Mintha mise történt volna

Alászállott hozzánk, majd felméne Szlovákiába. A sír üres. A széles tömegek közönnyel vették tudomásul. Őket nem izgatja a politika és a vallás sem, vállat vonva kapcsolnak el. Akiket érdekelt a pápa, azokat viszont általában a politika is, és ezért nem tudtak örülni.

Ellenzékből azért, mert a kormány saját vívmányaként próbálta eladni az eucharisztikus kongresszust – sikerült, megvette magától harmincötmiliárd forintért –, továbbá mert a magyar katolikus egyházat eleve az ő szövetségeseként ismerjük. Az egyház mára nagyrészt elvesztette, elmarta magától a nem kormánypárti hívőket. A kongresszus viszont pont a katolikus hit egy specifikus tétele köré szerveződött, amelyet rajtuk kívül senki sem oszt, illetve szimbolikus rituálénak tekint: hogy „akik az egy, megtört kenyérből, Krisztusból esznek, közösségre lépnek vele”. A rendezvény ezért nem válhatott ökumenikus, felekezetközi eseménnyé, közönséget főképp a megmaradt katolikusok közül toborozhatott, a vallástalanok pedig ha utánanéztek, mi is a fesztivál tárgya, legfeljebb rácsodálkoztak és megmosolyogták. Ettől még értékelendő, ahogy a Vatikán elhárította Orbán Viktor tapadókorongos csápjait; Ferenc hozott is meg nem is, senki se mondhatja, hogy kiállt volna a kormány mellett.

Emiatt viszont a kormánypártiaknak sem lehetett felszabadult örömünnep a látogatása. Végigolvasva a jobboldali buborékban született reakciókat – nem a megúszós cikkeket, hanem a törzsszurkolók kommentárjait, betelefonálásait –, világos, hogy a pápa számukra ellenség. Soros embere; szabadkőműves, migránssimogató, jóemberkedő, buzikat pátyolgató demens vénember a Szentatyánk, Isten kegyelméből. Sistergő gyűlöletükkel aligha fér össze az az elmélyülés, ami az eucharisztia befogadásához szükséges. Nekik már van másik hitük, harcosabb, férfiasabb, győztes hit, vikingekhez méltó. És ebben a vallásban pacaltól a kokainon át a huszonöt péniszig bármit arcába tolhat a szentáldozó, és mégis igaz ember marad. Ami jóval elevenebb, életigenlőbb liturgia. Hátuk közepére sem kívánták, hogy idejöjjön okoskodni ez a külföldi, és az orruk alá dörgölje a szeretetet meg az elfogadást. Gyűlölni sokkal jobb.

Nem új probléma, hogy kihez hű az alattvaló: az egyházához vagy a királyához. Kennedy megválasztása áttörés volt, mert előtte erősen tartotta magát Amerikában a nézet, hogy a katolikusok nem az amerikai népnek, hanem a pápának engedelmeskednek. De már Jézusnak is meg kellett válaszolnia a kérdést, mit adjunk meg a császárnak és mit az Istennek. Egyes császárok mindig kevesellték, ami Jézus szerint nekik jár, és igényt tartottak a lelkekre is.

Szomorú, ahogy megkeseredik az ostya a szánkban. Nem kellene ennek így lennie. Varázslás ide vagy oda, a pápa kétezer éves kultúrkincsen ül, és egy olyan szervezet feje, amely főállásban foglalkozik az élet értelmével és az emberi lélekkel. Megérdemelné a figyelmet, amikor Magyarországra jön. Csünghetnénk az ajkán, mert attól, hogy bizonyos dolgokban nem értünk egyet, még kijöhetnek belőle fontos szavak. Ahogy jönnek is: hamis messiásról beszél nekünk, aki elhallgattatja ellenfeleit.

Nem lenne ennyi polgári kör, ha volna rendes magyar metálzene – ezt a tételt csaknem húsz éve fogalmaztam meg, és tartom. A Fidesz éppen oda nyomult be, ahonnan az egyházak – kollaborációjuk, korruptságuk és tanaik elavulása miatt – kiszorultak. Vigaszt nyújtott a magányos embereknek, és az ígéretet, hogy valami önmaguknál nagyobb ügy részesei lehetnek. Ehhez elég drukkolni és szavazni – kétségkívül szelídebb követelmények, mint a tízparancsolat, amit viszont nem is kér számon. Ők eltörölni jöttek a törvényt. Felismerték, hogy nem Isten hiányzik, hanem a másik ember.

Az egyház e szerepbe már nem tér vissza a mi életünkben, vagy talán soha. A Fidesz napjai viszont meg vannak számlálva. Mi lesz utána? Kihez, mihez tartozhatnak majd, akiknek támasz, törődés, találkozás, életcél kell? Hová mehet majd társaságba az egyedülálló öregember, miért lelkesedhet és dolgozhat, amikor már nem lesz Fidesz, mert úgy roskad össze bűneiben, ahogy összedőlt a szocializmus vagy a katolikus egyház?

Erre is választ kell adniuk azoknak, akik új, más Magyarországról álmodoznak, vagy azt megteremteni jelentkeznek. A válasz elvben egyszerű: ahogy a felszabadulások után a monopóliumokét, az egyetlen pártállam funkcióit átveszi a versengő piac számtalan szereplője. Lesz, aki hobbikörökben, mások karitatív szervezetekben találják meg életük értelmét, és lesznek, akik visszatérnek az egyházakhoz. Nem jó az embernek egyedül – állapítja meg az Isten a Biblia szerint. Csinálok neki társat – így az Úr. Leszek inkább én a társuk – mondja a Fidesz. Engedjük őket megtalálni a nekik valót – feleli a szabad Magyarország, és aktívan cselekszik, hogy segítse a mindenkori hatalomtól független közösségek létrejöttét és működését. Mert pusztán a szétszóródás is a szabadságot szolgálja. Az, ha lesz az embereknek jobb dolguk, mint rajongani egy pártért.

Pénz lesz rá. Elég, ha utánaszámolunk, mit adtak nekünk a rómaiak, és átrendezzük a rájuk költött milliárdokat.