444.hu, 2020. szeptember 2.
UJ PÉTER
1.1.0. Neked, fiam, becsengettek.
1.1.1. Kezdődik az iskola a gyereknek. Jó nevű gimnázium, első évfolyam. (Azt mondják, kilencedik, de az hülyeség, olyan nincsen.) A vírushelyzet meg ugye tanévkezdésre fokozódik, már találtak fertőzöttet a tanulók között is, egy tizedikest (mondom, hülyeség: másodikos), a család jelezte, mindenki rendesen, felelősen viselkedett.
A tanári kar összeült, még a szünetben, számolt, tervezett, beosztott, kidolgozott egy lépcsőzetes, vírusálló oktatási rendet, amivel tarható a tanterv, de a 30-38 fős osztályok helyett kisebb csoportokban (15-16 fősekben) járnának be, felváltva, tanulópárokat alakítanának, konzultációs rendszert vezetnének be, ez a tanároknak persze némi pluszmunka, de így betarthatók lennének a szigorúbb biztonsági előírások is. Illetve: lettek volna.
Mert a „fenntartó nem engedélyezte”.
Püff.
(Rock, a dzsungel, fenntartó.)
A kimondhatatlan-központ. Vagy a tankerület. Tanker-tanker. A törzsfőnök. Valamelyik politikai tiszt.
Hogy miért? Miért, miért? MIT MIÉRT? Kell egy saller?
Mert ilyen nincsen. Nem egyénieskedünk. Az liberalizmus! Káosz. Anarchia.
Jól néznénk ki, ha a tanarak csak úgy kitalálnák, hogy hogyan.
(Ezért tehát „rendesen” kell megkezdeni a tanévet. 38 fős, csurig töltött osztályok, nulladik óra testnevelés, minden. Ami nem öl meg, az keményít.)
1.1.2. Azt gondoltam elsőre, hogy ilyen esetben le köll szarni a fenntartót. Meggymagossal, kétméterről. Tartson fenn és kussoljon. Menjen el krétáért. Az a dolga.
Persze könnyen ugatok, nem voltam tanár, közalkalmazott sem soha, sőt, szinte egész felnőtt életemben sikerült olyan helyeken dolgoznom, ahol nem nagyon mondták meg, mit hogyan kéne csinálnom.
Tehát ezt a laktanyai hangulatot sikerült magam mögött hagynom 1989-ben, amikor leszereltem Lentiből.
Viszont az orbánizmus társadalomszervezési elképzelései megdöbbentően hasonlóak a Magyar Néphadsereg laktanyai életéhez. A „Na nehogyná jól érezze magát!”, és a „Nem magyarázza meg!” a máig fülembe csengő két lenti kulcsmondat, és nem nagyon hallhatnak mást szegény tanárok (tisztviselők, vasutasok, postások, kutatók, újságírók satöbbik) sem.
1.1.3. Ennek a társadalom- vagy életszervezési rendszernek a középpontjában hatalom áll. A személyes hatalom. A legközepebb középpontjában természetesen egyetlen személy hatalma.
Az egyetlen személy alatt közvetlenül általa ellenőrzött alszemélyek alhatalmakkal, és így tovább, egyszerű hierarchia, mondom, Magyar Néphadsereg, kábé. Mindenre legyen egy ember. Rogán intézze a sajtót, Andy a filmet, Kásler az orvosokat. Ja, hogy a Kásler, aha, khm… Na jó, akkor inkább a Palkovics. Vagy még jobb: a Pintér. Azt is.
Vidnyánszky legyen a színház.
1.2.1. Fiatalkorom underground szabadsághősével, Wahorn Andrással beszégettem telefonon éppen (annak idején teljesen lerepült a feje, de nem halt meg), és azt fejtegette, hogy „párhuzamos országot” kell építeni.
Ahogy a szabad sajtót a saját pénzükből kell megmenteniük a polgároknak – mert eredetileg a támogatási kampányunkról beszégettünk, Wahorn lelkes támogatója a támogatásunknak –, úgy meg kell menteniük a szabad oktatást (lásd L. Ritók Nóráék vagy a Iványi Gáborék eseteit éppen, sz SZFE-ről nem beszélve) is, és ugyanígy mindent, más út nincs.
Ha nem adhat majd diplomát a szabad iskola, akkor nem adhat, attól még lennie kell, mondta Wahorn.
Ez így szépen is hangzik, és tényleg nem nagyon látszik más út, én innen, sajtófrontról aztán pláne ezt látom.
De ennyi pénz a világon nincs.
Mert ugyanezeknek az embereknek (polgároknak) a beszedett (és ellopott) pénzéből van eltakarómihályosított iskola, agonizáló egészségügy, mészároslőrinc meg Szijjártó-jacht is, meg úgy általában, minden.
„Brutális és ostoba dolgokat látok
Brutális és ostoba vagyok ettől”
1.3.1. Unalmas, (népi) demokratikus napok egyre-másra.
1.4.1. Minden idők videoklipje egy közért biztonsági kamerájának felvételéből, és kanadai enberünk, Funk Áron csodálatos Sabbath-dubja évtizedes távlatból. (Nem tudom, miért jut eszembe pont most.)
1.4.2. Csodálatos insta, a hatvanas évek magyar lemezborítóival.