444.hu, 2021. május 27.
UJ PÉTER
40.1. A Prataszevics-skrupulus
40.1.1. A két magyarországnyinál valamivel nagyobb területű, kabé magyarországnyi lakosságú, de Magyarországnál majdnem háromszor szegényebb (éves nemzeti termék 6500 dollár lakosonként vs. 18 000 dollár lakosonként, az IMF szerint) Belarusz téeszelnök-diktátora, Aljakszandr Lukasenka sosem tűnt különösebben formátumos figurának, még az elautoriteredett kelet-európai posztkommerek mezőnyében sem.
A magához, no meg a hatalom megtartásához (27 éven át! and counting…) való esze azért megvan.
Nemzetközi jelentőséget sehogyan sem, figyelmet legföljebb belföldi brutáliskodásaival tudott magának szerezni.
40.1.2. Egészen biztos, hogy „Európa utolsó diktatúráját” (helyesen: egykor „Európa utolsó diktatúrájának” tartott satöbbi…) nem tudta volna fenntartani orosz segítség nélkül. Nagyon hosszan lehetne cincálni ezt az orosz-fehérorosz viszonyt, meg a közelmúlt élesedő geopolitikai játszmázását a minden kaczyńskizálódás mellett is sikeres nyugatos fordulatot végrehajtó és lendületesen gazdagodó, NATO-tag szomszéddal, Lengyelországgal, az ukrán válsággal, Putyin egyre határozottabb és otthon egyre sikeresebb nagyhatalmi revizionizmusával.
40.1.3. De ugorjunk inkább az aktualitásra: nagyon nehéz elképzelni, hogy Lukasenka saját ötletből és saját szakállra végrehajtson egy ilyen kockázatos akciót, mint a Ryanair-gép vasárnapi eltérítése volt. Mert oké, hogy egy begőzölt diktátor, akinek kishíján menekülnie kellett saját országából néhány hónapja még, de azért annyira nem tűnik begőzöltnek, hogy egyetlen ellenzéki újságíró letartóztatása miatt magára rántson ekkora balhét, szankciókat, mindent, azonnal dollárosítható-rubelesíthető anyagi kárt.
40.1.4. Itt stratégiaibb célnak kell lennie, és ilyen startégia meg csak a Kremlből jöhet. A Prataszevics-eltérítés magán viseli a mostmár sorozatban érkező putyini trollakciók minden fontos jellemvonását. Egyszerre szól a belföldi és a nyugati közönségnek. Izmait mutogatva feszít, aztán óvodás módon szamárfület mutat, nyelvet ölt, elszalad, hátolról seggbe rúg.
40.1.5. Nyugat felé az üzenet: „Azt csinálunk, amint akarunk, béna, képmutató liberálisok! Harcoltok a terrorizmus ellen? Harcolunk mi is. Komolyan kell venni a bombariadókat, ezekben a terroros időkben.”
És mindig jön hozzája egy kis hasznos feedback: mit és hogyan reagálnak, kik, honnét. Újabb adatok, amikkel dolgozhatnak a szolgálatok.
40.1.6. Befelé az üzenet: senki nem merjen pattogni! Utolérünk bárkit, bárhol! Ahogy Szkripalt, Gebrevet, Edelgirijevet, Nyemcovot, Navalníjt, Kangosvilit. Menekülhetsz Londonba, Berlinbe, Vilniuszba: utolérünk. Kussolj!
Elég érthető.
40.1.7. És akkor még van az apró, ám igen kellemes hozadéka az ügynek, hogy a nagy, szomszéd macitól azért picit néha tartó Lukasenka-Belarusznak már tényleg nem marad más esélye, minthogy még inkább a nagy maci ölelésében keressen magának valamennyi védelmet a gonosz és képmutató nyugati kritikusokkal szemben, mostmár félredobva minden skrupulust, akármit is jelentsen az, hogy skrupulus (summa summárum: rébuszokban beszélek), és bármennyire is nehéz legyen félredobni.
40.2. A Koskovics-Cruz szélsőtwitter-híradóenigma
40.2.1. Szép magyar győzelem és világhír, 2in1: amikor gyanútlan webszemezgetés közben, valami orosz szélsőjobboldali propagandamachináció kvázi bizonyító erejű szereplőjeként szembejön (még jó, hogy nem léptem bele!) a Business Insideren Koskovics Zoltán neve. Igen, igen, ő az Alapjogokért Központ agyatlantröszt közepesen ismeretlen analizátora, aki valószínűleg rendszeresen szerepelget a közmédiákumokban, hiszen ez a foglalkozása, ezért kapja a köszpénzt, dehát a közmédiákumokat meg nem nézi kábé senki se, már olyan, akit a világ dolgai egyébként érdekelnének. Legutoljára akkor futhattunk bele (személyi sérülés nem történt) Koskovicsba, amikor utolsó töltényig kitartott Trump mellett az óbudai untergangbangban.
40.2.2. A mulattató sztorika röviden: Ted Cruz texasi republikános szenátor, az amerikai szélsőbe hajló jobboldal ikonikus, bukolikus, enigmatikus és antipatikus alakja kitwitterezett egy remekbeszabott videót, mondhatni „mémet”, amelyet az orosz és az amerikai hadsereg toborzóvideóiból vágtak össze.
Az oroszban nyilván félmeztelen, kigyúrt fiatalemberek fekvőtámaszoznak, az amerikaiban meg Disney-hangulatú woke-rajzfilmben ábrándozik esélyegyenlő katonakarrierről a kisleányka. Nyilván full ostoba az egész, pont arra jó, hogy egybites agyműködéssel is (sőt: csak azzal) érthető legyen: a keményfaszú orosz harcosok bármikor miszlikbe szedik az elbuzult Nyugatot.
A két hadsereg általános állapotáról, harcértékéről, ütőképességéről, a modern hadviselés jellemzőiről vagy éppen a közelmúlt világtörténelméről minimális ismeretekkel rendelkező ember ki sem röhögni ezt az izét. (Megjegyzem, az első meg a második véhá előtt is hasonló hangulatban ment a propagandázás német oldalon az amcsikkal/angolokkal szemben, oszt végül mi lett belőle. Meg persze ez ment a komcsiban is szovjet oldalról, egészen addig, míg meg nem szűnt a komcsi meg a szovjet oldal. Nekik legyen mondva.)
40.2.3. Abból mégis minibotrány lett, hogy egy amerikai szenátor ilyeneket twitterel. Még úgy is, ha ennek a Cruz-Trump-féle politiai irányzatnak egyik alapvető, sőt szinte egyetlen, ám annál sikeresebb eszköze az irtózatos baromságok fáradhatatlan twitterelése árkon-bokron át.
Tehát az amerikai sajtó (Business Insider) nekiállt nyomozni (értsd: Google), honnan jön ez mémecske. Kiderült, hogy az első említés (ELSŐ! Magyar Győzelem Jóember!) Koskovicsé, aki mellesleg a szélsőjobbodali, Putyin-szövetséges magyar kormány embereként említődik, és onnét, mármint Koskovicstól vette át egy orosz szélsőjobboldali oldal, a Krasznaja Veszna, abból meg a Prod Boys-alapító Gavin McInnes, és elkezdett körözni európai meg amerikai radikális nacionalista fórumokon, mérsékelten és nagyon nácikon egyaránt.
40.2.4. A BI cikke valahogyan arra a következtetésre jut vagy inkább extrapolál, természetsen erős Cruz-áztató szándékkal, hogy ez valójában orosz szélsőjobb propaganda, amire én ugyan semmilyen bizonyítékot nem látok, de hát mi, magyarok, legyünk szimplán csak büszkék, itt learattuk a nekünk járó babérokat, egyrészt megugrasztottuk a két nagyhatalmat, és nekünk már tényleg tökmindegy, hogy ez tényleg orosz szélsővalamilyen propaganda vagy éppen az alapjogokért Központ szellemi terméke – így is, úgy is irdatlan baromság, az hétszentség.
A győztes: a magyar szellem.
40.2.5. Szakasz vigyázz! Slusszpoénra felkészülni! Figyelem: slusszpoén!
Ameddig a BI bravúros nyomozása nem jutott el: a videó, a „mém” (na, hogy lehetne mégidézőjelebbe tenni) „»eszmei mondanivalóját«” minden forrás vagy hivatkozás nélkül, öt nappal Koskovics posztja után „«»híranyagban«»” dolgozta föl a magyar köszszolgálati médiákum. Így, ebben a formában aztán, a szocialista Magyar Néphadsereg legramatyabb oktatóanyagait idéző nyelvezetben („a haza hívó szavának határozottnak, egyértelműnek kell lennie és fontos üzenetet kell hordoznia” – áááh, meghalok!) aztán teljes pompájában bomlik ki az alapötletben rejlő nem csekély agybajpotenciál. (Hogy képzavarképességben is próbáljunk zárkózni a nemzeti minimumhoz.)
De ezt az amerikaiak már tényleg nem érthetik. Ehhez itt – ahogy Petőfi Sándor mondta a rakodópart kövén ülve a Himnuszban – élned-halnod kell.
40.3. Ősapa Skodában
40.3.1. Na most ez nagyon hülyén fog átkötni, vagy inkább sehogysem.
(Bár.)
(Nem bár.)
Most persze kifejezetten kínosnak tűnik, hogy a fenti témák után ide hozom, de azt még kínosabbnak érezném, ha szót sem ejtenék róla.
40.3.2. Aki az internet magyarországi történetét követi, követte, akinek egy kicsit is fontos ez az egész (micsoda? kultúra? technika? sport?), annak tudnia kell, kicsoda Vámos Tibor. Hogy kicsoda volt.
És ez a VOLT itten a bökkenő.
95 éves volt.
Nem nekrológozom végig. Nem is tudnám.
40.3.3. A magyar webes ősidőkben, amikor egy-egy (két-három) alkalommal megpróbáltuk föl-földolgozni a magyar számtech és a hálózat még ősebb őshőskorát, szóval akkor találkoztam először a nevével.
Aztán a kilencvenes évek végén, még internettós időkben, valami beszélgetős rendezvényre voltunk hivatalosak mindketten, ő a nyolcvanhoz közelítő akadémikus, én meg huszonéves újságíró. Picit szívtam is a fogamat előtte, hogy hát itten most internetről kell majd beszélni, és akkor miért gondolták a vendéglátók, hogy egy nyolcvan éves akadémikus lesz a legjobb? Pedig ő volt. Kiderült gyorsan.
Úgy alakult, hogy együtt mentünk, én vezettem, Skoda 105 L, ha jól emlékszem Békéscsaba volt a cél. (Vagy Makó? Szeged?) Nem volt rövid út, az biztos, autópálya még sehol, a Skoda különben is csak lejtőn ment 120-at.
Volt időnk beszélgetni. Egészen lenyűgöző ember volt. Intelligens és hihetetlenül tájékozott. Mindenről tudott mindent. Pontosan képben volt az Internettóval is, olvasta az utolsó cikkeinket, ismerte a legfrissebb iparági, netvilági fejleményeket, mindenre volt megfejtése, és volt hozzá valami szélesebb horizontja, vagy távolabbi, tán magasabb nézőpontja, koncepciója. Minden tudósosság nélkül. Szerényen és okosan.
És persze fantasztikus sztorikat mesélt az ötevenes és hatvanas évekből, hogyan lehetett elérni ezt vagy azt a különböző pártizéknál, hogyan szereztek vasakat, miből kellett mit barkácsolni, trükközni. Arról, hogy hogyan jutott a kazántervezéstől a mesterséges intellgenciáig.
Úgy is váltunk el, hogy majd összehozzuk ezt a beszélgetést még egyszer, de már hivatalosan, újságba. Nagy-nagy interjú. Aztán persze sosem jutottam addig. Évről évre eszembe jutott, néha már elkezdtem a felkészülést (többször is), összegyűjtöttem írásait, elolvasgattam, de aztán mindig közbejött valami.
40.3.4. Aztán 2018 elején ezt a nagyon nagy életútinterjút megcsinálta végül az Akadémia maga.
Itt van, olvassák el, nem rövid, de tényleg nagyon érdekes. Egy rendkívüli életpálya összefoglalása. Ő volt a magyar internet ősapja.