- és Grimm-mesék csavaros történeteihöz, horrordramaturgiájához szokott (felnőtt) közönség túl primitívnek találta a mindenfélévé átalakuló színes krumplikról szóló, tényleg kicsikre szabott (TARGETÁLT) svéd mesét.
Ez már negyveniksz éve volt, az átkozott emlékű komenizmusban, ma már ilyen vita nem lehetséges, hiszen egy átlagos Buday Gyula-kommenthez képest a Barba papa Thomas Mann-regényciklusnak tűnik.
61.1.3. Ádkettő proprimó másodszor (rewind: 58.1.0.): ahogy a globalizmusizáció, az ameriko-nyugatlibsi spekulánsvilág elleni harcz keresztes lovagjai és lovaginái vasvellával, szívlapáttal hányják a pénzt a Facebookba, Google-ba. Könnyen jött, könnyen megy. (Nem az ő pénzük. Hanem a mienk.)
61.1.4. Ádhárom próprimkó harmadszor: cinizmusrekordot ebben a rendszerben lehetetlen dönteni ugyan, hiszen immanens lényege a permanens cinizmusrekord fenntartása, de kísérletek bőven akadnak, mint péládul legutóbb Néző Lászlóé, a vidéki lakóság megvezetgetéséért felelős pártalkalmazotté, aki kaján mosollyal jegyezte meg a tévéműsornak álcázott ellenségmenedzsment-tréningen, hogy hát ez a Márki-Zay eddig nem is volt igazán ellenségmenedzselve, de majd most!
Néző butaságot beszél. Naná! Ha nem azt beszélne, nem is dolgozhatna ebben a beosztásban. Méghogy Márki-Zay nem lett volna ellenségmenedzselve? Ne már! Ebben a rendszerben mindig, mindenki ellenségmenedzselve van. Az orbáni rendszer maga nem más, mint egy nagy ellenségmenedzselő mechanizmus.
Aki nem szolga, az ellenség. Azonmód menedzselendő.
Egyébként ez az ellenségmenedzselés a hét szava. Olyan gyönyörű technokrata hangzása van, mintha nem is azt jelentené, amit. Az ultraprimitív lejáratókampányokat, szimpla, köztörvényes hazudozásokat, tudniillik. Amikből rögtön kap mindenki, a kisvárosi gimnazistától a falusi körorvoson át a nyugdíjas filozófusig, ha nem simul eléggé a rendszerbe, illetve nem hajlandó szó nélkül eltűrni valamely aktuális bunkózását.
61.1.5. Ádnégy proprosztó: Amikor a bohócos Bajnaik feltűntek anno, már sejtettem, hogy előbb-utóbb eljutunk a „Hülye ellenzék! Hülye ellenzék! Beee!” típusú kreatívkoncepciókig (lásd: telibe targetált középső csoport), és akkor jött még a harmincas évek európai (konkrétan: német) politikai kommunikációs technikáit megidéző bábozó Soros, aztán már itt is vagyunk, balfék haver, csihi-puhi. Már csak arra lennák kíváncsi, hogy Orbán médiába delegált csipkelelkű rezidensei tízes skálán (vagy centrumon, mindegy) mekkora idegrángást kapnának, ha az ellenzéki kanpányolók kijönnének egyszer egy hasonlóan emelkedett klippel, mondjuk az elsétáló Orbán-Szíjjártó duó felvétele alá mondaná drámai színészhang, hogy „A dagadt törpe és hülyehajú inasa tizenegy éve tunkolják gátlástalanul az ország pörköltszafját…” és így tovább.
Közben egyébként készült valami ilyesmi, de csak civil meme, és inkább az eredeti klip narrátorának (Kőszegi Ákos) hangjára építi a poént.
61.2. Ahol szabadság van, ott szabadság van
Az előválasztási mizéria relatíve nagy sikere (egyik, több közül), hogy némileg sikerült zavarba hozni az Orbán-párt néhány középjelentéktelen reprezentánsát, akik nem nagyon szokhatták meg az utóbbi tizenegy évben, hogy ne szeretett vezérük valamely pazar ötletéről legyen szó médiákokszerte. Jönnek most a kissé kapkodónak, néha már-már pánikolónak tűnő, komikus reakciók, egyiket (elenségmenedzselés) már idéztem, de lehetne még bőven, például az az egyik legmegjósolhatóbb típus volt, amely rögtön elkezdte bizonygatni, hogy ez az előválasztás, és Márki-Zay feltűnése meg a többi mind fényes bizonyítéka annak, hogy mecsoda nagy szabadság van Magyarországon, föl sem merülhet itten a demokrácia bármilyen deficitja vagy ilyesmi.
Az érveléssel nem bajlódnák, sok értelme amúgy sincs, hogy ugye médiaviszonyok (horribile dictu: személyes kis sztorim az Indexszel), pártirányítás, médiahatóság, bebetonozások, ügyészség, ÁSZ, satöbbi. Csak egy dolog: tud valaki egyetlen egy valódi, működő demokráciát, igazán szabad országot mondani, ahol valaha is bizonygatnia kellett (a kormánypárt fizetett alkalmazottainak), hogy ott tényleg szabadság van?
A szabadságnak akár definíciója is lehetne: ahol szabadság van, ott nem kell bizonygatni, hogy szabadság van.
61.3. Heavy Metal alrovat: Űrgolyhók
Túl a Lem-évfordulón (100!), eszembe jutott kedvenc űr-szörf-garázszenekarom, a csodálatos Man or Astro-man? (így, kérdőjellel), és találtam egy kifogástalan koncertet a Youtube-on (Dick Dale-be ojtott Sonic Youth-ra készüljenek):