444.hu, 2020. december 17.
UJ PÉTER
17.1. Grincs, ami nincs
17.1.1. Így ötven felől ballagva, battyogva, sonfordálva (lanbadázva, kvázi, szanba) csak-csak feltűnik már maga-magamon, hogy nincsen valahogy nekem ünnepérzékem, vagy ahogy Tellesportban mondanák a telesporik, nem vagyok ünnepügyes (előrejátékban és a rögzített helyzeteknél). Tehát, hogy azt a konczepcziót csak a társadalmi konvenczió által megkívánt (horribile dictu: csekély) mértékben, mintegykvázi szuperfikálisan bírtam internalizálni, miszerint vannak előre kijelölt időpontok (egy úgynevezett kalendárban, amelyet Gergely pápa rendszeressített anno, alkotmányossan alaposan körbebsátyázott keresztény kultúránk hagyománya során), amikor az embernek mintegy vezényszóra illene megemelnie iksz centiméterrel a lelkét a hétköznapok rohanó mocsarának zajától, és önnönmagától átszellemülnie valamilyen fellettébb spirittuális értelemben.
17.1.2. Ugyanakkor – és nem szeretném elhallgatni kognitív sikereimet – viszonylag gyorsan megértettem azt a szociometrikálissan a lehető legszélesebben elterjedt, és a geopolitikai realitással kétségtelen összhangban lévő gyakorlatot, miszerint az ilyesfajta átszellemüllés leghatékonyabban alkohol tartalmú italok fogyasztásával támogatható, ahogyan az már őseink esetében, a sámánoknál is megfigyelhető volt retrospektíve, csak akkor még a légyölő galóca volt az Unicum Next, feltehetőleg (valószínűsíthetően) a sztyeppei nomád életmódból következően.
17.1.3. Mostmár matematikailag is több mint fél évszázadosnak tekinthető élettapasztalatom ugyan azt mondatja, hogy efféle dátumra történő (sorrakerülő) át való szellemülés vajmi kevéssé hatékony vagy komolyan vehető, a magam részéről sokkal inkább vagyok hajlamos hitelesen átszellemülni váratlanabb művészeti élmények, magánéleti fordulatok és satöbbik által, de mindegy, a társadalmi konvenczió, az, kérem, társadalmi konvenczió, haladjunk tovább.
17.1.4. A fentieknek megfelelően idén is teljesen váratlanul csapott le rám a karácsony. Még jó, hogy nem léptem bele. Minden a feje tetején. Megvonták Deutsch Tamás felszólalási jogát, 21 000 dollár fölött a Bitcoin, jön a vakcina (csak elénk ne üljön!), és akkor még ez is.
17.1.5. Még szerencse, hogy – a fentiekből megintcsak következően – az az újságírószakmai álláspontom, hogy füttyszóra történő lélekemelés legkevésbé hatékony médiumai talán a hírlapok, és őszintén nem szoktam érteni azt az egész világra kiterjedő, jobbára teljesen kontraproduktív erőlködést, ami az úgynevezett „karácsonyi számok” (ma már jobbára: karácsonyi tartalmak) előállítása körül folyik. Döbbenet: újabb részletek Krisztus születéséről. Tudta-e ön, hogy Coca-Cola színezte pirosra a Mikulást? Tudta-e ön, hogy urbánlegend, hogy a Coca-Cola színezte pirosra a Mikulást. Tudta-e ön bármit is? Sexy Krampusznak öltözött VV Anomália! Ünnepi interjúnk Mikulás Dzurindával. És a satöbbi így tovább. Minek? Mit tesz ez hozzá az akármihez? (Mit venne el belőle, ha nem…?)
Nem hinnám, hogy a hírlapoknak (akármilyen médiákoknak) kellene hidraulikus lakossági lélekemelőként rásegíteni a karácsonyi/húsvéti/nőnapi/forradalmi ifjúsági napoki obligátumokra.
A továbbiakban, ennek szellemében.
17.1.6. Hírlev lesz, szándékom szerént 23-án (azaz 24-én hajnalban, szenteste hajnalán is), de aztán az is lehet, hogy nagyon elúszom a halászlével, és nem. Szíves karácsonyi megértésüket kérnám, alkarom adtán.
17.2. Héjanász a képzavaron
17.2.1. „Ideje pontot tenni Soros György európai ámokfutásának végére” – zárta vidám sorait Orbán Viktor minap (vasárnap), saját hatáskörben kommentálva újabb világraszóló győzelmét, amelynek nagyszerűségét mitsem kisebbíti semmi se; sem a járvány, sem az a tény, hogy ilyen győzelmet hetente átlag hármat arat.
17.2.2. Melegség költözött a szívembe. Szeretem ezeket az otthonos, Parti Nagy Lajos-osztályú képzavarokat. Pontot tenni az ámokfutás végére. :)))) Jó firma.
A hetedik hírlevében (7.1.2. és 7.1.3. pont) csöppet már pedzegettem eztet: „Hát a közéleti bornírtságokat, nyelvi tekervényeket túltam tol mindig egy kicsikét, kábé a paródiáig, tehát publicisztika-karikatúrákat gyártottam leginkább, szakmányba. Aztán 2016-ra észre kelletett vennem, hogy itt már nincs mit túltolni. Minden eleve túl van tolva, nincs az a fekete öves, tízdanos, tolótetős, lendkerekes, biturbó kreténség, ami ne menne full komolyba. Ezt nem lehet parodizálni. (Karikírozni!)”
17.2.3. Csak arra akartam kilyukadni, hogy ezek a képzavarok, rontott szólasok, kisebb-nagyok bornírtságok, nehéz diók, idők elszálló vasfoga, satöbbi, annyira mindennaposak, annyira megszokottak már, hogy tulajdonképpen meg is szűntek anomáliáknak (pláne: hibáknak) lenni. Parti Nagy Lajos már Sárbogárdi Jolán korában megérezte. Úgy veszem észre, a fiatalabbak nem is nagyon értik már, miért nem lehet pontot tenni egy futás végére, vagy éppen pengeélre szorítani valakit (hanem csak sarokba, esetleg pellengérre állítani, vagy pengeélen táncolni), miért nem lehet váll váll mellett küzdeni (illetve azt lehet, de inkább vállt vállnak vetve volt eddig szokás, illetve fej fej mellett haladni, mondjuk) vagy miért nem jó labdába rúgni a versenyfutásban.
17.2.4. Oké, régebben is előfordultak kisebb-nagyobb czifraságok olykor, de tuti kisebb frekvenciával. „Lassanként kezd darázsfészekké válni pártjaink házatája” – ez volt a kedvenc népszabadságos képzavarom, még a kilencvenes évek közepén lőttem, egy harmadik oldali publicisztikában. (A szerzőt nem árulom el, nem is érdekes, és nem is találják meg szerintem, akkor még nem kerültek internetre a lapszámok.) Többször is fölhasználtam, annyira tetszett. Legutoljára talán ebben a 2007-es cikkben. Érdemes belolvasni, vicces, hogy akkor… mi… Hogy azonosíthatók-e például a szereplők?
17.3. Dettó
17.3.1. Magunk mögött hagyva a képzavarok vidám kavalkádjának örvénylő lápvidékét, koncentráljunk még egy pillanatra a csupasz tárgyra.
Nem könnyű, nem vidám, dehát nem szórakozni jöttünk.
Az elmúlt tíz év abszurdba, groteszkba csusszangató ellenségkép-zavarkeltései és totálisan agyzsibbasztó kampányai után tényleg sokkoló látni, mennyire képtelen mit kezdeni az állítólag a világot markában tartó, hatalmas hálózatokat mozgató, fölfoghatatlan méretű szellemi és egyéb erőforrások felett rendelkező „Soros” Galaktikus Birodalom ezzel az egésszel. Jó, lehet mondani, hogy egészen más látszik onnan, egész mások a célok, más a horizont, és hát nem is könnyű egy komplett hazugságrendszerrel szembeszállni olyan terepen, ahol a támadó a kommunikáció minden fontosabb csatornáját a kezében tartja.
17.3. -1. De Soros múlt heti levele EU-ügyben tényleg mélypontnak tűnik. Minden elképzelést alulmúlt, már így magyar nem-orbánista szempontból. Még évtizedek múlva is tanítható lesz a kommikációs kurzusokon, mint a PR-katasztrófa alapesete.
Ennél nagyobb ziccerlabdát nem lehetett volna adni Orbánnak ebben az iszapbirkózásban.
Ezután már tényleg csak egy kis lökés kellene nekem ahhoz az összeeskövéselmélethez, hogy Soros mégis Orbán embere. És vica versa. Egymás kottájából játszanak.
17.4. Levezetésnek hallgassanak egy kis funkrockot. Vagy nem is tudom. Sima rockot? Funkyt? Cihedelikus izét? Valahogy mostanában mindig austini zenekarokba botlok. Elképesztő mi lehet ott, Texasban. (Akartam erről hosszabban értekezni, de most elájulok, kipukkadtam, mint kúpos gyerek a kés alatt.)